KEHOP – KEHOP Plusz

Kehop

Új naperőmű biztosít tiszta energiát Debrecen lakosságának

Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte épít naperőműveket. Ennek a fejlesztési folyamatnak az egyik eredménye egy uniós támogatással megvalósult projekt, amelynek keretében Debrecenben 52 hektáros területen elterülő napelempark került kialakításra. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) célja az energia- és erőforrás hatékonyság növelése, ezáltal a gazdasági növekedés elősegítése a környezet és az emberi élet védelmével összhangban. Az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló új erőmű

Elolvasom »
Kehop

A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer befejezésének végső állomását jelenti a Marótvölgyi öblözet rendezése

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával megvalósult beruházás általános célja volt a fenntartható vízgazdálkodás infrastrukturális feltételeinek és helyzetének javítása annak érdekében, hogy az éghajlatváltozás felszíni és felszín alatti vizekre gyakorolt káros hatásait mérsékeljék. Emellett elősegítette a vízhiányos időszakokban jelentkező vízigények kiszolgálását, és a természetes vízkészletek hasznosíthatóságának növelését. A projekt eredményeképpen mérséklődnek a vizek többletéből vagy hiányából származó kedvezőtlen hatások. A Kis-Balaton az 1900-as évektől kezdve folyamatosan ki volt téve az aktuális fejlesztési céloknak.

Elolvasom »
Kehop

Korszerűsítették a piliscsabai középiskola sportcsarnokát

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával fejlesztették a Közép-magyarországi ASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium sportcsarnokát. Az energetikai korszerűsítés révén az épület az Európai Unió energiahatékonysági irányelvének megfelelően működtethető, miközben a fenntartási-üzemeltetési költségek is csökkentek. A KEHOP célja a környezetszennyezés és a természeti erőforrások túlzott kihasználásának csökkentése, a biológiai sokféleség megóvása és a fenntarthatóság előtérbe helyezése volt. Éppen ezért a program országszerte támogatta a középületek, nevelési és oktatási intézmények

Elolvasom »
Kehop

Megújuló energiaforrást hasznosító biomassza fűtőmű csatlakozott a távhőszolgáltatáshoz Kecskeméten

Európai uniós támogatásnak köszönhetően létesült megújuló energiaforrást hasznosító biomassza fűtőmű Kecskemét déli iparterületén, a Mindszenti körúton. A Széchenyi 2020 program keretében, kiemelt kormányzati beruházásként megvalósult projekt a hazai távhőszektor jelenlegi legnagyobb beruházása, amely egyúttal a TERMOSTAR Kft. eddigi történetének legjelentősebb fejlesztése is. A Kecskemét város energiagazdálkodására nézve meghatározó jelentőséggel bíró Biomassza-tüzelésű fűtőmű megvalósítása és a kecskeméti távhőrendszerbe integrálása elnevezésű projekt a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) konzorciumában valósult meg.

Elolvasom »
Kehop

Európai uniós program keretében bővült a meteorológiai szolgálat informatikai rendszere

A lakosság élet- és vagyonvédelmében kulcsszerepet töltenek be a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. (korábban Országos Meteorológiai Szolgálat) figyelmeztető rendszerei. A klímaváltozás hatására hazánkban is egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási események, ezért a klímaváltozás hatásaira való célirányos felkészüléshez elengedhetetlen a magyarországi változások aktuális irányának és mértékének pontos ismerete. A szélsőséges időjárás okozta veszélyhelyzeteket a HungaroMet szimulációk lefuttatása és éghajlati modellezés segítségével tudja előre jelezni. A szimulációkat és a modellezést számítógépen végzik, ezért ezeknek az

Elolvasom »
Kehop

59 új gépjárművel erősödött a hazai tűzvédelem

A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával az ország valamennyi vármegyéjében, valamint a fővárosban is új gépjárművekkel és számos technikai felszereléssel gyarapodott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) járműparkja. Egy olyan kiváló színvonalú katasztrófavédelmi erő- és technikai eszközrendszer alakult ki, amely költséghatékonyan és környezetkímélő módon képes biztosítani az állampolgárok biztonságát a klímaváltozás okozta hirtelen kialakuló veszélyhelyzetek esetén is. Az éghajlatváltozás környezetünkre gyakorolt negatív hatásai új kihívások elé állítják a katasztrófakezelésben résztvevő szervezeteket. Kiemelt kockázatot

Elolvasom »
Kehop

Új látogatóépület és panoráma sétány várja a természet szerelmeseit a Nagyharsányi szoborparknál

A Környezet-és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával megvalósult projekt célja a Natura 2000 hálózat területeinek színvonalas bemutatását szolgáló infrastruktúra fejlesztése, a természetben történő szabadidős tevékenységek támogatása és kínálatuk bővítése volt. A fejlesztés részeként Nagyharsányban a szoborpark egy új fogadóépülettel gazdagodott, amely korszerű, tájba illő stílussal váltotta fel a korábbi pénztárhelyiséget. Az épületben kapott helyet a pénztár, a mellékhelyiségek, egy kiállító- és közösségi tér filmvetítési lehetőséggel, a NATURA2000 értékeket és a szoborparki alkotómunka történetét ábrázoló tablókkal, kőzetbemutatóval,

Elolvasom »
Kehop

Energiahatékony kazánrendszer biztosítja a soproni lakosok távhőszolgáltatását

A Sopron városában távhőszolgáltatást ellátó Sopron Holding Zrt. egy európai uniós támogatású projekt keretében hajtott végre fejlesztéseket a szolgáltatás költségeinek és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében. A projekt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával, az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában valósulhatott meg, és hozzájárul  a KEHOP egyik kiemelt célkitűzéséhez, a környezetszennyezés csökkentéséhez és a vállalatok energiahatékonyságának növeléséhez. A beruházás keretében végrehajtott fejlesztések eredményeképpen a Sopron Holding Zrt. energiahatékonyan tudja biztosítani

Elolvasom »
Kehop

Turisztikai látványosság a teljesen megújult Sió-zsilip

Korszerűbbé, hatékonyabbá és látványosabbá vált a Sió-csatorna valamint közvetlen környezete az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által közösen megvalósított európai uniós projektjének köszönhetően. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával ezen belül a több mint hetven évvel ezelőtt épült vízleeresztő zsilip és hajózsilip is teljesen megújult Siófokon. Ilyen mértékű vízgazdálkodási beruházás a múlt század első felében volt utoljára az ország második legjelentősebb turisztikai területén, a Balatonon. A „Balaton levezető rendszerének korszerűsítése”

Elolvasom »
Kehop

Megújult a vízvezeték hálózat Kecskemét és Ballószög településeken

Az európai uniós forrásból megvalósult fejlesztés célja a vízveszteség csökkentése, továbbá a víziközmű-szolgáltatás energiahatékonyságának növelése és a lakosságnak nyújtott szolgáltatás magas minőségének a biztosítása. A vízhálózatok megfelelő működését jelentősen hátráltatják a fel nem tárt szivárgások és az előforduló csőtörések, mind vízmennyiségben, mind hatékonyságban. A problémák kezelésére Kecskemét és Ballószög Önkormányzata a BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt.-vel közösen, európai uniós forrásból és önerőből valósította meg a „Vízveszteség csökkentés, víziközműszolgáltatás energiahatékonyságának növelése Kecskemét és Ballószög településeken” című

Elolvasom »
Kehop

Új technológiával, bővített kapacitással biztosít egészségesebb környezetet a csepregi szennyvíztisztító

A Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) egyik fő célkitűzése a települési vízellátás, a szennyvízelvezetés és -tisztítás, valamint a szennyvízkezelés fejlesztése volt. A prioritás keretében megvalósult projektek látványos eredményeket értek el, hiszen mintegy 300.000 ember jut hozzá jobb ivóvízellátáshoz, és megközelítőleg ugyanennyien részesülnek javított szennyvízkezelésben.  Az egyik ilyen eredményesen végrehajtott fejlesztés „A szennyvíztisztító telep korszerűsítése Csepregen” című projekt, amelynek célja egy korszerű szennyvíztisztító és a hozzá kapcsolódó szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése volt. A fejlesztésnek köszönhetően a térségi

Elolvasom »
Kehop

Modern tűzoltólaktanya a kecskeméti tűzoltók új bázisa

Ünnepélyes keretek között 2023. október 17-én hivatalosan is átadták az új kecskeméti tűzoltólaktanyát. A Kecskemét déli részén elhelyezkedő modern épületegyüttes tizenöt település csaknem 212 ezer lakójának biztonságát erősíti. A beruházás Európai Uniós támogatásnak és a magyar állam társfinanszírozásának köszönhetően valósulhatott meg. A kivitelezési munkái 2021 elején kezdődtek meg. A közel 5300 négyzetméteres épület helyét úgy választották ki, hogy a tűzoltók a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb forgalmi akadállyal érjék el a veszélyeztetett területeket. A

Elolvasom »