Kórházba kerülni – akár rólunk, akár egyik szerettünkről van szó – mindig nehéz. Mindenki szeretne gyorsan meggyógyulni és hamar hazatérni. Amíg viszont kórházi ellátásra szorulunk, azt várjuk, hogy az ellátás gördülékeny és hatékony legyen. Az egészségügyben dolgozó, elhivatott szakemberek munkája a gyógyításon túl rengeteg, a betegek által nem látható egyéb feladatot is magában foglal. Ezek sokszor feleslegesen vesznek el időt, odafigyelést a valós gyógyító tevekénységtől.
A dombóvári Szent Lukács Kórház uniós támogatással valósított meg egy olyan projektet, amelynek fókuszában ennek a háttérmunkának az egyszerűsítése, a betegbiztonság további erősítése és a magas színvonalú egészségügyi ellátás feltételeinek javítása állt. A fejlesztések nem kizárólag a dombóvári főépületet érintették, hanem a pincehelyi és a gunarasi telephelyeket is.
A projekt egyik legfontosabb eredménye a korszerű betegazonosító rendszer bevezetése volt. A vonalkóddal ellátott betegazonosító csuklópántok és a hozzájuk kapcsolódó digitális leolvasó eszközök csökkentik az emberi hibák lehetőségét, jelentősen egyszerűsítik és felgyorsítják a betegek azonosítását. Az egészségügyi dolgozók így több időt fordíthatnak a közvetlen betegellátásra.
A fejlesztés másik meghatározó eleme a higiéniai feltételek jelentős javítása volt. A fertőzések megelőzése az egészségügyi ellátás egyik legfontosabb feladata, ezért kiemelt figyelmet kapott a kórházi környezet korszerűsítése, ennek részeként megújult a központi műtők légtechnikai rendszere, valamint új kihelyezett kézhigiénés eszközök is segítik a fertőzésveszély csökkentését. Mindezek nemcsak a betegek védelmét szolgálják, de biztonságosabb munkakörnyezetet teremtenek az egészségügyi dolgozók számára is.
A beruházás korszerű megoldásai egyszerre támogatják a betegek biztonságát, az egészségügyi dolgozók munkáját és a kórház hatékony működését. A fejlesztés jól példázza, hogy a modern egészségügyben a technológiai és infrastrukturális beruházások közvetlenül javítják az ellátás minőségét. A gyorsabb betegazonosítás, a pontosabb adatkezelés, a korszerű műtéti környezet és a magasabb higiéniai színvonal egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyógyítás biztonságosabbá és hatékonyabbá váljon. A betegek és a hozzátartozók számára is megnyugtató, hogy olyan intézményben részesülnek ellátásban, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a betegbiztonság minden elemére.
A fejlesztést európai uniós forrás bevonásával, az EFOP-2.2.18-17-2017-00057 projektben valósult meg.
További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább


