Kezdettől fogva – kezedet fogva

2024. 09. 25.

Magyarországon a társadalmi kirekesztettség sokszor kéz a kézben jár a szegélységgel, a jelenség a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos járásokban, illetve településeken még hatványozottabban jelen van. Erre megoldási alternatívákat találni össztársadalmi érdek.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében uniós társfinanszírozással megvalósult Kezdettől fogva – Kezedet fogva című projekt a Kunhegyesi járásban nyújtott szükségletekre reflektáló lelki, fizikai és egészségügyi segítséget a területen élő szegély családoknak, kiemelten a 25 év alatti fiataloknak.

Kunhegyesi Mikro-Térségi Szociális Társulás igen széles spektrumon működtetett tevékenységeinek közvetlen célcsoportját a célterületen élő, rászoruló gyermekek és fiatalok, valamint családjaik alkották, de a fejlesztés érintette az itt dolgozó szakembereket is. Jogi tanácsadás és szociális mentorálás mellett bővült a család- és gyermekjóléti szolgáltatások, illetőleg a családokat segítő megoldások köre. Több olyan, a gyermekek védelmére és krízis helyzetek megelőzésére irányuló módszer került kidolgozásra, amelyek helyi szinten is alkalmazhatóak. Az iskolások számára tanulást segítő foglalkozások, nyári napközis táborok és az iskolai szünetekben, hétvégeken szervezett szabadidős és fejlesztő programok valósultak meg. A helyi szakemberek esetében a jelzőrendszeri tagok érzékenyítése, a workshopok, valamint a szupervíziós tevékenységek, mentori hálózat jelentettek kiemelkedő szakmai támogatást. Nagy szerepet kaptak az adománypontok, a szociális információs szolgálat tevékenységei, továbbá a Közösségi Pont által biztosított, főképp munkaerő-piaci szolgáltatások.

A projekt sikerességét mutatja, hogy a közel 1800 25 éven aluli személyt sikerült bevonni. A kisebbek esetében a program kedvezően befolyásolta az iskolaérettséget, emellett pedig megnövekedett az általános iskolát elvégző gyermekek továbbtanulási aránya is. A beavatkozások pozitív eredményei által a lakókörnyezet, valamint a szociokulturális hátrányosság okozta nehézségeket és kihívásokat sikerült mérsékelni, ezzel is tovább erősítve a nehéz helyzetben élő családokban és fiatalokban azt az érzést, hogy ők is fontosak a társadalomban, nincsenek egyedül a bajban, helyben van segítség számukra. 

A program az EFOP-1.4.2-16-2016-00029 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósulhatott meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben: Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás