Létszámfejlesztés az egyik legismertebb hazai üdítőital gyártónál

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a Márka Üdítőgyártó Kft. 11 fős létszámbővítést valósított meg. A Márka Üdítőgyártó Kft. foglalkoztatásbővítő projektje című projekt keretében a humánerőforrások optimalizálása fejlődési lehetőséget teremt a vállalkozás termelési kapacitásainak növelésére, emellett elősegíti a MÁRKA termékek új piacokon való megjelenését is. Az üdítőgyártással foglalkozó cég 1995-ben családi vállalkozásként indult, 2007 óta tulajdonosa a fogyasztók által közismert és közkedvelt MÁRKA védjegynek. Piaci részesedése évről évre növekszik: a Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és...

Személyzeti fejlesztések a versenyképes közszolgálatért

A Belügyminisztérium által megvalósított, a közszféra utánpótlását erősítő projektben több mint négyezer közszolgálati alkalmazott képzése valósult meg, emellett megújultak és bővültek a már széles körben ismert KÖZIGÁLLÁS portál szolgáltatásai.  A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program a közigazgatás és közszolgáltatások megfelelő működése és ezáltal Magyarország versenyképességének növelése érdekében egy még inkább ügyfélközpontú, szolgáltató jellegű állami szerepvállalás kialakítását határozta meg fejlesztési irányként. A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása című projekt egyedi célkitűzése a szolgáltatói szemléletű feladatellátáshoz szükséges...

Megváltozott munkaképességű emberek támogatása

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által a Széchenyi 2020 programban megvalósított projekt megváltozott munkaképességű emberek számára nyújtott támogatást, segíti őket a munkavállalásra történő felkészülésükben, emellett folyamatosan bővülő, többféle munkaterületet lefedő munkaadókkal is kiépített partneri kapcsolatokat, ezzel biztosítva elhelyezkedési lehetőséget a munkaerőpiacon. Az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósult projekt eredményeként több mint 40 helyszínen, olyan tanácsadói hálózat jött létre, ahol a megváltozott munkaképességű emberek személyes tanácsadásban és segítségben részesültek a munkavállalásra történő...

Több ezer 25 év alatti fiatalnak segített az Ifjúsági Garancia program a Közép-magyarországi régióban

A munkanélküliség csökkentése és a fiatalok elhelyezkedésének támogatása két fundamentális nemzetgazdasági cél. A 2014–2020-as európai uniós támogatási időszakban megvalósított „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” elnevezésű projekt fókuszában is e kettős törekvés állt – a programmal őszig közel 10 000 fiatalt sikerült elérni. A  2008. évi válság hatására 2012-re olyan aggasztóan megemelkedett az Európai Unióban azoknak a fiataloknak a száma, akik nem álltak foglalkoztatásban, és oktatásban sem vettek részt, hogy az Unió közös cselekvést látott szükségesnek....

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás