A szülőmegőrző, ahová végül be sem jutottam

Két gyerekkel elindulni valahová mindig egy kiszámíthatatlan kaland. Az ember előre számol azzal, hogy lesz „mikor érünk oda?”, „mikor megyünk haza?”, „éhes vagyok!”, „szomjas vagyok!”, „azt akarom!”, „azt nem akarom”, és természetesen azzal is, hogy az eredetileg kétórás programból valahogy legalább négyórás lesz. Így aztán, amikor Gyulán elindultunk az Élményközpont felé, titokban nem is annyira a gyerekek szórakozásában bíztam, hanem abban a bizonyos „szülőmegőrzőben”.

A terv egyszerűnek tűnt: a gyerekek játszanak, én pedig végre leülök egy kávé mellé, és néhány percig senki nem kér tőlem semmit. Ebben a gyerekeknek szóló szórakoztató központban ugyanis gondoltak a szülőkre is, így kialakítottak egy méltó „várakozó szobát” nekik is, ahol szusszanhatnak egyet, ameddig a lurkók játszanak. Nálunk persze erre végül nem volt lehetőségem.

A bejárat mellett elhelyezett tájékoztató tábláról derül ki, hogy a korábban évekig üresen álló, műemléki jelentőségű épületet uniós támogatással újították fel és varázsoltak neki új funkciót. Bent megtudtam, hogy nem is kevés dolgot kellett helyrepofozni: újjáépítették a tetőszerkezetet, megújították a belső tereket, hasznosították a pincét, parkosították az udvart. Végül egy olyan élményközponttá rendezték be, amely egyszerre szolgálja a helyieket és a Gyulára érkező turistákat, mint például minket. A város turisztikai kínálata az elmúlt években folyamatosan erősödött, ennek részeként nyitották ezt a kifejezetten kisgyermekes családokra szabott látnivalót.

A hat tematikus szoba közül már az elsőnél világossá vált, hogy itt nem lesz egyszerű üldögélés. A baba-mama szoba a legkisebbeket várja játékokkal, játszószőnyeggel és kúszóalagúttal, de naná, hogy az enyémek is végignyargaltak rajta.

A következő állomáson, a beltéri élményparkban már trambulinok, mászókák, kúszók, csúszdák és ugrálófelületek gondoskodtak arról, hogy a gyerekeim bőséges adagot kapjanak mozgásból. Én pedig természetesen ott maradtam, először aggódó tekintettel követve minden mozdulatukat, majd belefeledkezve a felszabadult örömbe, milyen ügyesen és lelkesen próbálgatják azokat a kunsztokat, amiket korábban még sehol máshol nem csináltak.

A gamer szoba egészen más világ a játékkonzolokkal és interaktív játékokkal. De találtunk itt egy különleges selfie-sarkot is, ahová persze együtt álltunk be mókázni. Ezt legalább értettem én is, mert a képernyőn futó gyors képekből semmit nem fogtam fel. Elképzelni nem tudtam, hogy lehet ezt ilyen sebességgel irányítani, viszont büszke voltam a gyerekeimre, hogy erre is képesek. Párás tekintettel próbáltam kikapcsolni, így alig vettem észre, hogy már rohannak is tovább.

A minipolisban egy komplett kisváros elevenedett meg. Lehet boltban vásárolni, pékségben játszani, bankban pénzt váltani, rendőrként szolgálni, és még kézműveskedni is. A gyerekek néhány perc alatt saját szabályokkal rendelkező városállamot alapítottak. Épp csak úszómesterek nem voltak, pedig Gyulán ezen sem lepődtem volna meg. Én pedig kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ebben a városban bizony nem én voltam a polgármester.

A party szoba újabb fordulatot hozott. Hangrendszer, fények, mikrofonok, konzolok és nagy képernyők szolgálták a zsúrok és gyerekbulik világát. Szinte már meg sem lepődtem, hogy a két utódom pillanatok alatt változott professzionális lemezlovassá.

A pincébe is lementünk együtt, ahol társasjátékok, biliárd, darts és csocsó várt bennünket. Megfordult a fejemben, hogy végre megcsillanthatom dákómester tudásom, a végtelen csocsózástól inkább az ínhüvelygyulladás réme jelent meg előttem. Szerencsére ekkor jött el a pillanat, hogy kicsinyeim az éhség jeleit kezdték mutatni, és ugyan megkérdezték, mi jön még ezután, viszonylag könnyen indulásra tudtam bírni őket, a belengetett sütemények ígéretével.

A központ kávézójában is ehettünk volna valami finomat, de most másképpen döntöttünk, megcéloztuk a nem messze lévő, méltán híres Százéves cukrászdát. Míg odaértünk, a gyerekek szája be sem állt, csak mondták és mondták, és meséltek, mit csináltak, ki volt a rendőr, mit vásároltak a boltban, ki nyert a játékban, és melyik pálya volt a legjobb. Mit tagadjam, én is jól éreztem magam, még ha a tervezett pihenésből nem is lett semmi. De a közösen eltöltött idő többet ér, nagy kincs, feltölt. A cukiban három fáradt, de elégedett ember lapátolta magába a francia krémest. Soha rosszabb napot! Még visszatérünk.