TOP – VEKOP – TOP Plusz

Top

Fenntartható turizmusfejlesztés Nagykörű községben

Nagykörű a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) térségi szintű turizmusfejlesztés pályázatában vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekttől azt várták, hogy a létrejövő különleges turisztikai infrastruktúrának köszönhetően erősödik a térség vonzereje, így pedig nő az ide látogatók száma. A magyarországi turizmus jelentős gazdasági potenciált hordoz, azonban számos térségben hiányoznak a kulturális, természeti és épített örökség turisztikai szempontú hasznosításának feltételei. Az Európai Unió támogatásával lehetőség nyílt kulturális és természeti örökségek fejlesztésére, rendezvényhelyszínek korszerűsítésére, tematikus utak

Elolvasom »
Top

Közösségteremtés a környezettudatosság jegyében

A Terület és Település Fejlesztési Operatív Program keretében, uniós támogatással valósította meg a sárospataki EURO-ÖKOLAND Hungary Alapítvány azt az egyedülálló közösségszervező esemény-sorozatot, mellyel a térség bio-bor turisztikai és természeti értékeit kívánta népszerűsíteni. Az alapítvány célja, hogy szórakoztató, ugyanakkor mélyreható ismeretterjesztő tevékenységekkel inspirálja a helyi közösséget, és támogassa Magyarországot abban, hogy vezető szerepet töltsön be az unió klímastratégiájának megvalósításában. A Tokaj-hegyalja – hazánk egyik legismertebb bortermelő vidéke – a Zempléni hegység szívében található régió, az itt

Elolvasom »
Vekop

Együtt a munkavállalásért a Közép-Magyarország régióban

A Kontakt Alapítvány által megvalósított uniós projekt célja az volt, hogy a munkanélküli és inaktív emberek visszataláljanak a munka világába és tartósan foglalkoztatásban tudjanak maradni. Ehhez egyéni fejlesztési terveket készítettek, munkaerő-piaci tanácsadást és különböző támogatási szolgáltatásokat nyújtottak. A fejlesztés abba a támogatási programba illeszkedett, amelyben nem állami szervezetek bevonásával egészítették ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkaerőpiaci tevékenységét, lehetővé téve olyan hátrányos helyzetű álláskeresők elérését és foglalkoztatásba vezetését, akiket az állami rendszer kisebb hatékonysággal képes elérni.

Elolvasom »
Top

Foglalkoztatási programok erősítik Nyíregyháza gazdaságát

Európai uniós támogatással komplex támogatási program nyújtott segítséget a foglalkoztatás és a gazdaság élénkítéséhez Nyíregyházán. A fejlesztés fókuszában nemcsak a munkavállalók és a helyi vállalkozások támogatása, hanem a befektetések ösztönzése is állt. A Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum egy nagyszabású uniós projekt volt, amelyet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal közösen valósított meg. Fókuszában a munkahelyteremtés és a helyi gazdaság fejlesztése állt. A foglalkoztatási programok révén sok álláskereső kapott segítséget a munkába álláshoz

Elolvasom »
Top

Egészségügyi szolgáltatások modern környezetben

A Széchenyi 2020 Program keretében a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken egy modern, integrált egészségügyi szolgáltató központ létesült, amely nem csupán a nagyközség, hanem a környező települések lakóinak nyújt egészségügyi ellátást korszerűbb környezetben. Az új Egészségház uniós támogatással valósult meg és az infrastruktúra-fejlesztésen túl az elérhető szolgáltatások színvonalának emelését is célozza. A korszerű és funkcionalitásában kiemelkedő épületben több egészségügyi alapszolgáltatás vehető igénybe. A fogorvosi rendelő, a felnőtt háziorvosi és gyermekorvosi rendelők, valamint a védőnői tanácsadó együttes jelenléte

Elolvasom »
Top

Családias, modern bölcsőde működik Keszüben

A Baranya vármegyében található Keszü község új bölcsődével várja a három éven aluli gyermekeket. A fejlesztés által lehetőség nyílt a kicsik nappali elhelyezésére, ezzel is támogatva az érintett szülők, édesanyák munkába való visszatérését. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében uniós és hazai finanszírozással megvalósult projekt részeként a 38 új férőhellyel bíró intézményben három bölcsődei csoportszobát alakítottak ki a hozzátartozó gyermek mosdókkal, öltözőkkel. A fejlesztés könnyen megközelíthető, meglévő önkormányzati ingatlan átalakításával és bővítésével történt. A

Elolvasom »
Vekop

Több lábon kell állni

A vállalkozások folyamatosan újabb és újabb kihívásoknak kell, hogy megfeleljenek, és az ezekhez való alkalmazkodás folyamatában kulcsfontosságú őket segíteni. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújtott célzott uniós támogatása számos kis cég megújulását vagy növekedését segítette. A hazai kkv-k a magyar gazdaság fejlesztési potenciálját képezik, ugyanakkor termelékenységük, szervezeti működésük, emberi erőforrásaik, digitális felkészültségük tekintetében még jelentősen elmaradnak európai versenytársaiktól, miközben velük állnak versenyben. A TorTer e-Design Kft. egy sokoldalú, folyamatosan fejlődő

Elolvasom »
Top

Helyit és frisset egyenesen a piacról

A tudatos és egészséges vásárlás egyik formája az, ha az ember kilátogat a piacra, ahol helyi termelők által kínált friss gyümölcsöt, zöldséget és egyéb árut vásárolhat. Zalaegerszegen a Széchenyi 2020 program keretein belül uniós forrásból sikerült a helyi termelők és kézművesek számára a piacra jutás infrastrukturális hátterét biztosítani és ezáltal a vásárlókedvet fokozni. A városvezetés célja egy olyan fejlesztés végrehajtása volt, melyben egyesülni tud a helyi gazdaság fellendítése és a népi hagyományok megőrzése, a munkahelyteremtés

Elolvasom »
Vekop

Második esély az iskolapadban

Mindenkinek jár egy második esély – főleg akkor, ha az oktatásról van szó. A Belvárosi Tanoda projektje valódi támogatást igyekezett nyújtani azoknak a fiataloknak, akik valamilyen okból kiestek az iskolarendszerből, de készen állnak arra, hogy újrakezdjék. A kezdeményezés fókuszában az egyénre szabott fejlődés és a közösségépítés állt. Az Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása című pályázat a Széchenyi 2020 Program részeként európai uniós forrásokkal támogatta a végzettséggel nem rendelkező, tankötelezettségi koron túli fiatalok középfokú

Elolvasom »
Top

Kunsziget ipari területének megerősítése

A Széchenyi 2020 Program fő célkitűzése volt a vállalkozások versenyképességének javítása. Ennek érdekében született többek között az „Ipari parkok, iparterületek fejlesztése” című pályázati felhívás a helyi gazdaságélénkítés és foglalkoztatás bővítése érdekében. Kunsziget község önkormányzata igyekezett megfelelni a kihívásnak, amit a helyi gazdasági környezet és a munkaerőpiac adottságai jelentenek. Valós társadalmi és gazdasági igényként jelentkezik, hogy a vállalkozások infrastrukturális feltételeinek javítása ne csak a nagyvárosokban legyen lehetséges, hanem pályázati források támogassák ezt a tevékenységet az apróbb,

Elolvasom »
Top

Gyereksereg foglalta el a laktanyát Polgárdiban

Uniós támogatás segítségével épült meg egy minden igényt kielégítő óvoda és bölcsőde a Fejér vármegyei Polgárdiban. Ezzel a város megteremtette a bölcsődei időszakos nappali felügyelet kialakítását, az óvodai feladatellátás korszerűsítését, elősegítve a nők számára a munkaerőpiacra való visszatérést.  Az új óvoda és bölcsőde épülete egy igazi csodavilágot hozott létre a gyerekeknek, ahol a hely, a játék és a fejlődés lehetőségei 21. századi szintre léptek. A közel egyhektáros telken álló, bruttó 2178 négyzetméteres épületkomplexum alapjául egy

Elolvasom »
Vekop

Két atomot is élesen lát az új mikroszkóp

Uniós támogatási programot hívott életre az a kutatás-fejlesztésre nehezedő nyomás, hogy az intézmények gyakran az elavult infrastruktúra miatt nem csatlakozhattak a nemzetközi kutatási hálózatokhoz. Az e területen sikeres projektek révén egész Magyarország pozíciója erősödhet az európai kutatási térben. A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja egy különlegesen erős elektronmikroszkóp beszerzésével lépett az anyagtudomány világelitjébe. A Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás című pályázati felhívás célja az volt, hogy az infrastruktúrájuk, eszközparkjuk korszerűsítésével növekedjen a hazai kutatási

Elolvasom »