széchenyi2020

EFOP

Segítség a születéstől a foglalkoztatásig

 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásával valósította meg Jelenlét modellprogramját hazánk leghátrányosabb településein a Kunhegyesi járásban. A program hozzájárult a gyermekek esetleges fejlesztési szükségleteinek korai felismeréséhez, az iskolaelhagyók számának csökkenéséhez, segítséget nyújtott a kisgyermekes szülők részére és lehetőséget biztosított a projektben dolgozó vagy érintett szakemberek szakmai kapcsolataink erősítéséhez, szemléletformálásához is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2015 óta van jelen a Kunhegyesi járásban (iskolafenntartóként, szociális szereplőként, valamint foglalkozásszervezőként), mely Magyarország 4. leghátrányosabb

Elolvasom »
Kehop

Gyepvédelem mellett gyarapodott a hucul lótenyészet az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Aggteleki-karszton szabad tartásban élő hucul lóállomány szakaszolt legeltetésével jelentős eredményeket mutatott fel az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága a gyepes élőhelyek megőrzésében, ezáltal lehetővé tette a ménes növekedését is. Az ezt elősegítő projekt a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program által biztosított forrásból valósult meg. A hucul ménes az Aggteleki Nemzeti Park egyik jellegzetessége. Az Aggteleki-karszton szabadtartásban élő lóállomány az ország első számú tenyészetének számít, ezért kiemelt

Elolvasom »
EFOP

Csúcstechnológia: robotok a rehabilitációban

Rendkívüli előrelépést hozott a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében az az európai uniós pályázat keretében megvalósított program, amelynek köszönhetően  az Országos Mozgásszervi Intézet innovatív robotterápiás eszközöket alkalmazhat a komplex rehabilitációs eljárásokban. A 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásával számos, a lakosság egészségügyi állapotának javítását célzó beruházás realizálódhatott. A legtöbb ember számára természetes a járás, vagy egy toll felemelése. Ugyanakkor azoknak, akik bénulással járó stroke-on estek át, vagy egy

Elolvasom »
Ginop

Szimulátorokkal tették népszerűbbé a közlekedési képzéseket

Virtuális tanulási tér kialakításával és csaknem száz digitális tananyag fejlesztésével növelték a munkahelyi képzések vonzerejét a közlekedési ágazatban. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban megvalósított projekthez kapcsolódó programokon eddig közel 17 ezer fő vett részt. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával 2018 végén létrehozott budapesti Közlekedési Képzési és Vizsgaközpont, illetve a vele együtt induló Virtuális Tanulási Tér azt a célt tűzte ki, hogy a munkahelyi képzésekben részt vevők alacsony száma érdemben

Elolvasom »
EFOP

Kerekebb a világ Pécsett

Új szolgáltatásokkal bővült a Kerek Világ Alapítvány által fenntartott gyógypedagógiai általános iskola kínálata. A lovas- és kutyás terápia mellett egy speciális szobát is kialakítottak, ahol a harmonikus és esztétikus, nyugalmat árasztó környezetben a gyerekek több érzékszervét is tudják stimulálni különböző ingerek, fény-, szín- és hanghatások, zene és illatok segítségével. A Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Operatív Programon keresztül 2014-2020 között több milliárd forint európai uniós forrás járult hozzá az olyan innovatív és hiánypótló fejlesztésekhez, mint amilyen a

Elolvasom »
Ginop

Komplex fejlesztés valósult meg a Bock Borászatban

Háromezer-hétszáz négyzetméter alapterületű új üzemben, a legmodernebb szőlőfeldolgozó egységek, korszerű erjesztő- és borkezelő tartályok, palackozó-sorok alkalmazásával készülhetnek a Bock Borászat termékei a Széchenyi2020 programban elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően. A 2014 és 2020 közötti támogatási időszakban megvalósított fejlesztéssel a cég ezen kívül tovább bővíthette az egészséges élelmiszerekre fókuszáló portfólióját a szőlőlé és a liofilizált, vagyis hidegen szárított gyümölcstermékek gyártásával. A Bock Borászat termékei iránti érdeklődés itthon és külföldön is folyamatosan növekszik, ezért is döntött úgy

Elolvasom »
EFOP

Kiállítások, képzések, szakmai táborok otthona lett a kiscsőszi kézműves alkotóház

Húsz éve dolgozik a néphagyomány ápolásán a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, ám a munkához korábban nem állt rendelkezésükre a megfelelő infrastruktúra. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, a Széchenyi2020 program által biztosított forrás révén viszont megvalósult a Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóház, amelyben otthonra leltek az egyesület programjai. 2003-as alapítása óta a magyar néphagyomány kutatásával és kulturális értékeink hiteles átadásával foglalkozik a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. A mindössze százfős Veszprém

Elolvasom »
EFOP

Egyedülálló eljárás a stroke-os betegek ellátásában

Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) egyik új fejlesztése a mesterséges intelligenciát alkalmazza annak érdekében, hogy felgyorsítsa az akut stroke-betegek kezelését, és támogassa az ellátáshoz való hozzáférés országos javítását. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósított beruházás jelentősen hozzájárul a társadalmi innovációhoz, ezzel együtt Magyarország versenyképességének növeléséhez. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet egyike Európa öt legnagyobb forgalmú akut stroke intervenciós centrumának, amely hazánkban az agyvérzésen átesett, beavatkozást igénylő betegek

Elolvasom »
Ikop

Közlekedésfejlesztés Budapesten

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014 és 2020 között több jelentős fejlesztéssel járult hozzá a hazai tömegközlekedési szolgáltatások színvonalának javulásához. Ezek között megemlítendő az a komplex beruházássorozat, amelynek köszönhetően európai uniós támogatásból bővült Budapest villamos- és trolibusz flottája, emellett az úthálózat és számos megállóhely is megújulhatott.  A projekt eredményeként újabb előrelépés történt a budapesti közösségi közlekedés modernizációjában: 47 új CAF villamos és 36 Solaris trolibusz érkezett, megújultak és akadálymentessé váltak a villamos megállóhelyek és

Elolvasom »
Top

Családbarát zöldterület várja a látogatókat az egykori kaposvári vár helyén

Ahol négyszáz éven át a kaposvári vár, majd a 20. század nagy részében egy ötszintes magtározó állt, ott ma már a Vár Park, egy családbarát közösségi tér várja a kikapcsolódni vágyókat. Kaposvár központja a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően egy olyan parkkal gazdagodott, amely a történelmi tanösvény mellett megfelelő infrastruktúrát biztosít a város lakóinak. A belváros hangulatához és épített kultúrájához méltó zöldterület jött létre

Elolvasom »
Ginop

Minden igényt kielégítő vízitúra-megállóhely Tiszakécskén

Európai uniós forrás bevonásával készítették el azt a korszerű megállóhelyet Tiszakécskén, amely nem csak a helyi vízi sportélet felvirágzásához járul hozzá, hanem a vízi túrázók kényelmét is szolgálja. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban megvalósított beruházás segíti a hazai turizmus fejlődését is. Tiszakécske számos lehetőséggel várja a vízitúrák szerelmeseit. A Bács-Kiskun vármegyei város egyike volt annak a 12 vízparti településnek, ahol a Magyar Kajak-Kenu Szövetség projektjének köszönhetően komplexen fejlesztették a vízi turizmust.

Elolvasom »
Kehop

Jó példa és még jobb környezet: energetikai korszerűsítés a szolnoki római katolikus iskolában

Fenntartható megoldások, költséghatékony működés, kellemes környezet – ezek jegyében újult meg a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szolnokon. A 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban megvalósult fejlesztésekhez a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program biztosította a szükséges forrásokat. Noha az iskolát 2009-ben alapították, az oktatásnak otthont adó épületek közel 50 évesek, így energetikai besorolásuk már nem felelt meg az előírásoknak, beavatkozás nélkül pedig állapotuk rohamosan tovább romlott volna. Az európai uniós forrásból

Elolvasom »