Békés megye

Top

Rehabilitált városrész Orosházán

A leromlott városi területek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózásának megvalósítása volt a célja az Orosházán, európai uniós támogatással megvalósult projektnek. A városhabilitáció mellett a projekt fókuszterülete volt az érintett városrészen a szegregáció csökkentése, a hátrányos helyzetű lakosság társadalmi integrációjának elősegítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében végrehajtott projekt megvalósítási területét a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira támaszkodva jelölték ki. A KSH adatai alapján a város e szegletében egy szegregátum és egy szegregációval

Elolvasom »
Mahop

Innovatív kutatási projekt a fenntartható magyar haltermelésért

A környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében valósult meg a hazai haltermelés fejlesztését célzó kutatási projekt, amit Magyar Halgazdálkodási Operatív Program támogatott. A beruházás keretében számos új technológiát és módszert fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a halgazdaságok hatékonyabbak és versenyképesebbek legyenek. A halászat egy olyan specifikus terület, amelynek eredményeit látszólag csak a szakmabeliek értik, azonban az egészségesebb áru és a környezetvédelmi célok a fogyasztók életére is pozitív hatással vannak.  A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem –

Elolvasom »
Top

Minden igényt kielégítő turizmusfejlesztés a Szarvasi Járásban

Kondoros, Békésszentandrás, és Csabacsűd összehangolt fejlesztéseket hajtott végre annak érdekében, hogy jelentősen növeljék a térség –már eddig is jelentős – turisztikai vonzerejét. A három Békés vármegyei település közös konzorciumában megvalósított, a Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken elnevezésű projekt célja, hogy az érintett települések kulturális és természeti értékeire épülő fejlesztésekkel növeljék a térségbe érkező látogatók számát. A konzorcium vezetője Kondoros Város Önkormányzata volt. A dél-alföldi város jelentős turisztikai attrakciókat tudhat magáénak, ott található az országosan

Elolvasom »
Top

Hagyományőrzésnek ad otthont az egykori csorvási Reöck kúria

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával újították fel teljeskörűen a csorvási Szőttes Kúriát. A Csorvás Népművészetéért Egyesület projektjében nyitott műhelyt alakított ki a Békés vármegyében található városban, melynek célja, hogy több évtizedes szakmai tapasztalatuk átadásával minél szélesebb körben megismertessék az érdeklődőkkel a magyar művészet különböző formáit. 2009-ben, 11 fővel alapították meg a Csorvás Népművészetéért Egyesületet, amelynek mára ötvennél is több hagyománytisztelő pártoló tagja van. Műhelyükben a Népi Iparművészeti Tanács és a Lektorátus által

Elolvasom »
Ginop

Nagy volumenű beruházások a fémiparban három cég összefogásával

Magyarország egyik vezető alumíniumnyomásos öntödéje, a Csaba Metál Zrt. komplex fejlesztést hajtott végre az ajkai Csaba Tool Kft. és a DROIDX Kft. bevonásával. A projekt az Európai Unió támogatásával, a 2014 és 2020 közötti fejlesztési időszakban, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében valósult meg. Jelentős előrelépést ért el a Csaba Metál Zrt. az ipar 4.0 (azaz a negyedik ipari forradalom) területén az Európai Uniós forrásból finanszírozott Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok

Elolvasom »
EFOP

Célzott programokkal segítették a szenvedélybetegségek megelőzését Békés vármegyében

Komplex prevenciós programokkal segítették Békés vármegyében a szerhasználat megelőzését, az ártalomcsökkentést, valamint a szerfogyasztó fiatalokkal foglalkozó szervezetek és intézmények munkájának összehangolását az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) egyik figyelemre méltó projektén keresztül. Az európai uniós támogatás eredményeként, a projekt időtartama alatt 21 különböző programelemmel közel 400 aktivitás valósulhatott meg. A MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület, felismerve a kábítószer-használattal kapcsolatos egyéni és társadalmi kockázatok, károk kezelésének szükségességét, már a megalakulásakor az illegális szerhasználat csökkentését tűzte

Elolvasom »
Kehop

Biztonságosabb, korszerűbb és energia-gazdaságosabb lett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete

Új nyílászárókkal, homlokzati és lábazati hőszigeteléssel újult meg a Békéscsabán található vármenyei rendőr-főkapitányság épülete 2018-ban, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program által finanszírozott beruházás keretében. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a régió egyik frekventált intézménye, emiatt a Békéscsabán elhelyezkedő épület egész évben intenzív használatban van. A megfelelő működés érdekében az utóbbi években elengedhetetlenné vált egy energiatakarékosságot javító és fenntartható működést biztosító felújítás. Ezt a célt szolgálta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épületeinek energetikai fejlesztése című, európai uniós

Elolvasom »
Kehop

Hiánypótló fejlesztés a hagyományos magyar állatfajták génmegőrzéséért

Összesen hatszáz egyedből áll az az állatállomány, amelynek szakszerű, a fajták igényeinek megfelelő teleltetését a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi2020 fejlesztési programban elnyert támogatásból biztosította. Az infrastruktúra-fejlesztés részeként számos további nélkülözhetetlen kiszolgáló funkciót ellátó épületeket is sikerült létrehozniuk. Mindez azért is különösen fontos, mivel a hazai nemzeti parkok közül a KMNPI rendelkezik a legnagyobb magyar szürke szarvasmarha tinó állománnyal és a fajta génmegőrzését szolgáló tehénállomány jelentős részével. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által gondozott

Elolvasom »
Mahop

Egyedi és minőségi haltermelés, harmóniában a természettel!

Hazánk egy eldugott, csendes zugában, Békés vármegye északi részén találjuk egyik legfontosabb halastavi vizesélőhelyünket, a Biharugrai- és a Begécsi-halastavak által alkotott mesterséges tórendszert. Itt olyan egyedi, extenzív haltermelési technológia került bevezetésre és alkalmazásra, mely biztosítja a természetvédelmi értékek megőrzését és az eredményes, fenntartható gazdálkodást. Az itt megvalósult, uniós és hazai forrással támogatott fejlesztéseknek köszönhetően egy jól működő és természetbarát halgazdálkodást sikerült kialakítani.  A Biharugrai Halgazdaság életében a 2011-es esztendő jelentett fordulópontot, amikor tulajdonosváltás történt a

Elolvasom »