Úgy volt, hogy csak átutazom. Egy megbeszélés után másfél órám maradt a vonatig, és azt terveztem, hogy beülök valahová, olvasgatom a telefonomon a híreket, aztán megyek is. Kiskunfélegyházán húsz éve jártam utoljára, és akkor sem tartott tovább egy átszállásnál.
A Kossuth Lajos utcára tulajdonképpen véletlenül fordultam rá. Az első, amit észrevettem, a hűvös volt. Hála az árnyéknak: a hatalmas platánok lombja mintha egy zöld boltívet vont volna az egész utca fölé. Ezek a fák már akkor ott álltak, amikor a nagyszüleim még fiatalok voltak, és szerencsére senkinek nem jutott eszébe kivágni őket.
Azonban egészen új dolgok is fogadtak. Ahogy haladtam, a bőröndöm kereke szokatlan módon hang nélkül gurult sima, rendezett burkolaton. Évelő növényekkel beültetett ágyások kísérték az utat, és még a késő nyári időszakban is változatos színek törték meg bennük a zöldet. Később megtudtam, hogy a növényeket szándékosan választották úgy, hogy minden évszakban másképp díszítsék a környéket. Tavasszal biztosan egészen más ez az utca.
Az egyik fa alatt új padot találtam. Letettem a táskámat, és a telefon előhúzása helyett csak ültem. Egy idős házaspár sétált el mellettem lassan, kézen fogva. Két kisfiú ivott a közelben a nemrég beüzemelt ivókútból, nevetve fröcskölték egymást, és senki sem szólt rájuk. Egy biciklis csilingelt halkan és kényelmesen kikerülte a gyalogosokat. Valahogy ebben az utcában mindenkinek volt ideje és helye.
Arra gondoltam, hogy pár ilyen apró, jól megtervezett változás – egy pad a megfelelő helyen, egy ivókút, egy kicsit szélesebb járda – mennyire sokat jelent. Utánanéztem, s kiderült, hogy egy nagyszabású uniós projektből valósult meg mindez, amiben a Kossuth Lajos utca zöldfelületekkel, sétáló terekkel, a városi arculathoz illeszkedő utcabútorokkal kapott egészen új arcot és hangulatot, s amitől ez az utca az a hellyé vált, ahová az ember nem azért megy, hogy átjusson rajta, hanem azért, hogy ott legyen.
Amikor a vonatom indulási ideje közeledett, szinte sajnáltam, hogy távoznom kell. Ahogy elhagytam az utca végét, még egyszer visszanéztem. A szürkületben kigyulladó új lámpák már melegen világítottak, az árnyak megnyúltak a kövön. Megígértem magamnak, hogy legközelebb nem átszállni jövök. Hanem megállni.
A fejlesztés a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00016 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.
További részletek a támogatott projekt keresőben: Tovább
