Magyarország

Köfop

Neked is jogod van hozzá – projekt az információszabadságért

Az információszabadság hazai helyzetének feltárására irányult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) projektje, ami a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében valósult meg. A hiánypótló kutatás célja az volt, hogy átfogó és tudományos alapon térképezze fel az információszabadság, mint alkotmányos alapjog magyarországi állapotát. A NAIH a személyes adatok védelme mellett a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzéséért és elősegítéséért is felel. A kutatásban az információszabadság, mint közszolgáltatás jelenik meg.

Elolvasom »
Rsztop

Rendszeres segítséget kapott több százezer rászoruló gyermek

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program támogatásával valósult meg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság projektje, melynek keretében évente egy alkalommal tartós fogyasztási cikkeket juttattak el azoknak a rászoruló családoknak, amelyekben 0-3 éves korú kisgyermeket nevelnek vagy ahol az anya várandós, emellett tanuláshoz szükséges tanszercsomagot is biztosítottak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult 1-8. évfolyamos gyermekek részére. Az Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára című projekt időszak alatt 2018. januártól 2022. decemberig több mint 115 ezer

Elolvasom »
Köfop

A tervezéstől a kivitelezésig korszerűsödtek az építésügyi folyamatok

A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program keretében valósult meg a Lechner Tudásközpont projektje, ami az építésügy elektronikus támogatására irányult. Tizenegy különböző online szakrendszert hoztak létre, amelyek a lakosságot és a szakemberek munkáját egyaránt segítik. Egy ország versenyképességét az építésügyhöz kapcsolódó közigazgatási és közszolgáltatások színvonala is alapvetően meghatározza, melyben Magyarország előtt sok fejlesztési feladat állt. Az építésügyi és térségi tervezési folyamatokban érintettek közötti információáramlás sok szereplővel és rendkívül lassan működött, mert hiányzott a folyamatok gyorsításához szükséges

Elolvasom »
Köfop

Személyzeti fejlesztések a versenyképes közszolgálatért

A Belügyminisztérium által megvalósított, a közszféra utánpótlását erősítő projektben több mint négyezer közszolgálati alkalmazott képzése valósult meg, emellett megújultak és bővültek a már széles körben ismert KÖZIGÁLLÁS portál szolgáltatásai.  A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program a közigazgatás és közszolgáltatások megfelelő működése és ezáltal Magyarország versenyképességének növelése érdekében egy még inkább ügyfélközpontú, szolgáltató jellegű állami szerepvállalás kialakítását határozta meg fejlesztési irányként. A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása című projekt egyedi célkitűzése a szolgáltatói szemléletű feladatellátáshoz szükséges

Elolvasom »
EFOP

Testnevelés felsőfokon

A minőségi testnevelés fejlesztését célozta meg a Magyar Diáksport Szövetség projektje, ami az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásával valósult meg. Hozzájárult ahhoz, hogy a mozgástanítás korszerű megközelítésével a diákok egészségtudatos, jövőorientált életvezetési kulcskompetenciával bírjanak, és minél több tanuló viselkedésébe épüljön be az élethosszig tartó rendszeres testmozgás igénye. A T.E.S.I. – 2.0 – Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében című projekt arra a kihívásra adott választ, hogy a 21. században egyre

Elolvasom »
EFOP

Gyermekszemészeti szűrőbusz a legszegényebb településeken

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségfejlesztési programjában Európa egyik legmodernebb gyermekszemészeti szűrőbusza járja az ország legszegényebb településeit. A projektnek köszönhetően évente mintegy 2000 gyermek vizsgálata valósulhat meg, a rászorulók pedig ingyen kapják meg a szemüveget. A 2014-2020 közötti programozási időszakban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásai jelentős mértékben hozzájárultak a hátrányos helyzetben élők körében végzett egészségfejlesztési és betegségmegelőzési tevékenységek megvalósításához. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nemzetközi Missziós Orvoscsoportja évek óta végez egészségügyi szűréseket az ország legszegényebb

Elolvasom »
EFOP

Legyen élmény a tanulás! Innovációk a Nemzeti Köznevelési Portálon

Gazdag digitális tartalommal és megújult kínálattal várja a diákokat a Nemzeti Köznevelési Portál. Száznál is több tankönyv online változatát, több tízezer interaktív feladatot, 3D ábrákat, animációkat, játékos tanulásra alkalmas megoldásokat, videoklipeket is kínál az Oktatási Hivatal portálja annak érdekében, hogy a gyerekek motiváltabbak és eredményesebbek legyenek a tanulás terén. „A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés” elnevezésű uniós kiemelt projekt célja az volt, hogy országosan egységes, a Nemzeti alaptanterv és kerettanterv

Elolvasom »
EFOP

Nagyszabású rákszűrő program valósult meg Magyarországon

A Komplex népegészségügyi szűrések című projekt hosszú távú célja a népegészségügyi programok hatékonyságának növelése mellett az volt, hogy csökkentse a szűrővizsgálatokkal megelőzhető halálozások kockázatát és megváltoztassa ennek a tendenciának kedvezőtlen irányát. Közvetlen célkitűzés volt az alap- és szakellátásban dolgozó orvos és egészségügyi szakdolgozók képzése, a lakosság egészségtudatosságának fejlesztése, beleértve a szűrővizsgálatokon való részvételi hajlandóságot, valamint a szűrővizsgálati rendszer felülvizsgálatát és annak korszerűsítését. A szűrővizsgálat a betegségek korai felismerésének módszere, amivel még tünetmentes fázisban megakadályozható a

Elolvasom »
EFOP

Gyorsabb, pontosabb és költséghatékonyabb diagnózis a laboratóriumokban

Az egészségügyi diagnosztikai tevékenységet és ellátást teszi hatékonyabbá a 2014–2020-as uniós támogatási időszak forrásaiból megvalósuló Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása című projekt. Az Országos Kórházi Főigazgatóság irányításával zajló beruházás eredményeként a betegeknek kevesebb időt kell eltölteniük az egészségügyi intézményekben, továbbá az ellátórendszer költséghatékonysága is javul. Megfelelő infrastrukturális felszereltség és korszerű technológia nélkül ma már nem biztosítható jó minőségű egészségügyi szolgáltatás. Ezért az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) az egészségügyi diagnosztikai tevékenység hatékonyságának javítását

Elolvasom »
Kehop

59 új gépjárművel erősödött a hazai tűzvédelem

A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával az ország valamennyi vármegyéjében, valamint a fővárosban is új gépjárművekkel és számos technikai felszereléssel gyarapodott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) járműparkja. Egy olyan kiváló színvonalú katasztrófavédelmi erő- és technikai eszközrendszer alakult ki, amely költséghatékonyan és környezetkímélő módon képes biztosítani az állampolgárok biztonságát a klímaváltozás okozta hirtelen kialakuló veszélyhelyzetek esetén is. Az éghajlatváltozás környezetünkre gyakorolt negatív hatásai új kihívások elé állítják a katasztrófakezelésben résztvevő szervezeteket. Kiemelt kockázatot

Elolvasom »
EFOP

Világszínvonalú egynapos sebészeti egységekkel bővült a hazai egészségügyi rendszer

Tizenhét fekvőbeteg-ellátó intézmény 19 helyszíne bővült egynapos sebészeti részleggel, ezzel együtt hatékonyabb betegút-szervezéssel és korszerűbb eszközrendszerrel. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, európai uniós forrás bevonásával megvalósult beruházás fontos előrelépés a jövő meghatározó ellátási formájának alkalmazásában. A betegellátásban egyre jelentősebb igényként merül fel, hogy a páciensek az orvostudomány modern szakmai és technikai eszközeinek felhasználásával vehessék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és minél hamarabb vissza tudjanak térni a munka világába. A technológia rohamos fejlődésének, a műszeripar,

Elolvasom »
Köfop

Online felvételi jelentkezés, igazolás beszerzés, ösztöndíj ügyintézés az Oktatási Hivatal felületén

Egyszerűbbé, gyorsabbá és időkímélőbbé vált az ügyintézés az Oktatási Hivatal kibővített elektronikus felületének köszönhetően. A teljes egészében európai uniós finanszírozásból, a Közigazgatás – és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében megvalósult projekt eredményeképpen az oktatási ügyekkel kapcsolatos teendőket akár otthonról is bármikor, a papíralapú benyújtást mellőzve lehet elvégezni. Az Oktatási Nyilvántartás továbbfejlesztése elnevezésű projekt céljai összhangban vannak a kormányzat azon törekvéseivel, amelyek a digitalizáció térnyerésének és kor társadalmi elvárásainak megfelelő ügyintézés biztosítására irányulnak. Az új szolgáltatás az

Elolvasom »