Balassagyarmat Nyírjes városrészén valami olyasmi készült el az európai uniós támogatásnak köszönhetően, ami még a legmegrögzöttebb otthonülőket is kirángathatja a szabadba.
A Nyírjes Balassagyarmat és környékének kedvelt üdülőhelye, a természet közelségére vágyó emberek egyik kedvenc célpontja. Hat tóból álló mesterséges tórendszer szolgálja a kikapcsolódni vágyókat szabadstranddal, paintball pályával, vadasparkkal és tanösvényekkel.
Az önkormányzat uniós pályázat keretében nyert nagyobb fejlesztéshez szükséges forrásokat. A 2021-ben kezdődött beruházás során több helyszínt érintve újult meg a terület, ötvözve a helyi természeti adottságokat a kultúrát és a pihenés lehetőségével. A középpontba egy vadonatúj Játszóház került, amely nem csak a gyermekek birodalma: a természeti környezet bemutatásával együtt népművészeti és kulturális értékek, valamint Balassagyarmathoz köthető irodalmi alkotások is helyet kaptak itt.
A fejlesztés nem szorítkozott a falak közé: megújultak a környező turista ösvények, létrejöttek új tanösvények, pihenőhelyek, sőt, egy korszerű Látogatóközpont is épült, ahol nem csak vendéglátóhely és szuvenírbolt található, hanem a természetjárókat kiszolgáló szociális helyiségek is. A komfortérzetet az újonnan létesült parkolók tovább növelik.
A Játszóház kül- és beltéri bútorokkal, játékokkal bővült, míg a Látogatóközpont konyhatechnológiai eszközöket és bútorokat kapott, sőt, egy digitális információs pultot is beüzemeltek. Az egyik legszellemesebb újítást pedig a versmondó padok jelentik QR kódos megoldással, amelyeket beolvasva Balassagyarmathoz köthető költők és írók művei hallgathatók meg.
A projekt célja kettős volt: egyrészt a turisták számára vonzóvá tenni Nyírjest, másrészt a helyiek számára biztosítani egy élhető, sokoldalúan használható közösségi teret. Az egész évben nyitva tartó komplexum nemcsak a természetbarátokat, hanem a kultúra iránt érdeklődőket is várja. A családbarát kialakításnak és a változatos programoknak köszönhetően várhatóan egyre nő majd a látogatók száma – és talán a helyi költészet is új rajongókat szerez magának egy-egy padon üldögélés során.
A program a TOP-1.2.1-15-NG1-2016-00020 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.
További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább