Pedagógus Expo 2025: stabil jövőképet kínál a pedagógus életpályamodell

2025. 03. 05.

Hetedik alkalommal rendezték meg a Pedagógus Expót 2025. február 22-én a Budapest Kongresszus Központban, melyet idén is hatalmas érdeklődés övezett: a teltházas rendezvényen mintegy 1 500 látogató vett részt.

Az egyik legfontosabb pedagógiai szakmai fórum célja, hogy közösségi élményen keresztül biztosítson szakmai támogatást és megerősítést mindazok számára, akik hivatásukként a gyermekek nevelését és oktatását választották. A rendezvény több különböző teremben zajló szakmai előadással várta a résztvevőket, a programot pedig a pedagógusok munkáját segítő mintegy nyolcvan szakmai kiállító tette teljessé.

2024 januárja óta hónapról hónapra egyre több pedagógus van a pályán. A felsőoktatás pedagógiai képzései iránti érdeklődés is folyamatosan erősödik: 2024-ben már 15 000 jelentkező választotta ezt a területet, ami kétszerese a 2022-es adatoknak. Ehhez az eredményhez járultak hozzá az Emberi Erőforrás Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) keretében, az Európai Unió támogatásával megvalósuló „Pedagógus életpályamodell”, valamint „Pedagógus életpályamodell-hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusokat érintően” Pillér műveletek.

Az elsőként említett, 762,5 milliárd forint keretösszegű projekt célja, hogy a bérszínvonal rendezésével vonzóbbá és kiszámíthatóbbá tegye a pedagógus életpályát. Ennek érdekében a köznevelési rendszerben dolgozó pedagógusok átlagbére a projekt támogatásával 2025. január 1-re – fokozatosan, évenként meghatározott ütemben – eléri a magyarországi felsőfokú végzettségűek átlagbérének legalább 80%-át. A béremelési program 140 000 pedagógust érint.

A 25,8 milliárd forint keretösszegű, hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusokat érintő életpályamodell magasabb bért biztosít azoknak a pedagógusoknak, akik hátrányos helyzetű településeken, illetve olyan iskolákban tanítanak, ahol legalább 10%-os a hátrányos helyzetű gyermekek aránya. Az ilyen oktatási intézményekben tanítók bérének 2030. december 31-ig legalább 12,5%-kal kell magasabbnak lennie az azonos képzettséggel és tapasztalattal rendelkező pedagógusok bérénél. A projekt eredményeképpen 20 000 pedagógus részesül többletjuttatásban esélyteremtési illetményrész formájában.

(Forrás: palyazat.gov.hu)

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás