Ahol a természet és a turizmus egy malomban őrölnek

Mi köze a friss kenyérnek egy békés tavacskához? Azt gondolhatnánk, hogy semmi, de igaz, ami igaz, évszázadokon át zakatoltak Európa-szerte olyan malmok, amelyek őrlőköve ugyanabból a csendes zempléni hegyoldalból származott. Sárospatak határában termelték ki ezt a különleges vulkáni követ. Amikor pedig a bányászat véget ért, a természet visszafoglalta a területet: a bánya mélyedését víz töltötte fel, és megszületett Magyarország egyik legkülönlegesebb tájképi látványossága, a Megyer-hegyi Tengerszem. A különleges adottságú tó tehát az ember és természet...

Egy mosolyt megér

Wellnesszel és új élményprogramokkal bővült a zákányi Mosolyka Vendégház. A szálláshely még gazdagabb kínálattal várja a kikapcsolódni vágyókat, miközben új munkalehetőséget teremt a helyi lakosoknak. Somogy vármegye Zákány nevű települése egyre vonzóbb turisztikai célponttá válik. Ehhez az az uniós projekt is nagyban hozzájárul, amelyben a Zákányi Turisztikai, Szolgáltató és Start Szociális Szövetkezet által működtett Mosolyka Vendégházban új szolgáltatások, közösségi programok jöttek létre. Az egyik legfontosabb fejlesztési elem a wellnessrészleg kialakítása volt. Az épület alagsorában infraszauna,...

Felfedezésre vár a Déli Dunakanyar

Van egy hely Magyarországon, ahol a Duna ugyanúgy kanyarog, a táj ugyanolyan lenyűgöző, mégsem ismert annyira, mint a méltán híres Dunakanyar. Ez pedig a Déli Dunakanyar – Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Dunakömlőd térsége –, amely az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően felkerült az ország idegenforgalmi térképére. Uniós támogatással megvalósult átfogó turisztikai fejlesztése révén egy olyan komplex élménykínálat jött létre a területen, amely egyszerre szól az aktív kikapcsolódásról, a családi programokról és a kulturális felfedezésről. A térség...

Ökoturisztikai fejlesztés Tamásiban

Tamási új ökoturisztikai fejlesztése a város természeti értékeire építve hozott létre egységes, fenntartható turisztikai kínálatot, nem csupán új élményeket nyújtva, hanem hosszabb tartózkodásra is ösztönzve a látogatókat. A cél az volt, hogy a város turizmusa kiegyensúlyozottabbá és sokszínűbbé váljon. Az uniós támogatásból megvalósult projekt keretében egy új, egységes szemléletű, több elemből álló beruházás született, mely jól illeszkedik a térség turizmusfejlesztési irányaihoz. Központi elemei a Túrapont, a felújított kilátó és az Ökoturisztikai Látogatóközpont, ezek egy kijelölt...

A komáromi huszárok nyomában

A Szőnyi Lovas Sportegyesület mérföldkőhöz érkezett, amikor sikeresen pályázott uniós támogatásra. A projekt révén valósult meg a „Komáromi huszárok” című projekt, melynek keretében megalakult a Huszár Klub, a helyi közösségi életet és a hagyományőrzést erősítő kezdeményezés. A fejlesztés legfőbb célja a komáromi huszár hagyományok felélesztése és újrafogalmazása volt. A múlt emlékeit idéző Huszár Klub egy új kulturális és közösségi színtérként született meg. Tagjai a történelmi hitelességet képviselve, a projekt keretében beszerzett autentikus huszár ruházatban jelentek...

Gyalogszerrel a Börzsönyben

2017 és 2020 között a Magyar Természetjáró Szövetség és az Ipoly Erdő Zrt. közös munkájának, valamint uniós támogatásnak köszönhetően négy helyszínen újult meg az erdei infrastruktúra a Börzsöny térségében. Az eredmény egy olyan átfogó turisztikai hálózat lett, amely nem kizárólag a tapasztalt gyalogos kalandoroknak kínál maradandó élményeket – hanem egyaránt megszólítja mindazokat is, akik kikapcsolódásra, természetközeli feltöltődésre vagy épp kulturális felfedezésekre vágynak. A fejlesztések egyik kiemelkedő helyszíne Királyrét, amely hosszú ideje a természetjárók egyik legkedveltebb...

Zene, hagyomány és közösségépítés: így szól a Nemzetközi Verkli Fesztivál Keszthelyen

A Balaton partján fekvő Keszthely évről évre egy különleges zenei eseménynek ad otthont: a Keszthelyi Nemzetközi Verkli Fesztiválnak. Az országban egyedülálló kulturális rendezvényt 2013 óta szervezi a Keszthelyi Turisztikai Egyesület azzal a céllal, hogy értéket közvetítsen, hagyományokat őrizzen és közösséget építsen. A program szerves része a város kulturális életének, és fontos eleme annak a helyi identitásnak, amelyet az itt élők és a visszatérő látogatók egyaránt nagy becsben tartanak. A fesztivál minden évben nyáron tölti meg...

Nagy magyar festőnk otthona újra várja a vendégeket

Nógrád vármegyében kiemelkedő turisztikai látványossággal gazdagodott a Szécsényi járás: felújították a történelmi jelentőségű Benczúr-kúriát. Az európai uniós társfinanszírozásból megvalósított fejlesztés révén az épület visszanyerte régi fényét, miközben méltó emléket állít egykori híres lakójának, Benczúr Gyulának. A neves festőművész alkotásai mostantól a kúria falai között is megtekinthetők, így a látogatók egyszerre gyönyörködhetnek az épület eleganciájában és a magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának örökségében. Benczúr Gyula, a Benczúr-kúria névadója, 1844-ben született Nyíregyházán. A magyar akadémikus történeti festészet...

A Pilisi Parkerdőben az ökoturizmus jövője

Az aktív turizmus – ezen belül a gyalogos természetjárás – szerelmeseinek a szabadban eltöltött idő, a tájértékek megismerése és a fizikai aktivitás mellett rendkívül fontosak a megfelelő pihenési lehetőségek is. A Magyar Természetjáró Szövetség uniós támogatás segítségével olyan komplex projektet valósított meg, amelyben a modern infrastruktúra és a természet védelme közötti harmónia biztosítja, hogy a látogatók egyszerre élménydúsan, kényelmesen, ám felelősségteljesen fedezhessék fel a Pilis csodáit. A Lépésekre a Dunakanyartól projekt célja a legendás Országos Kéktúra...

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Lelki szemeinkkel vessünk egy pillantást Európa térképére, nézzünk végig az következő országokon: Franciaország, Törökország, Portugália, Egyiptom, Ciprus, Spanyolország, Tunézia, Magyarország. Mi a közös ezekben az egymástól távol fekvő országokban? A közös az, hogy közel 2000 évvel ezelőtt ezek a területek a Római Birodalom uralma alá tartoztak. A birodalom már csak a történelemkönyvekben létezik, de történelmi emlékei és öröksége ma is velünk él. Az egykori cézárok hatalmas impériuma nem csupán egy átmenetileg meghódított terület volt, a...

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás