TOP – VEKOP – TOP Plusz

Top

KÖSZI! – Komolyzenei élmény középiskolásoknak nem középiskolás fokon

Eger városában a KÖSZI! elnevezésű, uniós támogatással megvalósult kezdeményezéssel népszerűsítették a komolyzenét a fiatal generáció körében. Az Egri Szimfonikus Zenekar örömmel vállalta a kihívást, hogy megmutassa, ezt a zenei műfajt a fiatalok is magukénak érezhetik. A program keretében a résztvevők továbbfejleszthették kulturális és zenei műveltségüket, miközben új élményekkel gazdagodtak. A zene mindig több puszta hangoknál, hiszen közösséget teremt, érzelmeket ébreszt láthatatlan szálakkal összekötve az embereket. Magyarországon többek között olyan mesterek mutatták meg a zene nevelő

Elolvasom »
Vekop

Középpontban a betegbiztonság – fejlesztések a Péterfy Sándor Utcai Kórházban

A modern egészségügy egyik legnagyobb kihívása a kórházi fertőzések megelőzése és az antibiotikum-rezisztencia visszaszorítása. Ezen a területen a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ európai uniós támogatással nagyszabású fejlesztést hajtott végre, amelynek fő célja a higiénés körülmények korszerűsítése és a betegellátás minőségének javítása volt. A Péterfy Sándor Utcai Kórház Budapest egyik legfontosabb egészségügyi intézménye, amely nap mint nap többezer fő ellátását biztosítja. A kórház nemcsak a főváros központi kerületeinek lakosait kezeli, hanem bizonyos szakterületeken

Elolvasom »
Vekop

Otthonnal és tudással az újrakezdésért

Stabil otthon és a biztos munkahely hiányában a társadalomba való visszailleszkedés különösen nehéz a hajléktalan emberek számára. A változás első lépéseihez elengedhetetlenek azok a lehetőségek, amelyek valódi alternatívát kínálnak. A Myrai Vallási Közhasznú Egyesület uniós társfinanszírozású projektje olyan több pilléren nyugvó támogatást kínált számukra, amely jó alapot adott az újrakezdéshez. Az utcán élők társadalmi reintegrációjának kezdeti lépéseként az egyesület öt, bútorokkal és alapvető használati tárgyakkal felszerelt lakást bérelt és biztosított a rászorulók részére Budapesten. A

Elolvasom »
Top

Családbarát fejlesztések Sopronban

Sopronban nyolc helyszínen újultak meg közösségi zöldterületek egy nagyszabású projektnek köszönhetően. Az uniós és hazai forrásból megvalósult beruházás jóvoltából a város apraja-nagyja új parkokat, játszótereket, sport- és szabadidős helyszíneket vehet birtokba, ahol a pihenés, az aktív kikapcsolódás és a közösségi élmények kerülnek a középpontba. A település egyik legszebb pontján, a Koronázódombon 8500 négyzetméteren alakítottak ki új közparkot, kilátóponttal és a legkisebbeket megszólító ügyességi játszótérrel. Az ötállomásos tornapálya főként a 3–7 éves gyerekeknek nyújthat önfeledt kikapcsolódást.

Elolvasom »
Top

Többfunkciós közösségi tér Balassagyarmat szívében

A sikeres társadalmak titka, hogy tagjaik képesek közösségként együttműködni. Ennek szintjei a családtól a városig és még tovább terjedhetnek, és mindenki a saját lehetőségei szerint járulhat hozzá a közösség erejéhez. Balassagyarmaton uniós támogatással olyan épültfelújítást végeztek, ami hiánypótló és különleges lehetőséget teremtett a városban. A kiírás célja az volt, hogy a városi közösségeket erősítse és ösztönözze azok megújulását, támogassa a közösségi alapú gazdaság fejlesztését olyan projektek által, amelyek innovatív megoldásokkal növelik a lakosság aktivitását, erősítik

Elolvasom »
Vekop

A szikes puszta újjászületése a Kiskunság peremén

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nagyszabású projektet vezényelt a Pest vármegyei Apaj környékén, a Felső-kiskunsági pusztán, hogy a természetellenes vízrendezés nyomait eltüntessék és a leromlott ökoszisztéma lehetőséget kapjon a megújulásra. Az ilyen területek helyreállításával lehet ugyanis javítani a védett és közösségi jelentőségű fajok, illetve élőhelyek helyzetét, hozzájárulni a biológiai sokféleség megőrzéséhez. A beavatkozási terület a Hortobágy után hazánk második legnagyobb összefüggő szikes pusztájának és vizes élőhely-láncolatának része, amelynek teljes kiterjedése több mint 11 ezer hektár.

Elolvasom »
Top

Új köntösben három közösségi helyszín Nyíregyházán

Amikor egy városban megújulnak a közösségi terek, az mindig kicsit olyan, mintha ránk mosolyogna a hely, ahol élünk. Nyíregyházán most három jól ismert helyszín is megszépült: az Alvégesi Művelődési Ház, a Kölyökvár és a Robinson domb. A belvárosban álló, 1929-ben épült Kölyökvár mindig is a gyerekprogramok egyik ikonikus központja volt. Egy uniós forrásból társfinanszírozott fejlesztés során teljesen korszerűsítették: modernizálták a nagytermet, a födémszerkezet és az oldalsó karzata tartószerkezetét megerősítették acélszerkezetekkel. A földszinten a táncteremben, az

Elolvasom »
Vekop

Közös utakon: Budapest kerékpáros fejlesztései a fenntartható városért

A budapesti közlekedés jövőjét egyre inkább a fenntarthatóság határozza meg. A főváros vezetése és a Budapesti Közlekedési Központ egy uniós támogatású projekt keretében közösen dolgozott azon, hogy a lakosság mindennapi utazásaiban egyre többen válasszák a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedési formákat. A fejlesztések nem egy szűk csoportnak szóltak: nem a „kerékpárosoknak” vagy a „gyalogosoknak”, hanem minden budapestinek, hiszen a városlakó egyszer autós, máskor kerékpáros, vagy éppen gyalogos. A közös cél az, hogy mindenki számára biztonságos,

Elolvasom »
Top

Tantermi színház: párbeszéd a jövő polgáraival

A mai Magyarország társadalma számos kihívással küzd. Egy közösség ereje abban is rejlik, képes-e nyitott, érzékeny és felelős polgárokat nevelni. A Szabad Jászok Demokratikus Egyesülete által megvalósított Osztályterem-színház projekt pontosan ezt a célt szolgálta: színházi előadásokkal és azokat kísérő beszélgetésekkel mutatott utat a diákoknak, hogy megértsék a társadalmi problémák mélységét, és megtanuljanak felelősséget vállalni egymásért, a közöségért. A kezdeményezés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 7. prioritásához kapcsolódott, amelynek célja a helyi közösségek megerősítése

Elolvasom »
Top

A búza nyomában – újjáéledt a Jenő-malom Tatán

Tata gazdag kulturális, ipartörténeti örökséggel rendelkezik. A város turisztikai attrakcióinak sorát bővítendő, az önkormányzat úgy döntött, hogy az Angolkert rehabilitációjának III. ütemében uniós forrás bevonásával felújítja a hosszú ideje nem látogatható Jenő-malmot és malomudvarát, élményt és programlehetőséget kínálva minden korosztály számára. Immáron 6000 m2-en várja az érdeklődőket egy olyan interaktív malomtörténeti élménypark, ahol az országban egyedülálló módon a különböző malomfajtákat (őrlő-, fűrész-, kalló- és vízimalom) egy helyen lehet megtekinteni. A Tatai Angolkert északi részén épített

Elolvasom »
Vekop

Humánerőforrás-fejlesztés a betegek szolgálatában

A Budapesti Szent Ferenc Kórház a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében, uniós támogatással valósította meg humánerőforrás-fejlesztési programját. A kórház szakemberállományának bővítése a zavartalan betegellátást és a szolgáltatások folyamatos elérhetőségét segíti elő. Az egészségügyi szaktort érintő kihívások okán – úgymint korai pályaelhagyás, az egészségügyi dolgozók elöregedése, valamint a külföldön történő munkavállalás elterjedése – sokszor nehézséget okoz egyes szakterületeken a megfelelő minőségű és mennyiségű szakember biztosítása. A Szent Ferenc Kórház programja ezért különösen fontos, és komoly előrelépést

Elolvasom »
Top

Több és jobb hely a kicsiknek Algyőn

Jó hír az algyői kisgyermekes családok számára: a Bóbita Bölcsőde nemcsak szebb, hanem nagyobb is lett! Ezzel még több pici korszerű bölcsődei ellátása valósulhat meg, ami a szülőknek hatalmas segítség. Algyő nagyközség – ahogyan sok más növekvő lélekszámú település is – a közelmúltban szembesült a bölcsődei helyhiánnyal. A csaknem 10 százalékos növekedés nagy részét fiatal családok adják, akik vagy kisgyermekkel érkeztek a településre, vagy most terveznek családot alapítani. Az önkormányzat sikerrel pályázott uniós forrásra, hogy

Elolvasom »