Hajdú-Bihar megye

EFOP

Képzéssel az egészségügyi hiányszakmák kapacitásbővítéséért

Szakdolgozói képzések segítették a hiányszakmák területén a humán erőforrás minőségének javulását, a jövő szükségleteihez megfelelő létszámú munkaerő biztosíthatóságát a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Klinikáin és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban. Négy konkrét hiányszakma csökkentése volt egy uniós támogatással megvalósult projekt fókuszában a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Klinikáin és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban. A közel 50 bevont szakdolgozó képzését tanulmányi szerződés keretében a Debreceni Egyetem – mint akkreditált szervezet – saját maga végezte. A résztvevők

Elolvasom »
Ikop

Széles utakon a Hajdúságban

Európai uniós támogatással épült tovább az M35 autópálya, amely út Debrecent elkerülve az M3-as autópályát az M4-es autóúttal köti össze. A térség lakói már régóta várták az útvonal megépítését.  Az M3-as autópálya és Debrecen közötti szakaszt még 2006-ban adták át, a mostani projektben az út bővítésére is sor került, a Berettyóújfalu felé vezető 20 km-es szakasz kivitelezésével. Az új autópálya szakasz egy 2×2 sávos, a közlekedésbiztonsági elvárásoknak tökéletesen megfelelő egy egyszerű és egy komplex pihenőhelyekkel

Elolvasom »
Top

RobotOlimpia – Párizs helyett Hajdúböszörményben

A műszaki pálya népszerűsítését és a tanulás fontosságát hirdeti a „Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek” elnevezésű Alapítvány által 2012 óta megrendezett RobotOlimpia, ahol öt versenyszámban kell a csapatoknak, illetve maguknak a robotoknak megmérkőzniük egymással. A megmérettetésnek rendszeresen otthont adó Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban izgatottan gyűlnek össze évről-évre a 10-19 éves gyerekek, hogy saját kezűleg épített robotjaikat pályára bocsájtsák. A feladatokat a csapatok előre megkapják és fontos, hogy a versenyre való felkészülés során a

Elolvasom »
Kehop

Új naperőmű biztosít tiszta energiát Debrecen lakosságának

Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte épít naperőműveket. Ennek a fejlesztési folyamatnak az egyik eredménye egy uniós támogatással megvalósult projekt, amelynek keretében Debrecenben 52 hektáros területen elterülő napelempark került kialakításra. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) célja az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, ezáltal a gazdasági növekedés elősegítése a környezet és az emberi élet védelmével összhangban. Az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló új erőmű

Elolvasom »
Mahop

Halburger pogácsával bővült a Szarvas-Fish Kft. termékkínálata

Az egyik legnagyobb hazai afrikai harcsa tenyésztő cég a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program támogatásával fejlesztette tiszacsegei halfeldolgozó üzemét. A projekt során technológiai fejlesztés és eszközberuházás valósult meg, aminek köszönhetően a cég hosszabb eltarthatósággal, magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékkörrel is meg tud jelenni a hazai piacon. A Szarvas-Fish Kft. 1993-ban alakult. Fő tevékenységi köre az afrikai harcsa tenyésztése, feldolgozása és forgalmazása, melynek húsa rózsaszínű, alacsony zsírtartalmú, ugyanakkor szálkamentes, így minden korosztály fogyaszthatja. A cég kizárólag a

Elolvasom »
EFOP

Összefogás a jövő tudományos szakembereiért a Debreceni Egyetemen

Mintegy 100 szakmanépszerűsítő rendezvénnyel támogatta az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) szakok ismertségének, egyúttal a képzésekre jelentkezők számának növelését a Debreceni Egyetem. A Széchenyi2020 fejlesztési program támogatásból megvalósított eseménysorozattal közel 10 000 fiatalt értek el. A Debreceni Egyetem kiemelt figyelmet fordít a műszaki-informatika képzési és kutatási területeinek fejlesztésére, igazodva ezzel a városban, illetve annak környékén működő vállalkozások igényeihez. Ennek kulcsa a megfelelő hallgatói utánpótlás biztosítása az MTMI szakokon. Elengedhetetlen ugyanis a természettudományi, műszaki, matematikai és

Elolvasom »
Top

Felújított kulturális kincsek Berettyóújfaluban: impozáns turisztikai fejlesztések és varázslatos élmények várják a látogatókat

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2016-ban fontos támogatást kapott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amely új lendületet adott a turizmusnak a városban. Az önkormányzat két jelentős helyszínt újított fel az uniós pályázati források felhasználásával: a zsinagógát és a Rhédey-kastélyt. Ennek eredményeként Berettyóújfalu vonzóbb lett a turisták számára, és munkahelyeket teremtett a térségben. A projekt célja nemcsak a turisztikai infrastruktúra fejlesztése volt, hanem a társadalmi és környezeti szempontok figyelembevétele is. A város szerette volna, hogy

Elolvasom »
Top

Geotermikus megtakarítás a föld mélyéből!

Földes Nagyközség Önkormányzata európai uniós támogatással valósította meg több száz millió forint értékű, geotermális fűtéskorszerűsítési projektjét. A projekt keretében a közösség fontos intézményeinek, a Sportöltözőnek, az óvodának, a Polgármesteri Hivatalnak és két általános iskolának fűtéskorszerűsítését valósították meg, amely beruházások számos előnnyel járnak a közösség számára. Először is a geotermális fűtési rendszer környezetbarát és fenntartható megoldást kínál. Az alternatív energiák felhasználása pedig csökkenti az önkormányzat ökológiai lábnyomát, hozzájárulva a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Összességében a Geotermális fűtéskorszerűsítési

Elolvasom »
Köfop

Digitális megújulás a Hortobágyi Nemzeti Park Ügyintézésében

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság digitális alapú ügyintézési szolgáltatásokat vezetett be, hogy egyszerűsítse és közérthetővé tegye az ügyintézést. Az Európai Unió támogatásával létrehozott projekt célja az adminisztratív terhek csökkentése és az ügyfélbarát szolgáltatások elérhetővé tétele volt. Az új rendszernek köszönhetően három e-űrlap fejlesztésre került, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek azonosítását és az iratok automatikus feldolgozását az ügyintézők számára. A digitális megújulás javította az ügyfélélményt, növelte az adattisztaságot és segítette a jogszabályok betartását. Az e-ügyintézési szempontrendszer

Elolvasom »
EFOP

Az állatok rendelkeznek hatodik érzékkel!

A projekt a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok fejlesztését szolgálja és az állatasszisztált terápia alkalmazásának teremt lehetőséget a debreceni intézményben. Az állatok jóval érzékenyebbek az embereknél és többet észlelnek a valóságból, mint azt mi gondolnánk. Ez a debreceni Immánuel Otthonban megvalósuló foglalkozások során is megmutatkozik: a terápiába bevont pónilovak olyan dolgokat is könnyen megengednek a fogyatékos fiataloknak, amit másoknak nem – így például a sörényük húzgálását, avagy a patájuk megtapogatását. A tudomány

Elolvasom »