Ginop

Ginop

Fókuszban a fejlődés: így erősíti pozícióját a Pernix Pharma

A Zalaegerszegen működő Pernix Pharma Kft. több mint egy sikeres vállalkozás: a folyamatos fejlődés, az elkötelezettség és a precizitás tette a hazai gyógyszeripar egyik kiemelkedő szereplőjévé. A vállalat uniós támogatás segítségével új szintre lépett a modernizáció és a kapacitásbővítés terén. A 2000-ben alapított cég kezdetben középüzemi méretben működött, már akkor bevezetve a GMP-t (Good Manufacturing Practice), azaz a Jó Gyártási Gyakorlatot, valamint az ügyfélközpontú és rugalmas működési elveket. A vállalat hamar bebizonyította, hogy a szabályozott

Elolvasom »
Ginop

Aktív rehabilitáció új dimenzióban

A mozgás rendkívül sok jótékony hatással bír, hiszen karbantartja a testet és támogatja a lelki egyensúlyt. Kiemelten hangsúlyos szerepet kap azonban betegség, sérülés vagy műtét utáni felépülés időszakában. A 3D Vertical Kft. uniós támogatással fejlesztette tovább innovatív függesztőrács-rendszerét, amely az aktív rehabilitációt helyezi a középpontba. Az eszköz segítségével a páciensek és sportolók kontrollált, biztonságos környezetben végezhetnek célzott mozgásokat, elősegítve a gyorsabb és tartósabb regenerációt. A 3D Vertical Kft. kis családi vállalkozásként indult, ám ma már

Elolvasom »
Ginop

Egyik kedvenc hazai kekszgyártónk új szintre emelte a termelést

A Detki hazánk legnagyobb magyar tulajdonban lévő keksz- és édességgyártója, termékei szinte minden magyar háztartás polcán megtalálhatók. A cég több mint 40 éve van jelen a hazai piacon, és nemrég uniós támogatás segítségével jelentős technológiai fejlesztést hajtott végre, hogy termelését tovább növelje. A vállalkozás folyamatos fejlesztéseivel erősíti pozícióját a hazai piacon, és hatékony termelésével egyre több finomságot juttat el a magyar családokhoz. A Detki Keksz története 1983-ra nyúlik vissza, amikor három állami élelmiszeripari vállalat –

Elolvasom »
Ginop

Zsolnay: energetikailag is az élvonalban

Kevés magyar márka van, amelynek neve világszerte a minőséggel, a művészettel és a hagyománnyal kapcsolódik össze. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra ezek közé tartozik, és több mint másfél évszázada képviseli a magyar ipar és kultúra értékeit. Legnagyobb és legizgalmasabb projektjük a Zsolnay Kulturális Negyed létrehozása volt. Későbbi, másik fejlesztésük fókuszában egy átfogó energetikai korszerűsítés állt. A Zsolnay története 1853-ban indult, amikor Zsolnay Miklós pécsi kereskedő megalapította a kőedénykészítő üzemét, azonban a vállalkozás felemelkedése fiához, Zsolnay Vilmoshoz kötődik.

Elolvasom »
Ginop

A pékség, ahová a fejedelem sem gyalog jár

Albert éveken át sóvárogva nézte, ahogy az autós gyorséttermekhez érkezők kényelmesen, kocsijukból ki sem szállva kapták meg hamburgert és sült krumplit. Azonban ezekre a fogásokra sosem vágyott, az ő gyengéje a kakaós csiga volt! Gyakran elképzelte, milyen jó lenne, ha egyszer ő is megállhatna az autójával egy ilyen drive-in helyen, és a kedvenc péksüteményét frissen sütve, illatosan, ropogós széllel és puha belsővel így kapná kézhez, szinte azonnal. Sokáig álomnak tűnt, de a tiszakécskei Fejedelmi Pékség

Elolvasom »
Ginop

Generon: tető alá hozták az innovációt

Sokezer másik vállalkozáshoz hasonlóan a több mint 100 éves múlttal rendelkező Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is tisztában van azzal, hogy rendkívül gyorsan változó világunkban elengedhetetlen a termékek és szolgáltatások folyamatos megújítása. Sikeres pályázatuknak köszönhetően egy különleges innovációs elképzelésük válhatott valóra. A cégnél pár évvel ezelőtt kezdődött az a kutatás-fejlesztési tevékenység, melynek keretében a tetőfelületek eddig passzív vagy improduktív funkcióján kívántak változtatni az épületeket aktív energiatermelő rendszerekké téve. A mai napig családi kézben lévő vállalkozást Mészáros

Elolvasom »
Ginop

Sarkad zöld bölcsődéje

A gyerekek környezettudatosságra nevelését, a természet tiszteletét és értékeinek megóvását már egészen kis korban szükséges elkezdeni. Ezzel a szemlélettel nyitotta meg kapuit Sarkadon a Cifra Palota Természetközeli Bölcsőde, amelynek alternatív pedagógiai módszerei mellett közösségformáló ereje is jelentős. Sarkad Önkormányzata 2015-ben kezdte meg együttműködését a Közös Pont Egyesülettel a társadalmi részvétel ösztönzése, a környezetvédelem iránti elköteleződés erősítése és a közösségi gondolkodás támogatása céljából. Az egyesület fontos feladatának tartja a hagyományos kultúra ápolását, valamint a környezettudatos, fenntartható

Elolvasom »
Ginop

Hortobágy újjászületett – világörökség méltó környezetben

A Hortobágy páratlan természeti és kulturális öröksége régóta ékes tagja az UNESCO világörökségi helyszíneinek. Mégis sokáig kevésbé volt jelen a turizmus fő sodrában – részben a fogadóinfrastruktúra hiányosságai miatt. Ezen változtatott a közel 3 milliárd forintból, európai uniós támogatással megvalósult komplex fejlesztés, amely a helyszínt nemcsak vonzóbbá, de élményszerűbbé és fenntarthatóbbá is tette. A beruházás keretében teljesen megújult Hortobágy település központja. A híres Hídi vásár és más rendezvények helyszínéül szolgáló Vásártér új burkolatot kapott, a

Elolvasom »
Ginop

Lendületben a hazai bőröndipar

A Samsonite neve a világ minden táján egyet jelent a megbízható, stílusos utazóbőröndökkel. Azt azonban kevesen tudják, hogy a világmárka hazai gyára is folyamatosan fejlődik – ráadásul uniós támogatás segítségével. A Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. vezetésével egy olyan projekt valósult meg, amely egyszerre erősíti a helyi ipart, bővíti a termelési kapacitásokat és lehetőséget ad a magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) a nemzetközi beszállítói körbe való belépésre. A konzorciumban a Plasticor Kft., a Kresz & Fiedler Kft.,

Elolvasom »
Ginop

Uniós támogatással fejlesztette gyártását a Pharmatextil Kft.

A Pharmatextil Kft. uniós fejlesztése része a vállalkozás technológiai megújulási folyamatának. Az elnyert Széchenyi 2020 pályázat révén a cég két speciális, nagykapacitású kötőgépet szerzett be, amelyek új szintre emelték a kompressziós harisnyák gyártását, továbbá nagy előrelépést jelentettek a hatékonyság terén alacsonyabb termelési költségek mellett. A 1990 óta működő Pharmatextil Kft. élen jár a gyógyászati és megelőző célú textiltermékek fejlesztésében, különösen a láb- és karharisnyák terén. A vállalat sikere a folyamatos innováción és a magas minőségen

Elolvasom »
Ginop

Mesterséges intelligencia a gerinctörések diagnosztikájában

Egy mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszer bevezetésével jelentősen gyorsítható és pontosabbá tehető a gerinctörések diagnózisa, ez pedig forradalmi változást hozhat. A Neumann Medical Kft. vezetésével megvalósult projekt célja egy olyan autonóm döntéstámogató rendszer létrehozása volt, amely az ország összes egészségügyi intézményében segítheti az orvosok munkáját. A fejlesztést az Európai Unió támogatta a hazai vállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzése körében, különös tekintettel a kutatás-fejlesztésekre és az ipari innovációkra. Az ipari szereplők számára a növekvő nemzetközi verseny miatt

Elolvasom »
Ginop

Nagy magyar festőnk otthona újra várja a vendégeket

Nógrád vármegyében kiemelkedő turisztikai látványossággal gazdagodott a Szécsényi járás: felújították a történelmi jelentőségű Benczúr-kúriát. Az európai uniós társfinanszírozásból megvalósított fejlesztés révén az épület visszanyerte régi fényét, miközben méltó emléket állít egykori híres lakójának, Benczúr Gyulának. A neves festőművész alkotásai mostantól a kúria falai között is megtekinthetők, így a látogatók egyszerre gyönyörködhetnek az épület eleganciájában és a magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának örökségében. Benczúr Gyula, a Benczúr-kúria névadója, 1844-ben született Nyíregyházán. A magyar akadémikus történeti festészet

Elolvasom »