Budapest

Vekop

Okos eszköz teszi könnyebbé a kerekesszékesek életét

Szerte a világban és sajnálatos módon hazánkban is jelentős számú mozgáskorlátozott él, a 2022-es népszámlálási adatok alapján számuk meghaladja a 110 000 főt. Ezeknek az embereknek egy része kerekesszékben éli életét, jelentősen megfosztva a mozgás adta szabadság érzésétől, de vannak eszközök, amelyek enyhíthetik a korlátozottságot. Egy ilyen eszköz a NowTechnologies Zrt. által kifejlesztett Gyroset Guide okos eszköz. A termék ötlete a NowTechnologies Zrt. egyik alapítójától, Juhász Mártontól származik, aki a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja mellett dolgozott,

Elolvasom »
Vekop

Új kerékpárutak Kőbányán

A budapesti X. kerületben megvalósított közlekedési fejlesztések jelentősen javították a kerékpárosok, valamint a gyalogosok biztonságát és kényelmét. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával létrejött beruházásoknak köszönhetően számos új kerékpárút és biciklisáv létesült. A beruházás során a Budapesti Közlekedési Központ kerékpársávokat alakított ki a kerület több utcájában, például a Gitár utcában és a Kőér utcában, a Gyömrői út és a Sörgyár utca közötti szakaszon, valamint biztonságosabbá és könnyebbé tette a kerékpáros áthaladást a Kőér utcai vasúti

Elolvasom »
Ikop

Megújult M3 Metró a fővárosi közlekedés szolgálatában

Budapesten öt és fél év megpróbáltatásai után 2023 májusától az utasok végre újra teljes vonalon, használhatják az ország egyik legnagyobb utasforgalmát lebonyolító M3-as metrót. A metró felújítása mind biztonsági mind esztétikai szempontok miatt időszerű volt. Az alagutakban a beszivárgó talajvíz okozott pályahibákat, ami miatt a metrószerelvények is erőteljesen amortizálódtak. A technikai infrastruktúra karbantartása egyre nehezebben volt megoldható, mert a berendezések elavulttá váltak. Az utasok által használ terekben az esztétikai problémák mellett szintén az elavulttá váló

Elolvasom »
Kehop

Európai uniós program keretében bővült a meteorológiai szolgálat informatikai rendszere

A lakosság élet- és vagyonvédelmében kulcsszerepet töltenek be a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. (korábban Országos Meteorológiai Szolgálat) figyelmeztető rendszerei. A klímaváltozás hatására hazánkban is egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási események, ezért a klímaváltozás hatásaira való célirányos felkészüléshez elengedhetetlen a magyarországi változások aktuális irányának és mértékének pontos ismerete. A szélsőséges időjárás okozta veszélyhelyzeteket a HungaroMet szimulációk lefuttatása és éghajlati modellezés segítségével tudja előre jelezni. A szimulációkat és a modellezést számítógépen végzik, ezért ezeknek az

Elolvasom »
Ikop

Jelentős fejlesztések valósultak meg a Keleti pályaudvar területén

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) támogatásával 2023. május 1-jétől van lehetőség a Keleti pályaudvaron az utazással kapcsolatos teljeskörű ügyintézésére a metróaluljáró felől közvetlenül megközelíthető Utascentrumban. A fejlesztésnek köszönhetően a MÁV-START első teljesen komplex utaskiszolgáló tere jött létre az éves szinten már több mint 12,2 millió utazást lebonyolító Keleti pályaudvaron. A Budapest Keleti és Budapest Nyugati pályaudvar utasforgalmi fejlesztése című projekt keretében, a Keleti pályaudvar 285 négyzetméteres ügyfélfogadó területén 11 pénztárt – köztük egy akadálymentesített

Elolvasom »
EFOP

Infokommunikációs akadálymentesítés segíti a mozgáskorlátozott embereket

Hatszáz súlyosan mozgáskorlátozott ember számára tette könnyebbé a közügyek intézését és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által 2018-ban útjára indított Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítése című beruházás. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően megvalósuló hároméves projekt ezzel jelentősen támogatja a társadalmi felzárkózást, valamint az önrendelkező életet. A Széchenyi2020 program által finanszírozott projekt tervezése és lebonyolítása során a

Elolvasom »
Vekop

Biztonságosabb és élhetőbb lett Budapest-Józsefváros két negyede

A Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program támogatásával valósult meg a Magdolna-Orczy Negyed Program, ami a józsefvárosi lakosok és a kerület igényeire egyaránt reagált. A projekt egy olyan fejlődést elősegítő, komplex városrehabilitációs program volt, mely tartalmazott lakhatást és foglalkoztatást támogató, gazdaságélénkítő, közterületi valamint közbiztonságot növelő elemeket is. A Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program című projekt célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészben koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák kezelése, illetve az akcióterületen élők társadalmi integrációjának elősegítése. A tervezésbe

Elolvasom »
EFOP

Egy izgalmas projekt az MTMI szakok népszerűsítésére

A kreatív, a műszaki és a gyakorlati készségek fejlesztésével kívánja vonzóvá tenni a matematikai, természettudományos, informatikai és műszaki – vagyis az úgynevezett MTMI – területeket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) projektje, amely a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program finanszírozásával valósulhatott meg. Műhelyfoglalkozásokkal, műhely- és céglátogatásokkal, nyári táborokkal, vetélkedőkkel és nyílt napokkal igyekezett még vonzóbbá tenni az általános- és középiskolás korcsoport számára a matematikai, természettudományos, műszaki vagy

Elolvasom »
Vekop

Európai uniós támogatásból fejlődhet tovább magyarországi esküvőiruha-piac egyik legmeghatározóbb szereplője

Informatikai fejlesztések és modern eszközök beszerzése segíti terjeszkedni a Daalarna márkát a külföldi piacokon. A projekt részeként eljutottak rangos nemzetközi kiállításokra: New Yorkban és Barcelonában is lehetőségük nyílt bemutatni a hazai gyártású kollekciót. A Daalarna márkát 2002-ben Benes Anita divattervező alapította, fő profilja az esküvői- és alkalmi ruhatervezés valamint ezek kivitelezése. A cég termékeit saját értékrend és stílusjegyek alapján méretre tervezi, jelenleg a magyarországi esküvőiruha-piac egyik legmeghatározóbb szereplője, emellett több mint 40 külföldi viszonteladóval is

Elolvasom »
Vekop

Korszerűbb épületek, megújult közterületek, szociális és kulturális programok a rákosmenti krízistömb rehabilitációjáért

Teljeskörűen megújulhatott Rákosmente nyugati panelkörzete, valamint annak környéke a 2014 és 2020 közötti támogatási időszakban, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül. A lakosok életminőségének javítását, a közösségi aktivitás erősítését és a munkaerő-piaci beilleszkedését a legkülönfélébb oktatási, szociális és kulturális programok révén segítették. A Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016 című projekt elsődleges célja a Pesti úton található, önkormányzati fenntartású lakótömbök és azok környékének korszerűsítése volt. Emellett a minden korcsoportot lefedő programokkal lehetővé tették a helyi, nehezebb

Elolvasom »
Ikop

Új trolibuszok járják Budapest utcáit

Huszonegy korszerű, energiahatékony trolibuszt vásárolt a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, a Széchenyi 2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban elnyert egyik támogatásából. A beszerzésnél kiemelt szempont volt, hogy az új járművek akadálymentesek legyenek, ezért kizárólag alacsonypadlós trolikat vásároltak, ugyanakkor nagy figyelmet fordítottak az utasbarát kialakításra, a dinamikus utastájékoztatásra, a megbízhatóságra és a biztonságra is. Budapesten több mint húsz éve, 2001-ben készült el az első átfogó közlekedési rendszerfejlesztési terv,

Elolvasom »
Vekop

Egyenlő esélyek a hátrányos helyzetű hallgatóknak a fővárosban

2016 őszén nyitotta meg kapuit a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom), amely a roma származású, illetve hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákoknak biztosít kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, továbbá önismereti, kulturális és szakmai programokat. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban megvalósult beruházásnak köszönhetően szemeszterről szemeszterre 34 hallgató kollégiumi elhelyezése oldható meg.   A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat küldetése, hogy a felsőoktatási képzés szakmai támogatása mellett segítse a cigány kultúra elmélyítését, és egy sokoldalúan képzett, elkötelezett,

Elolvasom »