Uniós forrásokkal a legkisebbek jövőjéért

shutterstock_1502166200_2MB_alatt (1)

A kisgyermekek mellett önkéntelenül is mindenki derűre talál, mosolyra fakad. A bölcsődékben a vidámság, a játék és a mese mellett azonban felkészült és türelmes kisgyermeknevelőkre is szükség van. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz keretében megvalósuló „Tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező kisgyermeknevelők ösztönző támogatása” csaknem kétezer leendő szakember tanulmányait segíti ösztöndíjjal, hogy továbbra is legyen elegendő szakképzett kisgyermeknevelő a bölcsődékben.

A Magyar Államkincstár által megvalósított, „Tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező kisgyermeknevelők ösztönző támogatása” című felhívás keretében eddig 1995 hallgató kapott anyagi támogatást az európai uniós forrásnak köszönhetően. A programra a Magyarország kevésbé fejlett régióinak településein élő, a kisgyermekgondozó, -nevelő technikumi képzésben vagy a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzésben tanulók jelentkezhetnek.

A támogatás legfeljebb húsz hónapon keresztül jelent segítséget a résztvevőknek. A technikumi képzésben tanulók havonta 59 ezer, a felsőoktatási alapképzésben részt vevő hallgatók pedig havi 125 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak. A támogatásnak ugyanakkor nem csupán a képzés idején van jelentősége, hiszen hatása a tanulmányokat követően is érezhető, annak a feltételnek köszönhetően, hogy a résztvevők vállalják, tanulmányaik befejezését követően bölcsődei ellátásban helyezkednek el, vagy ott folytatják munkájukat. A program így egyszerre támogatja a pályát választó fiatalokat és a bölcsődei ellátás jövőjét. A cél, hogy a meglévő és az újonnan létrejövő intézményekben is rendelkezésre álljon a megfelelően képzett munkaerő, vagyis a bölcsődei férőhelyek bővülésével a szakemberek száma is lépést tudjon tartani.

A „Tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező kisgyermeknevelők ösztönző támogatása” kezdeményezés az EFOP Plusz Család- és ifjúságügyi fejlesztések prioritásának céljaihoz kapcsolódik, és a 2021–2027-es fejlesztési időszakban kijelölt, stratégiai fontosságú Pillérhez tartozik. A projekt összesen 6 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatásból valósul meg a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával.
A bölcsődékben, mint ahogyan mindannyiunk életében, minden nap új történetek kezdődnek. Ez a program pedig abban segít, hogy a történetek másik oldalán legyenek olyan szakemberek, akik felkészülten, hivatástudattal és szeretettel kísérik a legkisebbeket az első lépéseiknél.
 

CIMKÉK: