Együtt az újrakezdésért: a hajléktalan emberek támogatott lakhatási programja

2024. 12. 04.

Az Elsőként lakhatás című pályázatot a hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő projektek támogatására írták ki. A kezdeményezés hátterében a magyarországi hajléktalanság súlyos problémája áll, amelyet az utcán élők növekvő aránya és a meglévő ellátórendszer kihívásai jellemeznek. Az utcai életből való kitörést jelenleg csak korlátozottan tudják elősegíteni az intézmények, ami új megoldások keresését tette szükségessé.

A program célja, mint az integráció alapfeltétele, az utcai hajléktalanság csökkentése és az önálló lakhatás biztosítása volt. Az innovatív megközelítés, amely szerint a lakhatás nem az ellátás végeredménye, hanem kiindulópontja, hosszútávon fenntarthatóbb megoldásokat kínál. Az eredmények között nem csak az utcán élők számának mérséklődése várható, de az ellátórendszer hatékonyabb működése, valamint a hajléktalan emberek életkörülményeinek tartós javulása és munkaerő-piaci helyzetük erősödése.

A felhívás keretében nyert vissza nem térítendő támogatást a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei konzorciuma és valósította meg az Utcáról bérlakásba a fővárosban című projektjét, melynek költségeit az Európai Unió és a Magyar Állam finanszírozta.

A fejlesztés újszerűsége abban rejlett, hogy nem csupán lakhatási lehetőséget kínált, hanem egy komplex, személyre szabott segítségnyújtási rendszert is biztosított. A projekt során 25 hajléktalan ember kapott lehetőséget arra, hogy önkormányzati bérlakásba költözzön, ezzel esélyt kapva az újrakezdésre. Emellett pedig egy szociális munkásokból, pszichológusokból, addiktológusokból álló szakmai csoport nyújtott számukra folyamatosan személyre szabott segítséget, dolgoztak közösen az ügyfelek élethelyzetének stabilizálásán és hosszú távú fejlődésükön. A cél az volt, hogy a támogatási időszak végére képesek legyenek megtartani bérlői jogviszonyukat, és krízishelyzetekben önállóan is segítséget kérjenek a megfelelő szakmai hálózatokon keresztül.

A lakhatási támogatás részeként meghatározott ideig a bérleti díjat és a közüzemi költségeket fizették, alapvető bútorokat és berendezési tárgyakat adtak a beköltözőknek, továbbá az első időszakban a hajléktalan létből való elszakadás megkönnyítésére tisztálkodó szerekkel, valamint élelmiszerrel látták el őket.

A személyre szabott szakmai segítségnyújtásban nagy hangsúllyal bírt a „Critical Time Intervention” (CTI) módszertan, amelyben a kritikus időszakokban nyújtanak intenzív, személyes támogatást. Kiemelten fontos elemként jelent meg a foglalkoztatás elősegítése, úgymint álláskeresési tanácsadás, egyéni fejlesztési tervek készítése, közlekedési bérletek biztosítása munkába járáshoz és csoportfoglalkozásokhoz, illetve a társadalmi integrációt segítő eszközök, például ruha- vagy fogpótlás finanszírozása. Külön figyelmet fordítottak a szabadidős tevékenységek szervezésére és a mentálhigiénés támogatásra, hogy az ügyfelek kapcsolatokat építsenek csökkentve az utcai élet során felhalmozott stresszt.

A projekt eredményei bizakodásra adnak okok: a bevont emberek túlnyomó része sikeresen kapcsolódott be a programba és kezdte meg az új élethez szükséges alapok lerakását, önállóbbakká és magabiztosabbakká váltak. A hosszú távú hatásokat természetesen nehéz pontosan előre jelezni, de a projekt innovatív megközelítése – különösen a CTI modell alkalmazása – nagy esélyt kínál arra, hogy a résztvevők sikeresen visszailleszkedjenek a társadalomba.

A tanulságok és eredmények hosszú távon irányadóak lehetnek a hajléktalan-ellátás fejlesztése és a társadalmi integráció elősegítése szempontjából. Ez nem csupán az érintettek életminőségét javítja, hanem az egész társadalom számára előnyökkel jár. Az újrakezdés lehetősége minden ember számára alapvető jog – ez a projekt pedig kézzelfogható módon tette ezt elérhetővé.

A projekt a VEKOP-7.1.5-16-2017-00003 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás