Közvetlen, határon átívelő összeköttetés Berettyóújfalu és Nagykereki között

2023. 11. 10.

Teljessé vált a gyorsforgalmi kapcsolat Debrecen és Nagyvárad, valamint Budapest és Nagyvárad között egy, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében megvalósult beruházásnak köszönhetően. Az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki országhatár közötti második szakaszát 2020. szeptember 4-én adták át, ezzel egy időben a Nagykereki-Bors II Autópálya határátkelőhely is megnyílhatott.

2020 őszén egy új, közel 30 km-es útszakasszal bővült az M4-es autópálya keleti szakasza, ami egyúttal közvetlen összeköttetést is teremtett az M3-as autópályától Debrecenen keresztül a Nagyvárad közeli magyar-román határig. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatási időszakban rendelkezésre álló forrásnak köszönhetően valósulhatott meg.

A Berettyóújfalu és az országhatár közötti összekötő út két részben épült meg. A Berettyóújfalu és a 47. számú főút közötti három kilométer hosszú szakaszt az M35 autópályával együtt, 2018. év vége óta használhatják a közlekedők. A hosszabb és összetettebb műszaki megoldásokkal megtervezett második ütem befejezéséhez további másfél évre volt szüksége a NIF-nek.

A 47. számú főút és az országhatár közötti, 26,5 kilométeres részen húsz híd épült, amelyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak feletti pályahíd. A beruházás további eredménye az egyszerű pihenőhely Körtvélyesnél és egy tengelysúly-mérő állomás Kengyelesnél. Külön szintű csomópont készült Gáborjánnál és Nagykerekinél, ahol egy komplex pihenőhellyé alakítható határátkelőt is építettek. A zajhatás csökkentése, valamint a térségben élők életminőségének javítása érdekében 540 méteren zajvédő fal épült, emellett több mint 360 ezer növényt ültettek el az érintett szakaszon, 2,5 kilométeren pedig madárvédő falat húzott fel a kivitelező.

A projekt megvalósításával javult a térség megközelíthetősége, nőtt a közlekedés színvonala és biztonsága, valamint mérséklődtek a környezeti ártalmak. A forgalom elterelésével az új út tehermentesítette Berettyóújfalu és Mezőpeterd főutcáit, amelyeken az új szakasz átadásáig átlagosan 8000 jármű haladt át naponta.

67A1895

kép 9 / 10

A beruházás az IKOP-1.1.0-15-2016-00018 projekt keretében európai uniós forrás bevonásával valósulhatott meg.

A projektről többet megtudhatsz a támogatott projekt keresőben: Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás