Újra versenyben – a tavalyi siker után hét hazai projekt is ringbe száll a RegioStars 2025 díjért

2025. 05. 29.

Idén is elstartolt az Európai Unió kohéziós politikájának legkiemelkedőbb kezdeményezéseit ünneplő RegioStars verseny. A 2025-ös kiírás új rekordot hozott: több mint 266 projekt nevezett be az elismerésért folyó küzdelembe. A nagy presztízsű megmérettetés célja, hogy bemutassa azokat a legjobb európai uniós fejlesztéseket, amelyek valódi változást hoznak a régiók életébe. Ebben az évben Magyarországról összesen hét projekt indul a versenyen.

Több kategóriában díjazzák a pályázókat – köztük olyan területeken, mint a zöld átállás, a digitális innováció, vagy épp a társadalmi befogadás. Utóbbiban tavaly igazi magyar bravúr született: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programjának telemedicina fejlesztése hozta el az első helyezést. A program a hátrányos helyzetű térségekben élők számára teszi elérhetővé az egészségügyi ellátást innovatív módon, lehetőséget nyújtva arra, hogy azok az emberek is gyors és hatékony orvosi ellátásban részesüljenek, akik nehezen férnek hozzá hagyományos egészségügyi szolgáltatásokhoz. Az orvosi konzultációkat távolról, modern technológiai megoldásokra támaszkodva végzik el. A Máltai Szeretetszolgálat ezzel a projekttel bizonyította, hogy a technológia és az innováció kiemelten hozzájárulhat a társadalmi befogadáshoz és az esélyegyenlőség javításához, különösen a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok számára. Példaértékű kezdeményezés, amely inspirációként szolgálhat minden induló számára.

Idén a magyar pályázatok többsége – szám szerint öt – a „Zöld és fenntartható Európa” kategóriába nevezett be. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programból olyan kezdeményezések jelentkeztek, mint a Harkályház látogató-, oktatási és kezelőközpont Mátrafüreden, vagy a Balaton levezető rendszerének korszerűsítését célzó beruházás, amely a térség vízgazdálkodását újítja meg. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programon belül több agrárinnováció is bemutatkozik: ilyen a genomikai alapú szelekció és hibrid előállítás cirokban, a szántóföldi termesztési technológia fejlesztése növénykondicionálással, illetve az ültetvények természetbarát technológiával történő hasznosítása.

Az egynapos sebészeti rendszer országos elterjesztését támogató projekt, a „Versenyképes és intelligens Európa” kategóriában indul, míg a hetedik pályázat, a „Kiskun Emlékhely Zank vezér szállásán” című projekt a „Polgárközeli Európa” elismerésért száll versenybe.

A döntőbe jutott projektek listáját júliusban hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság. A győzteseket pedig a rangos „Régiók és Városok Európai Hetén” hirdetik ki, amelyet 2025. október 13–15. között rendeznek meg Brüsszelben.

Szurkoljunk együtt a magyar indulóknak, és bízzunk benne, hogy a tavalyi siker után idén is viszontlátjuk hazánkat az európai dobogón!

 

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás