Top

Top

A Zselicben barangolva

Jó pár végigdolgozott hét után múlt szombaton végre felpakoltuk, bepattantunk az autóba és útra keltünk a Zselic felé: nem kis meglepetést okozott, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően egészen új arcát mutatja már errefelé a vidék. Kirándulásunk célja a Hollófészek kilátó és az ibafai Pipamúzeum volt – két hely, amelyeket ma már az uniós forrásból megvalósult turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően a Zselic szimbólumaiként is emlegetnek. Ahogy a kanyargós utakon haladtunk, a dombok közül egyszer csak kibukkant

Elolvasom »
Top

Új kifutókkal befutó az állatkert

Egy kisgyerek életének egyik meghatározó mérföldköve, amikor tudatosul benne a tény, hogy a tevék hátán a púpok száma nem véletlenszerűen hol egy hol pedig kettő, és különösen nem összekeverhetők az egypúpúak a kétpúpúakkal, mivel itt két külön fajról van szó, ráadásul az egyetlen púppal élőket dromedárnak is hívják. E felismeréstől fogva aztán tudatosan választanak plüsst, megingathatatlanul vitatkoznak a nagyszülőkkel púpok számáról, és persze soha nem keresnek majd két púpot a dromedárok állatkerti kifutójánál. A veszprémi

Elolvasom »
Top

KÖSZI! – Komolyzenei élmény középiskolásoknak nem középiskolás fokon

Eger városában a KÖSZI! elnevezésű, uniós támogatással megvalósult kezdeményezéssel népszerűsítették a komolyzenét a fiatal generáció körében. Az Egri Szimfonikus Zenekar örömmel vállalta a kihívást, hogy megmutassa, ezt a zenei műfajt a fiatalok is magukénak érezhetik. A program keretében a résztvevők továbbfejleszthették kulturális és zenei műveltségüket, miközben új élményekkel gazdagodtak. A zene mindig több puszta hangoknál, hiszen közösséget teremt, érzelmeket ébreszt láthatatlan szálakkal összekötve az embereket. Magyarországon többek között olyan mesterek mutatták meg a zene nevelő

Elolvasom »
Top

Családbarát fejlesztések Sopronban

Sopronban nyolc helyszínen újultak meg közösségi zöldterületek egy nagyszabású projektnek köszönhetően. Az uniós és hazai forrásból megvalósult beruházás jóvoltából a város apraja-nagyja új parkokat, játszótereket, sport- és szabadidős helyszíneket vehet birtokba, ahol a pihenés, az aktív kikapcsolódás és a közösségi élmények kerülnek a középpontba. A település egyik legszebb pontján, a Koronázódombon 8500 négyzetméteren alakítottak ki új közparkot, kilátóponttal és a legkisebbeket megszólító ügyességi játszótérrel. Az ötállomásos tornapálya főként a 3–7 éves gyerekeknek nyújthat önfeledt kikapcsolódást.

Elolvasom »
Top

Többfunkciós közösségi tér Balassagyarmat szívében

A sikeres társadalmak titka, hogy tagjaik képesek közösségként együttműködni. Ennek szintjei a családtól a városig és még tovább terjedhetnek, és mindenki a saját lehetőségei szerint járulhat hozzá a közösség erejéhez. Balassagyarmaton uniós támogatással olyan épültfelújítást végeztek, ami hiánypótló és különleges lehetőséget teremtett a városban. A kiírás célja az volt, hogy a városi közösségeket erősítse és ösztönözze azok megújulását, támogassa a közösségi alapú gazdaság fejlesztését olyan projektek által, amelyek innovatív megoldásokkal növelik a lakosság aktivitását, erősítik

Elolvasom »
Top

Új köntösben három közösségi helyszín Nyíregyházán

Amikor egy városban megújulnak a közösségi terek, az mindig kicsit olyan, mintha ránk mosolyogna a hely, ahol élünk. Nyíregyházán most három jól ismert helyszín is megszépült: az Alvégesi Művelődési Ház, a Kölyökvár és a Robinson domb. A belvárosban álló, 1929-ben épült Kölyökvár mindig is a gyerekprogramok egyik ikonikus központja volt. Egy uniós forrásból társfinanszírozott fejlesztés során teljesen korszerűsítették: modernizálták a nagytermet, a födémszerkezet és az oldalsó karzata tartószerkezetét megerősítették acélszerkezetekkel. A földszinten a táncteremben, az

Elolvasom »
Top

Tantermi színház: párbeszéd a jövő polgáraival

A mai Magyarország társadalma számos kihívással küzd. Egy közösség ereje abban is rejlik, képes-e nyitott, érzékeny és felelős polgárokat nevelni. A Szabad Jászok Demokratikus Egyesülete által megvalósított Osztályterem-színház projekt pontosan ezt a célt szolgálta: színházi előadásokkal és azokat kísérő beszélgetésekkel mutatott utat a diákoknak, hogy megértsék a társadalmi problémák mélységét, és megtanuljanak felelősséget vállalni egymásért, a közöségért. A kezdeményezés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 7. prioritásához kapcsolódott, amelynek célja a helyi közösségek megerősítése

Elolvasom »
Top

A búza nyomában – újjáéledt a Jenő-malom Tatán

Tata gazdag kulturális, ipartörténeti örökséggel rendelkezik. A város turisztikai attrakcióinak sorát bővítendő, az önkormányzat úgy döntött, hogy az Angolkert rehabilitációjának III. ütemében uniós forrás bevonásával felújítja a hosszú ideje nem látogatható Jenő-malmot és malomudvarát, élményt és programlehetőséget kínálva minden korosztály számára. Immáron 6000 m2-en várja az érdeklődőket egy olyan interaktív malomtörténeti élménypark, ahol az országban egyedülálló módon a különböző malomfajtákat (őrlő-, fűrész-, kalló- és vízimalom) egy helyen lehet megtekinteni. A Tatai Angolkert északi részén épített

Elolvasom »
Top

Több és jobb hely a kicsiknek Algyőn

Jó hír az algyői kisgyermekes családok számára: a Bóbita Bölcsőde nemcsak szebb, hanem nagyobb is lett! Ezzel még több pici korszerű bölcsődei ellátása valósulhat meg, ami a szülőknek hatalmas segítség. Algyő nagyközség – ahogyan sok más növekvő lélekszámú település is – a közelmúltban szembesült a bölcsődei helyhiánnyal. A csaknem 10 százalékos növekedés nagy részét fiatal családok adják, akik vagy kisgyermekkel érkeztek a településre, vagy most terveznek családot alapítani. Az önkormányzat sikerrel pályázott uniós forrásra, hogy

Elolvasom »
Top

Keszthely új közösségi tere: összefogás a város szívében

Keszthely városa nemrég egy jelentős mérföldkőhöz érkezett közösségi életének fejlesztésében: megnyílt az új közösségi ház a Kossuth utca 45. szám alatt. Az uniós támogatással megvalósult projekt célja egy modern, mindenki számára könnyen elérhető helyszín kialakítása volt, ahol a város kulturális és társadalmi programjai új helyszínt és lendületet kaphatnak. A hiánypótló beruházás során az önkormányzati tulajdonban álló épületrészből egy 142 négyzetméteres, akadálymentesített közösségi tér született, amelyben két irodahelyiséget, akadálymentes mosdókat és egy tágas, 48 négyzetméteres központi

Elolvasom »
Top

A helyi identitás és kohézió erősítése Mátraderecskén

Mátraderecske község olyan fejlesztési folyamat részese lehetett, amelynek legfontosabb célja a helyi identitás erősítése és a közösségi élet fellendítése volt. A település vezetése a Forti Pectore Egyesülettel közösen dolgozott azon, hogy a lakókat közelebb hozva egymáshoz, hosszú távon is érezhető pozitív helyi társadalmi folyamatokat indítson el. Mátraderecske Heves megyében, a Pétervásárai járásban található. Ez a térség a kormányzati besorolás alapján fejlesztendő járásnak számít, ahol talán még nagyobb szükség van a közösségi kezdeményezésekre és a helyi

Elolvasom »
Top

A komáromi huszárok nyomában

A Szőnyi Lovas Sportegyesület mérföldkőhöz érkezett, amikor sikeresen pályázott uniós támogatásra. A projekt révén valósult meg a „Komáromi huszárok” című projekt, melynek keretében megalakult a Huszár Klub, a helyi közösségi életet és a hagyományőrzést erősítő kezdeményezés. A fejlesztés legfőbb célja a komáromi huszár hagyományok felélesztése és újrafogalmazása volt. A múlt emlékeit idéző Huszár Klub egy új kulturális és közösségi színtérként született meg. Tagjai a történelmi hitelességet képviselve, a projekt keretében beszerzett autentikus huszár ruházatban jelentek

Elolvasom »