TOP – VEKOP – TOP Plusz

Top

Minden igényt kielégítő turizmusfejlesztés a Szarvasi Járásban

Kondoros, Békésszentandrás, és Csabacsűd összehangolt fejlesztéseket hajtott végre annak érdekében, hogy jelentősen növeljék a térség –már eddig is jelentős – turisztikai vonzerejét. A három Békés vármegyei település közös konzorciumában megvalósított, a Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken elnevezésű projekt célja, hogy az érintett települések kulturális és természeti értékeire épülő fejlesztésekkel növeljék a térségbe érkező látogatók számát. A konzorcium vezetője Kondoros Város Önkormányzata volt. A dél-alföldi város jelentős turisztikai attrakciókat tudhat magáénak, ott található az országosan

Elolvasom »
Top

Hagyományőrzésnek ad otthont az egykori csorvási Reöck kúria

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával újították fel teljeskörűen a csorvási Szőttes Kúriát. A Csorvás Népművészetéért Egyesület projektjében nyitott műhelyt alakított ki a Békés vármegyében található városban, melynek célja, hogy több évtizedes szakmai tapasztalatuk átadásával minél szélesebb körben megismertessék az érdeklődőkkel a magyar művészet különböző formáit. 2009-ben, 11 fővel alapították meg a Csorvás Népművészetéért Egyesületet, amelynek mára ötvennél is több hagyománytisztelő pártoló tagja van. Műhelyükben a Népi Iparművészeti Tanács és a Lektorátus által

Elolvasom »
Vekop

Biztonságosabb és élhetőbb lett Budapest-Józsefváros két negyede

A Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program támogatásával valósult meg a Magdolna-Orczy Negyed Program, ami a józsefvárosi lakosok és a kerület igényeire egyaránt reagált. A projekt egy olyan fejlődést elősegítő, komplex városrehabilitációs program volt, mely tartalmazott lakhatást és foglalkoztatást támogató, gazdaságélénkítő, közterületi valamint közbiztonságot növelő elemeket is. A Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program című projekt célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészben koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák kezelése, illetve az akcióterületen élők társadalmi integrációjának elősegítése. A tervezésbe

Elolvasom »
Top

Új buszpályaudvar épült Komlón

Teljesen új komplexum szolgálja ki az utasokat a helyi és helyközi járatokat fogadó és indító autóbusz-állomáson a Baranya vármegyei városban. A beruházásnak köszönhetően az európai színvonalú állomás építése mellett megújultak az utasforgalmi terek, növekedett a zöldfelület, így a komlói utasokat 21. századi körülmények várják. A „Komlói buszpályaudvar és környezetének közlekedésfejlesztése” elnevezésű projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, teljes egészében európai uniós támogatásból valósulhatott meg. A régi pályaudvar még az 1960-as években épült és

Elolvasom »
Vekop

Nem mindennapi kísérletet valósítottak meg magyar kutatók a világűrben

Az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósulhatott meg az a projekt, melynek során hazai fejlesztésű, űrtechnikában használt speciális szigetelőanyag tesztelését végezték el a kutatók. Nem is akármilyen módon a projekt keretében fejlesztett kisméretű műhold Föld körüli pályára állításával szereztek fontos információkat a hazai szakemberek. A világűrbe kerülő, ember által készített berendezések a földi körülményektől eltérő környezetben üzemelnek. A legnagyobb eltérés a vákuum, amelynek hatására egészen más lesz a berendezések hőtechnikai viselkedése, hiszen

Elolvasom »
Top

Turisztikai és gazdasági szempontból is jelentős fejlesztés javítja Mohács városképét

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával megvalósult projekt stratégiai célja a lakosság és a vállalkozások, befektetők számára vonzó és fenntartható városi környezet kialakítása. A Duna-parti beruházás emellett hozzájárul az emblematikus települési arculat kialakításához. A fejlesztés részeként az egykori Temaforg (Textilhulladék és Fonalgyártó) Vállalat ipari barnamezős területét rehabilitálták, amelynek során a kihasználatlan toldaléképületek bontása, továbbá a Tímár utcai kétszintes üzemépület funkcióváltó felújítása, sportcentrummá építése is megvalósult. Emellett a földszinten transzformátor helyiséget, recepciót, öltözőket, kültérről is

Elolvasom »
Top

Biztonságosabbá vált a közlekedés Tiszaföldvár központjában

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei városban többek között új körforgalmi csomópontot, járdát és kerékpárutat építettek ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával. A megvalósult európai uniós projekt elősegíti a munkaerő mobilitás infrastrukturális feltételeinek javítását is. A projekt keretében kialakítottak egy ötágú körforgalmi csomópontot, valamint elválasztott rendszerű gyalog- és kerékpárutat, gyalogjárdát, öt gyalogátkelőhelyet, tíz parkolót és egy buszmegállót építettek. Ezen kívül elbontották a csomópontban meglévő csapadékvíz elvezető hálózat egy részét, és új ivóvíz vezetéket, új gázvezeték gerinc hálózatot, bekötő vezetéket, valamint

Elolvasom »
Vekop

Ismét sokszínű növény- és állatvilágnak ad otthont Pest vármegye korábban szikes tája

A természet-megőrzést célozta meg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának projektje, ami a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával valósult meg. Ennek során egyrészt fejlesztették az Egreskátai-major állattartó telepét, másrészt a pályázat keretében kialakított, csatornákra épített létesítmények megtarthatják a tájban a vizet, ami újra élő- és pihenőhelyül szolgál a különböző növény- és állatfajok számára. „A kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója Gerje-Perje-síkon” című európai uniós projekt keretében Jászkarajenőtől Galgahévízig összesen 13 helyszínen, 9

Elolvasom »
Top

Fellendül a gazdasági élet a Nógrád vármegyei Bercelen

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 233,8 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósult meg az „Inkubátorház Bercelen” című projekt. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult beruházás segítségével a már működő és újonnan induló vállalkozások működési és fejlődési lehetőségei tovább javulhatnak a községben. A projekt hátrányos helyzetű térségben valósult meg, mert Nógrád vármegye az egyik legnagyobb gazdasági nehézségekkel küzdő régió az országban, így a gazdaságfejlesztési projektek kiemelt jelentőségűek a vármegyei fejlesztési célrendszer szerint. Bercelen hiányzott

Elolvasom »
Vekop

Európai uniós támogatásból fejlődhet tovább magyarországi esküvőiruha-piac egyik legmeghatározóbb szereplője

Informatikai fejlesztések és modern eszközök beszerzése segíti terjeszkedni a Daalarna márkát a külföldi piacokon. A projekt részeként eljutottak rangos nemzetközi kiállításokra: New Yorkban és Barcelonában is lehetőségük nyílt bemutatni a hazai gyártású kollekciót. A Daalarna márkát 2002-ben Benes Anita divattervező alapította, fő profilja az esküvői- és alkalmi ruhatervezés valamint ezek kivitelezése. A cég termékeit saját értékrend és stílusjegyek alapján méretre tervezi, jelenleg a magyarországi esküvőiruha-piac egyik legmeghatározóbb szereplője, emellett több mint 40 külföldi viszonteladóval is

Elolvasom »
Vekop

Korszerűbb épületek, megújult közterületek, szociális és kulturális programok a rákosmenti krízistömb rehabilitációjáért

Teljeskörűen megújulhatott Rákosmente nyugati panelkörzete, valamint annak környéke a 2014 és 2020 közötti támogatási időszakban, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül. A lakosok életminőségének javítását, a közösségi aktivitás erősítését és a munkaerő-piaci beilleszkedését a legkülönfélébb oktatási, szociális és kulturális programok révén segítették. A Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016 című projekt elsődleges célja a Pesti úton található, önkormányzati fenntartású lakótömbök és azok környékének korszerűsítése volt. Emellett a minden korcsoportot lefedő programokkal lehetővé tették a helyi, nehezebb

Elolvasom »
Vekop

Több ezer 25 év alatti fiatalnak segített az Ifjúsági Garancia program a Közép-magyarországi régióban

A munkanélküliség csökkentése és a fiatalok elhelyezkedésének támogatása két fundamentális nemzetgazdasági cél. A 2014–2020-as európai uniós támogatási időszakban megvalósított „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” elnevezésű projekt fókuszában is e kettős törekvés állt – a programmal őszig közel 10 000 fiatalt sikerült elérni. A  2008. évi válság hatására 2012-re olyan aggasztóan megemelkedett az Európai Unióban azoknak a fiataloknak a száma, akik nem álltak foglalkoztatásban, és oktatásban sem vettek részt, hogy az Unió közös cselekvést látott szükségesnek.

Elolvasom »