Kehop

Kehop

Energetikai korszerűsítés a BKK telephelyein

A BKV Zrt. három budapesti telephelyén – a Száva kocsiszínben, a Szépilona kocsiszínben és az Akácfa utcai központi irodaházban – átfogó energetikai korszerűsítéssel tette az épületeket energiahatékonyabbá, környezetkímélőbbé. A beruházás során modern fűtési rendszerek, gázkazánok, energiatakarékos hőleadók, valamint napkollektoros és napelemes rendszerek kerültek beépítésre, biztosítva a hosszú távon is gazdaságosabban fenntartható működést. A Száva kocsiszín telephelyen nyolc épületből négy újult meg. A meglévő elavult fűtési rendszert korszerű, kondenzációs gázkazánok váltották fel, és a csarnok fűtését

Elolvasom »
Kehop

Vizes élőhelyek újraélesztve

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) által megvalósított, „Élőhely-rehabilitáció a tiszakürti Kis-Tiszán, valamint a beregi és nyírségi lápok vízpótlása” című projekt kiváló példája annak, hogyan egyeztethetők össze a természetvédelmi célkitűzések és a klímaalkalmazkodási szempontok. A klímaváltozás hatásainak kezelése egyre sürgetőbb feladat. Ezt ismerte fel a KEHOP-4.1.0 pályázati felhívás, amely kifejezetten a vízgazdálkodási kihívásokra keresett megoldásokat. Célja a vízbiztonság növelése, a vízkárok megelőzése, a természetes élőhelyek vízellátottságának javítása, valamint a vízgazdálkodási infrastruktúra korszerűsítése volt, mindezt kifejezetten

Elolvasom »
Kehop

Korszerűbb szennyvíztisztítás Bélapátfalván

A fenntarthatóság és a környezetvédelem napjaink egyik legfontosabb kihívása. Az ipar, a mezőgazdaság és a lakossági tevékenységek jelentős terhelést rónak élővizeinkre, ezért elengedhetetlen a szennyvíz megfelelő kezelése. Ezt a célt szolgálja Bélapátfalva település szennyvízelvezető-hálózatának és szennyvíztisztító telepének átfogó korszerűsítése is. Bélapátfalván a korábbi szennyvíztisztító telep még a cementgyár működése idején létesült, a korabeli igények és kapacitások szerint méretezve. Azóta azonban nemcsak a technológiai követelmények, hanem a lakosság igényei is jelentősen megváltoztak. A régi rendszer műszaki

Elolvasom »
Kehop

Megújuló energiával a mentés szolgálatában – napelemes fejlesztések az Országos Mentőszolgálatnál

A mentők mindennapi munkáját a legtöbben csak akkor tapasztaljuk meg, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. Kevesen gondolunk bele, hogy az Országos Mentőszolgálat – amely 1948 óta egységes szervezetként működik – nemcsak az életmentésben jár élen, hanem a fenntarthatóság és környezetvédelem területén is egyre nagyobb hangsúlyt kap a tevékenységük. Uniós támogatású projektnek köszönhetően országszerte kilenc mentőállomás tetején, valamint a budapesti Róbert Károly körúti központi irodaházban korszerű napelemes rendszerek épültek ki, Budapesten kívül Kaposvár, Eger, Miskolc,

Elolvasom »
Kehop

Megóvták a szentendrei vízbázist

Szentendrén, a Dózsa György út mentén fekvő volt szovjet laktanya területén hosszú ideje fennálló környezeti kockázatot számoltak fel egy, az Országos Vízügyi Főigazgatóság által irányított, 5,5 milliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósult projekt keretében. A beruházás célja a régió egyik legfontosabb ivóvízbázisának hosszú távú védelme volt. A három éven át tartó projekt példaértékű beavatkozást jelentett a klórozott szénhidrogénekkel szennyezett területek megtisztítására. A problémára, miszerint a szennyezett talajvíz miatt veszélybe került a vízbázis, az ezredforduló táján

Elolvasom »
Kehop

Korszerű iskola, fenntartható jövő – energetikai fejlesztések Ózdon és Felsőzsolcán

Az korszerű iskolaépületek nemcsak a jövő generációinak teremtenek egészségesebb és inspirálóbb tanulási környezetet, hanem hozzájárulnak a közösségek életminőségének javításához is. Az ilyen fejlesztések során alkalmazott modern technológiák és innovatív megoldások segítenek csökkenteni az épületek ökológiai lábnyomát, miközben elősegítik a környezettudatos szemlélet elterjedését a diákok és a pedagógusok körében. Befejeződött az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola, valamint a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola épületeinek energetikai korszerűsítése. A fejlesztés az Egri Főegyházmegye vagyonkezelésében lévő,

Elolvasom »
Kehop

Bombatérből legelő – tájrehabilitáció a Hortobágyon

A Hortobágyi Nemzeti Park területén uniós támogatással megvalósult tájrehabilitációs projekt során több mint 4000 hektáron számolták fel a bombatér maradványait, hogy a terület újra a természeté lehessen. A Hortobágy szívében, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán terül el egy hatalmas, lakatlan, évtizedekig katonai célokra, bombázó lőtérként használt terület. A katonai jelenlét mély nyomot hagyott a tájon: több ezer bombatölcsér, mesterséges földformák és robbanótest-maradványok borították a vidéket. Azonban az elmúlt években európai uniós támogatással megvalósult, átfogó fejlesztés

Elolvasom »
Kehop

Fenntartható hulladékgazdálkodás a Közép-Duna vidékén

A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nagyszabású fejlesztése komoly előrelépést jelent a térség hulladékkezelésében. A jelentős európai uniós támogatásnak köszönhetően modern hulladékgyűjtő és szállító járművek, valamint a házhoz menő szelektív rendszerhez szükséges edények beszerzése is megvalósult. A projektet a fenntarthatóbb hulladékkezelés iránt növekvő társadalmi és környezeti igény hívta életre. Az egyre nagyobb mennyiségű települési hulladék kezelése és a lerakók túlterheltsége sürgetővé tette a szelektív gyűjtés fejlesztését és a körforgásos gazdaság elveinek előmozdítását. Eredményként azt várták,

Elolvasom »
Kehop

Újra benépesült a babócsai Bika-rét – sikeresen befejeződött a vízpótlási projekt

A természetvédelem egyik alapvető célja az eredeti élőhelyek megőrzése, szükség esetén helyreállítása. A Somogy megyei Babócsa határában fekvő Bika-rét egykor vízben gazdag terület volt, ám az évek során a meder elzáródott, és a rét kiszáradt. Egy uniós támogatású természetvédelmi fejlesztés azonban most esély adott arra, hogy a terület ismét vízzel jól ellátott, nedves rétté váljon. A megoldás kulcsa a Rinya-patak vizének visszavezetése volt egy régi mellékágba, amely természetes módon táplálja a mocsárrétet. Ehhez egy vízkivezető

Elolvasom »
Kehop

A Tiszalöki Vízlépcső: ahol a folyó ereje munkába áll

A természet erejének és az emberi mérnöki tudás találkozásának eredménye a Tiszalöki Vízlépcső, amely nemcsak a vízgazdálkodás egyik kulcsszereplője, hanem egyben az árvízvédelem, az energiatermelés és a hajózás egyik fontos bázisa Északkelet-Magyarországon. Átfogó rekonstrukciója uniós forrásból valósult meg. Mi is az a Tiszalöki Vízlépcső? A vízerőmű a Tiszán, annak 518. folyamkilométerénél található, és három fő részből áll. A bal parti vízerőmű három turbinájával hasznosítja a folyó energiáját, a középső duzzasztómű három nyílásával szabályozza a vízszintet,

Elolvasom »
Kehop

Új élet reménye a Hortobágy és a Nagykunság vizes élőhelyein

A Hortobágy és a Nagykunság szívében egy nagyszabású természetvédelmi projekt újra élettel töltheti meg a kiszáradó vizes élőhelyeket. Az Európai Unió támogatásával megvalósult kezdeményezés célja a térség ökoszisztémájának helyreállítása volt, biztosítva a víz megfelelő utánpótlását és ezzel megőrizve a helyi növény- és állatvilág gazdagságát. A vizes élőhelyek nem csupán látványos természeti kincsek, hanem létfontosságú szerepet töltenek be a biodiverzitás fenntartásában és a víz természetes körforgásában. Az éghajlatváltozás és az emberi beavatkozások miatt azonban az utóbbi

Elolvasom »
Kehop

Földalatti csodák védelme az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Aggteleki Nemzeti Park egyedülálló földtani értékekkel bíró terület, amelyek közül a barlangok kiemelkedő, nemzetközileg is elismert jelentőségűek. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében uniós támogatással megvalósult nagyszabású fejlesztés a térség földtani üregeinek és az ezekhez kapcsolódó sérülékeny élővilágnak a védelmét célozta, hozzájárulva a hazai természetvédelem stratégiai célkitűzéseihez. A lenyűgöző Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangjai, amelyek 1995. december 6-án kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára, egyedülálló formagazdagságukkal és viszonylagos érintetlenségükkel várják a kíváncsi látogatókat.  Az

Elolvasom »