Összekötötték a balatoni kilátókat

A turisztikai régió családbarát és négyévszakos jellegét erősítve hálózatba kapcsolták a Balaton-körüli kilátókat. A 2014–2020 közötti európai uniós támogatási időszak forrásainak bevonásával megvalósított fejlesztés elősegíti, hogy a látogatók ne csak pontszerűen ejtsenek útba egy-egy turistalátványosságot, hanem aktív pihenésük során minél többet felkeressenek. Nem maradhatott ki a Balaton sem abból az országos jelentőségű projektből, amely a turisztikailag frekventált térségek szolgáltatásfejlesztését volt hivatott előmozdítani. A Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével, a Balaton madártávlatból elnevezésű program keretében ugyanis hálózatba...

1635 új vállalkozás létrejöttét segítették a Dél-Alföldön

Oktatással és vissza nem térítendő anyagi támogatással segítették 30 év alatti fiatalok, illetve 30 év feletti álláskeresők vállalkozóvá válását a Dél-Alföldön. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban megvalósított projekt során 1635 új vállalkozást hoztak létre Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében. Alaposan megmozgatta az érvényesülés útját kereső emberek fantáziáját az a pályázati felhívás, amely a dél-alföldi fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását volt hivatott segíteni, hiszen több ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, végül pedig...

Biztonságosabb, korszerűbb és energia-gazdaságosabb lett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete

Új nyílászárókkal, homlokzati és lábazati hőszigeteléssel újult meg a Békéscsabán található vármenyei rendőr-főkapitányság épülete 2018-ban, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program által finanszírozott beruházás keretében. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a régió egyik frekventált intézménye, emiatt a Békéscsabán elhelyezkedő épület egész évben intenzív használatban van. A megfelelő működés érdekében az utóbbi években elengedhetetlenné vált egy energiatakarékosságot javító és fenntartható működést biztosító felújítás. Ezt a célt szolgálta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épületeinek energetikai fejlesztése című, európai uniós...

Hiánypótló fejlesztés a hagyományos magyar állatfajták génmegőrzéséért

Összesen hatszáz egyedből áll az az állatállomány, amelynek szakszerű, a fajták igényeinek megfelelő teleltetését a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi2020 fejlesztési programban elnyert támogatásból biztosította. Az infrastruktúra-fejlesztés részeként számos további nélkülözhetetlen kiszolgáló funkciót ellátó épületeket is sikerült létrehozniuk. Mindez azért is különösen fontos, mivel a hazai nemzeti parkok közül a KMNPI rendelkezik a legnagyobb magyar szürke szarvasmarha tinó állománnyal és a fajta génmegőrzését szolgáló tehénállomány jelentős részével. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által gondozott...

Közvetlen, határon átívelő összeköttetés Berettyóújfalu és Nagykereki között

Teljessé vált a gyorsforgalmi kapcsolat Debrecen és Nagyvárad, valamint Budapest és Nagyvárad között egy, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében megvalósult beruházásnak köszönhetően. Az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki országhatár közötti második szakaszát 2020. szeptember 4-én adták át, ezzel egy időben a Nagykereki-Bors II Autópálya határátkelőhely is megnyílhatott. 2020 őszén egy új, közel 30 km-es útszakasszal bővült az M4-es autópálya keleti szakasza, ami egyúttal közvetlen összeköttetést is teremtett az M3-as autópályától Debrecenen keresztül a Nagyvárad...

Kiállítások, képzések, szakmai táborok otthona lett a kiscsőszi kézműves alkotóház

Húsz éve dolgozik a néphagyomány ápolásán a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, ám a munkához korábban nem állt rendelkezésükre a megfelelő infrastruktúra. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, a Széchenyi2020 program által biztosított forrás révén viszont megvalósult a Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóház, amelyben otthonra leltek az egyesület programjai. 2003-as alapítása óta a magyar néphagyomány kutatásával és kulturális értékeink hiteles átadásával foglalkozik a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. A mindössze százfős Veszprém...

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás