Településfejlesztés

Top plusz

Korszerűbb környezetben fogadják a betegeket Vasszécsenyben

Bár senki nem szeret orvoshoz menni, rendelőben üldögélni, időről-időre mégis szükség van rá. Ilyenkor pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között múlatjuk az időnket. A kényelmes várószoba, a korszerű rendelők, valamint az akadálymentes megközelítés olyan részletek, amelyek a mindennapokban sokat számítanak. Vasszécsenyben mostantól megújult környezetben vehetik igénybe az egészségügyi alapellátást a helyiek, miután korszerűsítették az egészségházat. Egy egészségházban a gyógyításhoz szükséges eszközök mellett a megfelelő környezet is fontos, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy

Elolvasom »
Kehop

Tisztább víz, élhetőbb települések

Aki egy kisebb településen él, jól tudja, hogy a közösség életét sokszor azok a dolgok is meghatározzák, amelyeket nem látunk. Ilyen a szennyvízelvezetés is. Amíg minden rendben működik, eszünkbe sem jut, mégis ugyanolyan fontos, mint az egészséges ivóvíz. Egy európai uniós támogatással megvalósult beruházásnak köszönhetően Baranya, Somogy és Vas megye tizenhét településén modernizálták a szennyvízelvezetés és -kezelés rendszerét. A Nyugat- és Dél-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztést megvalósító projekt során minden településen a helyi adottságokhoz és

Elolvasom »
TOP plusz pillér

A múlttal a jövőért: uniós támogatásból újult meg a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár

Régi falak, modern megoldások. Talán ezekkel a szavakkal lehetne a legegyszerűbben összefoglalni a Csemegi Károly Könyvtár megújulását. A helyi védelem alatt álló épület megőrizte karakterét, miközben energetikai szempontból több évtizedet is „fiatalodott”, hiszen korszerűbb hőszigetelés, modern nyílászárók, napelemes rendszer és egy eddiginél zöldebb, kellemesebb belső udvar segíti az intézmény fenntarthatóbb működését. A kisebb településeken található könyvtárak a mai napig fontos szerepet játszanak a helyi közösségek életében. Jól tudta ezt a Csongrád Városi Önkormányzat is, amikor

Elolvasom »
Top plusz

Tihany visszaszól

A Balaton fölé magasodó Visszhang-dombon a páratlan panoráma, az apátság látványa és az ikonikus tihanyi visszhang együtt teremti meg azt a különleges hangulatot, amiért a magaslat a település emblematikus kirándulóhelyévé válhatott. Nemrég uniós támogatással újult meg a helyszín, hogy természeti értékeihez méltó és vonzó környezetben fogadhassa a látogatókat. A fejlesztés során arra törekedtek, hogy a terület rendezettebb, természetközelibb legyen, még inkább illeszkedjen a Tihanyi-félsziget sajátos táji világához. A leglátványosabb változás a Visszhang-rétet érintette, ahol elbontották

Elolvasom »
Top plusz

Az utca, ahol jó egy kicsit lelassítani

Úgy volt, hogy csak átutazom. Egy megbeszélés után másfél órám maradt a vonatig, és azt terveztem, hogy beülök valahová, olvasgatom a telefonomon a híreket, aztán megyek is. Kiskunfélegyházán húsz éve jártam utoljára, és akkor sem tartott tovább egy átszállásnál. A Kossuth Lajos utcára tulajdonképpen véletlenül fordultam rá. Az első, amit észrevettem, a hűvös volt. Hála az árnyéknak: a hatalmas platánok lombja mintha egy zöld boltívet vont volna az egész utca fölé. Ezek a fák már

Elolvasom »
Top plusz

Kerékpárúton a Kis-Balaton felé

Kerekezésre hív bennünket a Kis-Balaton térsége, ahol a gyönyörű tájat turistaként a legkalandosabb kerékpárral felfedezni. Azoknak pedig, akik itt laknak, a bicajozás nem csupán sport vagy szabadidős tevékenység, hanem a települések között valódi közlekedési alternatíva is. Sármellék és Zalavár között olyan kerékpárforgalmi fejlesztések történtek uniós forrás segítségével, amelyek nem csupán a szabadidős kerékpározást szolgálják, hanem a mindennapi közlekedésben is hasznos, fenntartható megoldást kínálnak. A beruházás két nagyobb szakaszból állt. Sármellék és Zalavár között külterületen több

Elolvasom »
Top plusz

A Brázay-kastély parkjának újjászületése

A Baranya megyei Pellérd központjának egyik meghatározó zöldterülete a Brázay-kastélyt övező park. Egy uniós támogatással megvalósult fejlesztés a kastélyépület történelmi környezetét rendezettebb, korszerűbb és jól használható közösségi térré varázsolta. A neoklasszicista kastély a település központjában áll, az egykori kastélypark ma a falu közparkja. A kastély korábbi birtokosa, Brázay Kálmán a 19. század végének egyik jelentős magyar kereskedője és vállalkozója volt. Pályáját mindössze tizenhárom évesen, fűszeresinasként kezdte, majd több európai országban gyarapította szakmai ismereteit. Pesti üzletét

Elolvasom »
Top

Ahol tizenegykor is megszólalnak a harangok

Van egy város az Alpokalja lábánál, ahol a történelem a múzeumok falain kívül is életre kel. Elég végigsétálni a macskaköves utcákon, felnézni a vár falaira vagy meghallani a délelőtt tizenegy órakor megszólaló harangokat, hogy érezzük, itt a múlt ma is része a mindennapoknak. Aki ebből még nem találta volna ki, melyik városról van szó, annak most eláruljuk. Kevés magyar település őrzi olyan látványosan történelmi örökségét, mint Kőszeg. A város neve évszázadok óta összeforr Jurisics Miklóséval,

Elolvasom »
Top

A könyvek mellett a közösség is otthonra talált

Bokroson, közel tíz kilométerre Csongrád központjától, a művelődési ház és a könyvtár a településrész közös „nappalija”. A leromlott épület európai uniós támogatással újult meg, hogy ismét korszerű és méltó otthont adhasson a közösségi életnek. Az intézmény meghatározó szerepet tölt be Bokros mindennapjaiban, hiszen a településen ez az épület ad teret kulturális programoknak, rendezvényeknek és közösségi kezdeményezéseknek. A könyvtár az olvasás, a tanulás és a tájékozódás lehetőségét kínálja, a művelődési ház pedig találkozóknak, foglalkozásoknak és ünnepi

Elolvasom »
Kehop

Egészséges ivóvíz Fényestelepen is

Az elmúlt évek nyári hőhullámai, hőségei, a hónapokig tartó aszályok hazánkat sem kímélik, idővel talán már mindannyian átérezzük, mekkora kincs az ivóvíz. Az ivóvízellátás az egyik legfontosabb közszolgáltatás, mégis talán az, amelyre a legkevesebbet gondolunk a mindennapokban. Természetesnek vesszük, hogy elég megnyitni a csapot, és tiszta, biztonságosan fogyasztható víz érkezik. Éppen ezért különösen nagy jelentőségük van az olyan fejlesztéseknek, amelyeknek köszönhetően azoknak is elérhetővé válik ez a szolgáltatás, akiknek eddig ez nem volt természetes.  

Elolvasom »
Top

Korszerűbb iskola és hivatal a mindennapok szolgálatában

Egy-egy település mindennapi életének meghatározó helyszíne az iskola és az önkormányzat épülete, a lakók zöme előbb-utóbb valamilyen célból és szerepben megfordul ezeken az intézményekben. Nem mindegy tehát, milyen környezet fogadja az ott dolgozókat, a tanulókat, a pedagógusokat vagy épp az ügyeket intéző állampolgárokat. Kéthely községben a Közös Önkormányzati Hivatal és a Széchenyi István Általános Iskola energetikai korszerűsítése azért vált égetően szükségessé, mert az épületek már nem feleltek meg a hatályos energetikai előírásoknak. Az uniós támogatással

Elolvasom »
Top

Dobj kosárra a boltba menet!

Hajdúböszörmény közös játékra invitálja a város lakóit: újra streetball pálya létesült a Bocskai István téren. A beruházás hátterében egy régóta megfogalmazott helyi igény állt. A főtér korábbi átalakítása során megszűnt az a streetball pálya, amely a fiatalok addigi kedvelt találkozóhelye volt. S bár a tér megújult, a közösségi élet szempontjából nagyon hiányzott egy olyan helyszín, amely a sportot és a szabadidős tevékenységeket a mindennapok részévé tehette volna. A fejlesztés ezt a hiányt pótolja. Uniós forrás

Elolvasom »