széchenyi plusz pillér

széchenyi plusz pillér

Továbbra is nagyon népszerű a bölcsődei térítésidíj-támogatás

Tavaly szeptemberben indult Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének célzott támogatása című projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósul meg, és a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül biztosít vissza nem térítendő bölcsődei díjtámogatást a szülők részére. A Magyar Államkincstár július 28-án közölte, hogy eddig több mint 13 ezer támogatási kérelem érkezett be, és már több mint 11 ezer kisgyermeket nevelő szülő részére folyósítottak támogatást. A projekt társfinanszírozásban biztosított támogatási összege 6,6 milliárd forint, amelyet Magyarország

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Ötezer adag meleg étel naponta – közel száz helyszínen segítenek a rászorulóknak

A Hajléktalanokért Közalapítvány naponta egyszer meleg étkezést biztosít, valamint az életminőség javítását célzó kísérő szolgáltatásokat nyújt a rászorulóknak az Európai Unió és a magyar állam támogatásával. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) keretében megvalósuló Élelmiszer támogatás biztosítása hajléktalan személyek részére című projekt keretében a következő három és fél évben naponta biztosítanak meleg ebédet a hajléktalan embereknek. Ez az EFOP Plusz egyik úgynevezett Pillére – a tagállam által kijelölt, az operatív program céljaihoz jelentősen

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Hisszük, hogy ezek a települések menthetők – Fete projektnyitó-rendezvény

2025. május 20-án Nyírpilis látta vendégül a Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+) projekt nyitórendezvényét, amely a 2019-ben elindult Felzárkózó települések (Fete) program újabb mérföldköve. Az Európai Unió és Magyarország közös finanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy 2029-ig 300 hátrányos helyzetű településen segítse a szociális felzárkózást. A Fete program hazai és uniós forrásból valósul meg. Motorjai a helyben működő Jelenlét Pontok, amelyek a személyes jelenlétre, az esélyteremtésre és a bizalomra építenek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával, 28

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

A GINOP Plusz egyik Pillére is bemutatkozott az Ipar Napjai szakkiállításon

Magyarország legnagyobb ipari kiállítását, az Ipar Napjai 2025 szakkiállítást Budapesten rendezték meg, 2025. május 13-16. között, ahol a látogatók a legújabb technológia fejlesztésekkel, vállalati trendekkel és színes konferenciaprogramokkal találkozhattak. A tízezernél is több látogatót vonzó négynapos rendezvényen a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) is jelen volt kiállítóként. Az ügynökség részvétele a GINOP_PLUSZ-1.1.1-22-2022-00001 azonosítószámú, „Célzott vállalkozásfejlesztési szolgáltatások biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című kiemelt projekt keretében valósult meg, amelynek célja, hogy érdemi támogatást nyújtson a hazai

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Támogatások ösztönzik a munkavállalókat és a munkáltatókat Somogyban is

A folyamatban lévő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) projektek kapcsán tartott munkáltatói fórumot 2025. május 6-án a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A rendezvényen a résztvevők hallhattak munkaerő-kínálat bővítéséről és fejlesztéséről, illetve a foglalkoztatási szolgálatok határon átnyúló együttműködéséről. A 2021–2027-es programozási időszakra vonatkozó szabályozási keret egy új kategóriát vezetett be az EU-szerte futó programok számára, az úgynevezett „stratégiai jelentőségű műveleteket”, melyeket közérthetőbben Pilléreknek nevezünk. A Pillérek célja, hogy kiemeljék a kulcsfontosságú, emblematikus műveleteket, és

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Közel kétmilliárd forint érkezik a Szolnoki Kistérségbe

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) és a magyar állam támogatásával utak épülnek, ipartelep létesül és bővülnek a sportolási lehetőségek is a Szolnoki Kistérségben. Kőtelek mintegy 265 millió forint támogatásból elkezdheti az iparterület kialakítását, mellyel felélénkülhet a község gazdasága. Tiszajenőn 330 millió forintot fordíthatnak a település közösségi helyszínének megújítására, amivel fejlesztik a közösségi és kulturális infrastruktúrát. Rákócziújfaluban belterületi utak újulnak majd meg 180 millió forintból, Besenyszögön pedig az általános iskola tornatermének bővítését

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési program indul Győr-Moson-Sopron vármegyében

A Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) felhívás keretében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei közel 3,15 milliárd forint európai uniós és hazai vissza nem térítendő támogatásban részesültek. A projektben a vármegye valamennyi gazdasági ágazatát érintő képzési és foglalkoztatási program valósul meg. A 2021-27-es programozási időszak stratégiai fontosságú műveletei (operations of strategic importance, OSI), közérthetőbb nevükön a Pillérek egyik célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsanak az uniós támogatásoknak, széles

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Foglalkoztatási fórum Pest vármegyében

A Pest Vármegyei Kormányhivatal Pillér projekt keretében rendezett foglalkoztatási fórumot munkaadók, vállalkozások, civil szervezetek és intézmények részvételével. A 2021-27-es programozási időszak stratégiai fontosságú műveletei (operations of strategic importance, OSI), magyar fejlesztéspolitikai nevükön Pillérek egyik célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsanak az uniós támogatásoknak, széles körben megmutatva az elért eredményeket a polgárok számára. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) két jelentős pillére az Ifjúsági Garancia Plusz, illetve A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése című intézkedés,

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Szabolcsban is sikeres a GINOP Plusz Pillér

A foglalkoztatás növelésének elősegítésére indult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) egyik Pillér-projektje, A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is futó program országosan mintegy 78,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai forrásból valósul meg, melyből több mint hétmilliárd forint áll rendelkezésre a vármegye részére. A Pillérek (a 2021-27-es programozási időszak stratégiai fontosságú műveletei) egyik célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsanak az uniós támogatásoknak, széles körben megmutatva az elért

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

A diákok jövőjébe fektet Helvécia: bővül az iskola, új tornacsarnok épül

Helvécia nagyközség 566 millió forintos támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében, melyből a Wéber Ede Általános Iskola fejlesztése valósul meg. A projekt célja a tanteremkapacitás bővítése és egy új tornacsarnok építése. A stratégiai fontosságú műveletek, Pillérek jelentősen hozzájárulnak az adott program céljainak teljesítéséhez. A TOP Plusz egyik kiemelt Pillér területe a Köznevelési infrastruktúra fejlesztése, melynek része az alábbi helvéciai beruházás is. Az iskolában jelenleg hét tanterem és egy szaktanterem található, a

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Csaknem hétmilliárd forintból indulnak oktatási fejlesztések Bács-Kiskun vármegyében

Huszonhárom Bács-Kiskun vármegyei település kapott támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretéből, amit az Európai Unió és a magyar állam közösen finanszíroz. A 2021-27-es programozási időszak stratégiai fontosságú műveletei (operations of strategic importance, OSI), közérthetőbb nevükön a Pillérek egyik célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsanak az uniós támogatásoknak, széles körben megmutatva az elért eredményeket a polgárok számára. A TOP Plusz egyik prioritása a Gondoskodó vármegye, amelynek egyik Pillére a Köznevelési infrastruktúra fejlesztése

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

DIMOP Plusz workshop a Pillér projektek előrehaladásáról

A Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz) Irányító Hatósága 2025. március 25-én workshopon mutatta be kiemelt fontosságú, úgynevezett Pillér projektjeit. A rendezvény lehetőséget teremtett a résztvevők számára, hogy tájékozódjanak az eddigi eredményekről és a fejlesztések jelentőségéről. A Pillérek a DIMOP Plusz több prioritását, tématerületét lefedik, így sokszínűségükkel magát az operatív programot is reprezentálják. A workshopon az alábbi Pilléreket mutatták be: DIMOP PLUSZ-2.1.3-23-2023-00001 – Az energia hatékony felhasználását támogató informatikai megoldások fejlesztése a közszolgálati intézmények

Elolvasom »