széchenyi plusz pillér

széchenyi plusz pillér

Új esély a GINOP Plusszal

A hatéves kisfiát egyedül nevelő, Győrújfalun élő Annamária jó példája annak, hogyan nyújt kézzelfogható segítséget a GINOP Plusz-4.1.1-23 Ifjúsági Garancia Plusz program, amely képzésekkel, bértámogatással és a mobilitás elősegítésével támogatja a fiatalok munkavállalását. A korábban eladóként dolgozó, de családi okok miatt pályáját elhagyni kényszerülő édesanya szakmai élete júniusban vett új irányt, amikor csatlakozott a GINOP Plusz-4.1.1-23 Ifjúsági Garancia Plusz program keretében elindult számítógépes adatrögzítő tanfolyamhoz, ahol szövegszerkesztést, táblázatkezelést és gépírást is tanult. A 120 órás intenzív

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Jelenlét, képzés, közösség: mindez a felzárkózásért

2019-ben indult el az a példa nélküli felzárkóztató program, amelynek célja, hogy a legszegényebb települések is esélyt kapjanak a fejlődésre. A projekt azonban nemcsak a rászorulókról, hanem a szakemberképzésről is gondoskodik. A kezdeményezés 300 települést érint, melyből eddig 238 helyszínen kezdődött el az a segítő munka, amely valódi változást hoz az ott élők életében. A Felzárkózó települések (Fete) program lelke a Jelenlét Pontok nyitása a településeken, ahol a szakemberek nem egyszerűen problémákat akarnak megoldani, hanem

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

TOP Plusz: energetikai szemléletformálás diákoknak

Az uniós támogatással megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében három helyszínen szerveztek felső tagozatos diákok számára interaktív, AR (augmented reality/kiterjesztett valóság) technológiára épülő energetikai szemléletformáló workshopot a Nemzeti Fejlesztési Központ munkatársai. A Veszprémben, Tatán és Tatabányán szervezett interaktív workshopok célja az volt, hogy a fiatalok korszerű és játékos formában nyerjenek betekintést az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások világába. Az események üzenete az energiatudatos szemlélet erősítése volt, hiszen a fenntarthatóság megvalósítása közös

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

80 ezer iskolatáska telik meg szeptemberre

Több tízezer család számára válik könnyebbé az iskolakezdés: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) keretében 80 ezer rászoruló gyermek kap ingyenes tanszercsomagot a 2025/2026-os tanév elején. A Klebelsberg Központ által koordinált, 6,9 milliárd forint keretösszegű projekt célja, hogy a nehéz helyzetben élő, 1-8. évfolyamos diákok se maradjanak taneszközök nélkül. A projekt nem egy egyszeri segítség: 2024 és 2030 között 430 200 ezer tanszercsomag jut el országszerte az általános iskolákba, melyek idén 520

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Országszerte több tízezren kapnak esélyt a munkaerőpiacon

Az uniós támogatások segítségével egyre többen tanulhatnak, fejlődhetnek és helyezkedhetnek el sikeresen. Az uniós társfinanszírozású Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP Plusz) megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz Pillér projekt célja, hogy a 15–29 éves nem tanuló és nem dolgozó fiatalokat segítse munkához, tapasztalatszerzéshez vagy piacképes tudáshoz. A program 2027-ig mintegy 40 ezer résztvevőnek kínál személyre szabott támogatást, hogy minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben vagy inaktivitásban. Az elmúlt időszakban Tolna, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében már több tízezer

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Tábor a felzárkózás jegyében

Harminchárom felzárkózó településről 145 hátrányos helyzetű gyermek élvezhette idén nyáron a Balaton vendégszeretetét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Ötrégiós Játékok 2025 sport- és élménytáborban. A negyedik alkalommal megrendezett tábor célja, hogy a nyári szünidőben tartalmas kikapcsolódást, közösségi élményeket és sportos feltöltődést nyújtson azoknak a fiataloknak, akik egész évben kitartóan vesznek részt a helyi edzéseken és sportprogramokon. Az Ötrégiós Játékok 2025 a Jelenlét a felzárkózó településeken projekt részeként, az Európai Unió támogatásával, az Emberi Erőforrás

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Továbbra is nagyon népszerű a bölcsődei térítésidíj-támogatás

Tavaly szeptemberben indult Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének célzott támogatása című projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósul meg, és a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül biztosít vissza nem térítendő bölcsődei díjtámogatást a szülők részére. A Magyar Államkincstár július 28-án közölte, hogy eddig több mint 13 ezer támogatási kérelem érkezett be, és már több mint 11 ezer kisgyermeket nevelő szülő részére folyósítottak támogatást. A projekt társfinanszírozásban biztosított támogatási összege 6,6 milliárd forint, amelyet Magyarország

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Ötezer adag meleg étel naponta – közel száz helyszínen segítenek a rászorulóknak

A Hajléktalanokért Közalapítvány naponta egyszer meleg étkezést biztosít, valamint az életminőség javítását célzó kísérő szolgáltatásokat nyújt a rászorulóknak az Európai Unió és a magyar állam támogatásával. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) keretében megvalósuló Élelmiszer támogatás biztosítása hajléktalan személyek részére című projekt keretében a következő három és fél évben naponta biztosítanak meleg ebédet a hajléktalan embereknek. Ez az EFOP Plusz egyik úgynevezett Pillére – a tagállam által kijelölt, az operatív program céljaihoz jelentősen

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Hisszük, hogy ezek a települések menthetők – Fete projektnyitó-rendezvény

2025. május 20-án Nyírpilis látta vendégül a Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+) projekt nyitórendezvényét, amely a 2019-ben elindult Felzárkózó települések (Fete) program újabb mérföldköve. Az Európai Unió és Magyarország közös finanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy 2029-ig 300 hátrányos helyzetű településen segítse a szociális felzárkózást. A Fete program hazai és uniós forrásból valósul meg. Motorjai a helyben működő Jelenlét Pontok, amelyek a személyes jelenlétre, az esélyteremtésre és a bizalomra építenek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával, 28

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

A GINOP Plusz egyik Pillére is bemutatkozott az Ipar Napjai szakkiállításon

Magyarország legnagyobb ipari kiállítását, az Ipar Napjai 2025 szakkiállítást Budapesten rendezték meg, 2025. május 13-16. között, ahol a látogatók a legújabb technológia fejlesztésekkel, vállalati trendekkel és színes konferenciaprogramokkal találkozhattak. A tízezernél is több látogatót vonzó négynapos rendezvényen a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) is jelen volt kiállítóként. Az ügynökség részvétele a GINOP_PLUSZ-1.1.1-22-2022-00001 azonosítószámú, „Célzott vállalkozásfejlesztési szolgáltatások biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című kiemelt projekt keretében valósult meg, amelynek célja, hogy érdemi támogatást nyújtson a hazai

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Támogatások ösztönzik a munkavállalókat és a munkáltatókat Somogyban is

A folyamatban lévő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) projektek kapcsán tartott munkáltatói fórumot 2025. május 6-án a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A rendezvényen a résztvevők hallhattak munkaerő-kínálat bővítéséről és fejlesztéséről, illetve a foglalkoztatási szolgálatok határon átnyúló együttműködéséről. A 2021–2027-es programozási időszakra vonatkozó szabályozási keret egy új kategóriát vezetett be az EU-szerte futó programok számára, az úgynevezett „stratégiai jelentőségű műveleteket”, melyeket közérthetőbben Pilléreknek nevezünk. A Pillérek célja, hogy kiemeljék a kulcsfontosságú, emblematikus műveleteket, és

Elolvasom »
széchenyi plusz pillér

Közel kétmilliárd forint érkezik a Szolnoki Kistérségbe

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) és a magyar állam támogatásával utak épülnek, ipartelep létesül és bővülnek a sportolási lehetőségek is a Szolnoki Kistérségben. Kőtelek mintegy 265 millió forint támogatásból elkezdheti az iparterület kialakítását, mellyel felélénkülhet a község gazdasága. Tiszajenőn 330 millió forintot fordíthatnak a település közösségi helyszínének megújítására, amivel fejlesztik a közösségi és kulturális infrastruktúrát. Rákócziújfaluban belterületi utak újulnak majd meg 180 millió forintból, Besenyszögön pedig az általános iskola tornatermének bővítését

Elolvasom »