közösségépítő beruházás

Top

A cívis közösségek otthona

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház tizenkét egységgel működik az ország második legnagyobb városában. Közülük az egyik a Csapókerti Közösségi Ház, amely 1962-ben nyitotta meg kapuit, és azóta több generációnak jelentette a helyi közösségi élet fészkét. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata európai uniós támogatással fizikailag és szellemileg is újjávarázsolta a házat, létrehozva itt a Debreceniek házát. A Csapókerti Közösségi Ház már korábban is fontos szerepet töltött be a városrész életében, de az idő nyomot

Elolvasom »
Top

Dobj kosárra a boltba menet!

Hajdúböszörmény közös játékra invitálja a város lakóit: újra streetball pálya létesült a Bocskai István téren. A beruházás hátterében egy régóta megfogalmazott helyi igény állt. A főtér korábbi átalakítása során megszűnt az a streetball pálya, amely a fiatalok addigi kedvelt találkozóhelye volt. S bár a tér megújult, a közösségi élet szempontjából nagyon hiányzott egy olyan helyszín, amely a sportot és a szabadidős tevékenységeket a mindennapok részévé tehette volna. A fejlesztés ezt a hiányt pótolja. Uniós forrás

Elolvasom »
EFOP

Intézménytől a lakásotthonig

Legtöbbünknek életre szóló emlék, amikor kulcsunkkal először nyitottuk saját lakásunk ajtaját. Egy új élet kezdetét üzente akkor a zár kattanása. Nagyon hasonló érzés, amikor egy nagylétszámú intézményből végre átköltözhetsz egy néhány szobás családi házba, ahol van saját ágyad, szekrényed, privát élettered, amellett, hogy a nappaliban várnak a közös vacsorák, a kertben a beszélgetések. Ami pedig az egyének szintjén egy meghatározó és kellemes változás, az a rendszerszinten alapvető szemléletváltás eredménye: a nagy létszámú intézmények helyét emberközpontú

Elolvasom »
Top

Nemzedékek találkozása

Szekszárdon, a Barátság utcában új közösségi tér született. A Generációk Parkja nevéhez hűen a különböző életkorú városlakók találkozásának, kikapcsolódásának és közös élményeinek ad otthont, egyszerre kínál lehetőséget játékra, mozgásra, pihenésre, közösségi együttlétre és tartalmas szabadidős programokra. Az uniós támogatású fejlesztés – melyet hívhatunk akár XXI. századi, ultramodern játszótérnek is – több mint 3300 négyzetméteres szabadtéri közösségi területtel, valamint egy 250 négyzetméteres fedett résszel várja a látogatókat. A park kialakításakor a tervezők és a megvalósítók kiemelt

Elolvasom »
EFOP

Könyvtár a közösségért

A mórahalmi könyvtár látogatói nagy változásnak lehettek tanúi egy uniós fejlesztésnek köszönhetően. Az intézmény terei teljesen átalakultak, ma már nem csupán csendes olvasóterem várja itt a könyvek rajongóit, hanem egy pezsgő közösségi központ, ahol a tudás mellett a találkozások és az élmények is főszerepet kapnak. Korszerű oktatóterem nyílt és szolgál tanfolyamok, foglalkozások, előadások és digitális képzések helyszínéül. Emellett átrendezték a fogadóteret és az ifjúsági részt is, hogy a fiatalabb generációk számára is még vonzóbb legyen

Elolvasom »
Top

Színházi esték új környezetben Nyíregyházán

Nyíregyháza meghatározó közösségi tere ismét üde színfoltjává vált a város kulturális életének. Aki hosszabb ideje él Nyíregyházán, jól emlékszik arra, milyen állapotban volt a Szabadtéri Színpad az elmúlt években. Bár sok szép élmény kötődik hozzá, az idő egyre inkább nyomot hagyott a helyi kultúra ikonikus helyszínén. Gyakran beszélgettünk róla ismerősökkel, hogy milyen jó lenne, ha egyszer ismét méltó formájában fogadhatná a közönséget. Nem kis öröm volt tehát, amikor a 2014-20-as programozási időszakban európai uniós forrás

Elolvasom »
Top

Zöldebb, élhetőbb Sellye

Van, amikor egy fejlesztés többet jelent egy egyszerű beruházásnál. Nem pusztán kövekről, járdákról vagy új lámpákról szól, hanem egy közösség jövőjéről, önbizalmáról és reményeiről. Sellyén ez történt: az „Élhetőbb, szebb, zöldebb város megteremtése az Ormánság szívében” című projekt átalakította a városképet, és közben a helyiek mindennapjait is emberközelibbé, biztonságosabbá és szerethetőbbé tette. Az uniós támogatással megvalósult projekt a település több fontos pontját érintette, de a leglátványosabb változást talán a Korongi tér felújítása hozta. Megújultak a

Elolvasom »
Top

Idősek nappali otthona épült Mezőtúron

Uniós támogatású fejlesztéssel egy olyan hely jött létre Mezőtúron, ahol az idősek kényelmes körülmények között, aktívan, közösségben tölthetik a napjaikat. A településen az elmúlt években egyre nagyobb igény mutatkozott az idősek nappali ellátására. A városban működő intézmények folyamatosan teltházzal működtek, miközben az épületek állapota és kialakítása már egyre kevésbé felelt meg a mai elvárásoknak. Különösen az Áchim András utcai telephely esetében vált egyértelművé, hogy hosszú távon nem jelent megoldást a meglévő infrastruktúra fenntartása. Erre a

Elolvasom »
Ginop

Ahol a bábok lelket kapnak

A művészet világa legtöbbször nem látványos iparág, hanem kitartó, szeretettel végzett munka, amelynek valódi értéke a közönséggel megélt pillanatokban mérhető. A pécsi MárkusZínház története is ilyen. A társulat évtizedek óta következetesen hisz abban, hogy a mese, a báb és a színház is több egyszerű szórakoztatásnál, és valódi küldetésük, hogy táplálják az emberi lelket, és kicsit a közösség erejét is.  Megalakulásuk után, a nyolcvanas évek végén vándortársulatként járták az országot és a külföldet, „echós szekerükkel” vitték

Elolvasom »
Ginop

Amikor a kíváncsiság jövőt formál – gyerekek bevonásával épít társadalmi vállalkozást egy szociális szövetkezet

Mi lenne, ha a gyerekek már egészen kicsi korban természetesnek vennék, hogy kérdeznek, megfigyelnek, kísérleteznek, és közben azt is megtanulnák, honnan jön az étel, miért fontos a természet, vagy hogyan működik a világ körülöttük? Egy hazai szociális szövetkezet erre a felismerésre építette fel uniós támogatást nyert programját. A Bugyulófalva Készségfejlesztő Központ Szociális Szövetkezet „Kíváncsi gyümölcs” című projektjének középpontjában egy már működő, 5–12 éves gyermekek számára kidolgozott interaktív természettudományos program, a Kíváncsiak Klubja állt. A kezdeményezés

Elolvasom »
Top

Kozármisleny jövője a legkisebbekért

Egy olyan kisebb település számára, mint Kozármisleny, nagy öröm és büszkeség minden olyan fejlesztés, amely a helyi közösség életminőségét javítja. A Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde bővítése is ilyen mérföldkőnek számít: az intézmény európai uniós támogatással növelte férőhelyeinek számát, és modern eszközökkel is gazdagodott. A legkisebbek számára különösen fontos, hogy minél korábban lehetőségük nyíljon a szocializációra, a kapcsolatok építésére, valamint arra, hogy egymástól és gondozóiktól tanulva formálódjanak. Minden édesanya számára megnyugtató, ha a bölcsőde, ahová

Elolvasom »
Top

KÖSZI! – Komolyzenei élmény középiskolásoknak nem középiskolás fokon

Eger városában a KÖSZI! elnevezésű, uniós támogatással megvalósult kezdeményezéssel népszerűsítették a komolyzenét a fiatal generáció körében. Az Egri Szimfonikus Zenekar örömmel vállalta a kihívást, hogy megmutassa, ezt a zenei műfajt a fiatalok is magukénak érezhetik. A program keretében a résztvevők továbbfejleszthették kulturális és zenei műveltségüket, miközben új élményekkel gazdagodtak. A zene mindig több puszta hangoknál, hiszen közösséget teremt, érzelmeket ébreszt láthatatlan szálakkal összekötve az embereket. Magyarországon többek között olyan mesterek mutatták meg a zene nevelő

Elolvasom »