Hallasd a hangod angolul! – élményalapú nyelvtanulás, ami valóban működik

2025. 06. 16.

Hogyan válhat a nyelvtanulás valódi élménnyé a középiskolás diákok számára? És hogyan érhető el, hogy ne csupán teljesítsék a követelményeket, hanem valóban használható nyelvtudásra tegyenek szert? E kérdésekre adott választ az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem az országosan is egyedülálló, uniós támogatással megvalósuló „Discover Your English Voice / Hallasd a hangod angolul!” című program elindításával.

A kezdeményezés a középiskolás korosztályt célozta meg, és szakmai-módszertani alapjait az egyetem Nyelvpedagógiai Műhelye dolgozta ki. A programban részt vevő diákokat középiskolai tanárok, valamint idegennyelv-tanár szakos egyetemi hallgatók tanították. Az oktatás olyan komplex pedagógiai környezetben zajlott, ahol kiemelt szerepet kaptak az élménypedagógiai módszerek, a gyakorlati nyelvhasználat és a közösségi tanulás élménye. A program a diákok nyelvtanulási motivációjának erősítése mellett az önálló nyelvhasználathoz szükséges készségek fejlesztését helyezte előtérbe.

A „Discover Your English Voice” program középpontjában az a cél állt, hogy bátorítsa a tanulókat a magabiztos, aktív nyelvhasználatra, különösen valós élethelyzetekben. A résztvevők olyan intenzív nyelvi kurzusokon vehettek részt, amelyek nemcsak az érettségire készítettek fel, hanem hatékony nyelvtanulási stratégiákat is nyújtottak, miközben hozzájárultak az önbizalom és a nyelvi önállóság fejlődéséhez.

A projekt kiemelt figyelmet fordított a tanárok és hallgatók közötti szakmai együttműködésre is. Ez műhelyprogramok és továbbképzések formájában valósult meg, segítve a korszerű pedagógiai gyakorlatok beépülését a középiskolai nyelvoktatás mindennapjaiba. Emellett lehetőség nyílt arra is, hogy a partneriskolák diákjai online nyelvi kurzusok révén fejlesszék angoltudásukat. A program minden lényeges nyelvi területre figyelmet fordított: szókincs, nyelvtan, szövegértés, hallás utáni értés, írás és kiejtés – mind célzott fejlesztésben részesült.

A „Hallasd a hangod angolul!” egyik legnagyobb értéke abban rejlik, hogy valódi szemléletváltást indított el a nyelvoktatásban. A diákok nem passzív befogadóként vettek részt a tanulási folyamatban, hanem aktív, kreatív résztvevőkké váltak: saját ötleteikkel, szerepléseikkel, projektjeikkel formálták a foglalkozásokat. Az így létrejött tanulási közeg nemcsak a nyelvi kompetenciákat erősítette, hanem a személyes fejlődést, az önbizalmat, valamint a kommunikációs bátorságot is – azokat a készségeket, amelyek valóban kulcsként szolgálhatnak ahhoz, hogy a diákok hallassák a hangjukat angolul is.

A program az EFOP-3.2.14-17-2017-00008 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás