Jelentős fejlesztések valósultak meg a Keleti pályaudvar területén

2024. 03. 04.

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) támogatásával 2023. május 1-jétől van lehetőség a Keleti pályaudvaron az utazással kapcsolatos teljeskörű ügyintézésére a metróaluljáró felől közvetlenül megközelíthető Utascentrumban. A fejlesztésnek köszönhetően a MÁV-START első teljesen komplex utaskiszolgáló tere jött létre az éves szinten már több mint 12,2 millió utazást lebonyolító Keleti pályaudvaron.

A Budapest Keleti és Budapest Nyugati pályaudvar utasforgalmi fejlesztése című projekt keretében, a Keleti pályaudvar 285 négyzetméteres ügyfélfogadó területén 11 pénztárt – köztük egy akadálymentesített – és egy korszerű ügyfélhívó rendszert alakítottak ki melynek segítségével hatékonyabban tudják kiszolgálni az utasokat és csökkent a jegyváltási idő. Az integrált rendszernek köszönhetően nemcsak belföldi menetjegyet és bérletet, de a nemzetközi utazásokra szóló vonatjegyeket is meg lehet vásárolni, emellett az utasok az egyéni vagy csoportos utazásokkal kapcsolatos ügyeket intézhetik, valamint igénybe vehetik az ügyfélszolgálatot. A kiszolgálótérben utastájékoztatási kijelzők segítik az utasokat és a várakozókat, jelezve a vonatindulásokat és a további hasznos menetrendi információkat.

A belső tér mellett az Utascentrum és a Keleti pályaudvar csarnoka között is figyelmet fordítottak az akadálymentesítésre. A vágánycsarnokba vezető, felújított főlépcső két oldalán két mozgólépcsőt építettek ki és kialakítottak két liftet is. Az átutazók, illetve a turisták számára 111 különböző méretű rekeszből álló csomagmegőrzőt helyeztek el a jegypénztárakon kívüli területen. A gyorsabb jegyvásárlást a megújult pénztáron felül 15 új jegykiadó automatát is segíti, így összesen már 26 automata üzemel a pályaudvaron.

A vasúttársaság szakemberei által tervezett és saját beruházásban átépített, összesen több mint 1540 négyzetméteres szolgáltatói terület kivitelezése a teljes utazási élményt javítja a regionális és európai közlekedési hálózatban egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszó Keleti pályaudvaron.

0531_3726

kép 6 / 9

A program az IKOP-2.1.0-15-2017-00041 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósulhatott meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás