Ahol a bicikli kompromisszumoktól mentes alternatíva lett

2026. 06. 10.

Kitolod a bringát, felpattansz rá, és már része is vagy az utazásnak. A bicajhoz nem kell jogosítvány, nem kell üzemanyag, csak egy kis lendület és némi nyitottság.

Nagyszüleink korában teljesen természetes volt, hogy szinte mindenki kerékpárral közlekedik, korra és nemre való tekintet nélkül. Pedig akkor még kerékpárutak sem voltak, mint ahogyan ennyi egyéb közlekedési eszköz sem rótta az utakat. Mára azonban sok minden megváltozott. Mostanság, különösen a nagyobb településeken, egyáltalán nem magától értetődő a kerékpáros közlekedés. Veszélyesnek vélik, izzasztónak, fárasztónak, hova tovább nem praktikus dolognak. Hová teszed a csomagokat és a gyereket? Mit csinálsz, ha jön az eső? Pedig a kerékpározás szabadságot ad, gazdagít a mozgás örömével, és felelősségteljes közlekedésre tanít, nem utolsó sorban pedig környezetkímélő, és talán az embereket is közelebb hozza egymáshoz.

Mezőhegyesen fontosnak érzik a biztonságos biciklizés lehetőségének segítését, ezért egy nagyszabású uniós projekt keretében számos kerékpárutat építettek ki, és jutott forrás a szemléletformálásra is. Hiszen, ha több a lehetőség, talán többen élnek vele. Ha pedig többen bicikliznek, akkor kevesebben autóznak. Így jobb lesz a levegő, biztonságosabb a közlekedés, azok pedig, akik eddig is kerékpároztak, méltóbb körülmények között tehetik ezt a továbbiakban.

Mezőhegyes településszerkezetéből adódik, hogy a külterületi majorok és a belterület között naponta sokan közlekednek kerékpárral. A fejlesztés során kiemelten figyeltek erre: bel- és külterületen egyaránt épültek új kerékpárforgalmi létesítmények, hogy egy összefüggő hálózattá kapcsolhassák a már addig is meglévő, szeparált utakat. Az uniós fejlesztés érintette a Komlósi út térségét, a Hársfa utcai és a 11-es major felé vezető szakaszt, valamint a várost a környező településekkel összekötő útvonalakat is.

Önálló kerékpárutak, illetve gyalog- és kerékpárutak jöttek létre, továbbá épült kerékpáros híd, új vasúti átvezetés, illetve egy korszerű körforgalmú csomópontot is kialakítottak a térség egyik legfontosabb útkereszteződésében. A projekt része volt egy közlekedésbiztonsági audit is, amely során a kerékpárosok és autósok közötti lehetséges konfliktusok szempontjából értékelték az elkészült rendszert.

A beruházás talán legérdekesebb eleme az átfogó szemléletformáló kampány volt. Iskolai vetélkedőket, rajzpályázatot, közösségi kerékpáros rendezvényeket tartottak, és készült egy kiadvány is a környékbeli biciklizés népszerűsítésére. A programokon gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek, és megérthették, milyen előnyökkel jár, ha egyre gyakrabban választják a kétkerekű járműveket a mindennapi életük során.

Biciklizni jó, Mezőhegyesen pedig az utóbbi időben még jobb lett!

TERKEPTER04

kép 9 / 10

A program a TOP-3.1.1-16-BS2-2020-00002 azonosító projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás