Több ezer 25 év alatti fiatalnak segített az Ifjúsági Garancia program a Közép-magyarországi régióban

A munkanélküliség csökkentése és a fiatalok elhelyezkedésének támogatása két fundamentális nemzetgazdasági cél. A 2014–2020-as európai uniós támogatási időszakban megvalósított „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” elnevezésű projekt fókuszában is e kettős törekvés állt – a programmal őszig közel 10 000 fiatalt sikerült elérni. A  2008. évi válság hatására 2012-re olyan aggasztóan megemelkedett az Európai Unióban azoknak a fiataloknak a száma, akik nem álltak foglalkoztatásban, és oktatásban sem vettek részt, hogy az Unió közös cselekvést látott szükségesnek....

Koramentorház: segítség a koraszülött gyermekeket nevelő családoknak

A 2014 és 2020 közötti uniós támogatási időszakban megvalósított fejlesztések elsődleges célja az ország gazdasági-társadalmi kohéziójának és versenyképességének előmozdítása, amelyhez az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) a többi között a társadalmi környezet, illetve az egészségügyi ellátások javításával járulhatott hozzá. E program támogatásának köszönhetően hozta létre a Korábban érkeztem Dél-Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány a Koramentorházait Szegeden, Kecskeméten és Gyulán. A centrumokban koraszülötteket nevelő családok ingyenesen vehetnek igénybe széleskörű szolgáltatásokat. Ezek egyrészt a koraszülöttként...

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás