Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Top

Ahol a természet és a turizmus egy malomban őrölnek

Mi köze a friss kenyérnek egy békés tavacskához? Azt gondolhatnánk, hogy semmi, de igaz, ami igaz, évszázadokon át zakatoltak Európa-szerte olyan malmok, amelyek őrlőköve ugyanabból a csendes zempléni hegyoldalból származott. Sárospatak határában termelték ki ezt a különleges vulkáni követ. Amikor pedig a bányászat véget ért, a természet visszafoglalta a területet: a bánya mélyedését víz töltötte fel, és megszületett Magyarország egyik legkülönlegesebb tájképi látványossága, a Megyer-hegyi Tengerszem. A különleges adottságú tó tehát az ember és természet

Elolvasom »
Ginop

A központ, ahol hivatássá forr a főzés

Amikor mártást húzol a tányérra, fűszeres olajat pöttyintesz a leves tetejére, az nem valami hókuszpókusz. Ezekkel az elemekkel azt fejezed ki a vendégnek, hogy fontos neked, és nagyon odafigyelsz rá, amikor tálalod neki az ételt. Nem mellesleg szebb is lesz tőle a fogásod. Nem csak felkapott, divatos belvárosi helyeken lehet ezzel a szemlélettel dolgozni, de egy napi menüt felszolgáló, tanulók által működtetett vidéki étteremben is. Ahogy teszik ezt a Miskolci Gasztro Centrumban. A vendéglátóipari képzést

Elolvasom »
EFOP

Ahol új út nyílik

A fejlesztési programok unalomig ismételt frázisa a területi egyenlőtlenségek csökkentésének célkitűzése, de vannak olyan helyek és körülmények, amikor ennél közvetlenebb, emberibb megfogalmazások szükségesek, hogy valóban célt érjenek azok a kezdeményezések, amelyek a leghátrányosabb helyzetben lévőknek szeretnének tényleges segítséget nyújtani. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében fekvő Gönci járás évek óta Magyarország egyik legnehezebb helyzetű térségének számít. A települések jelentős részében mindennapi tapasztalat a munkanélküliség, a szolgáltatások hiánya és a mélyszegénység, miközben a fiatalok esélyei sokszor már az indulásnál

Elolvasom »
Top

Idők és terek találkozása a miskolci képtárban

Kövesi István és Dr. Petró Sándor neve valószínűleg keveseknek cseng ismerősen. A két férfi egyidőben, de egymástól függetlenül, merőben eltérő háttérrel és indíttatásból fogott műgyűjtésbe. Nem tudhatták, hogy a korszak, amiben tevékenykedtek, meddig tart, mire kárhoztatja majd a kollekciókat, azt pedig végképp nem gondolhatták, hogy évtizedek múltán műveik egy európai uniós támogatásból létrejövő múzeumi fejlesztés középpontjába kerülnek. Az idő és a történelem furcsa fordulata volt, hogy azok az alkotások, amelyeket egykor a szocializmus idején gyűjtöttek

Elolvasom »
Ikop

Villamosított vonalon a Zemplén szívében

A vasúti közlekedés az egyik legfenntarthatóbb és legbiztonságosabb utazási forma, amely egyszerre kíméli a környezetet és kínál kényelmes megoldást az utasok számára. Ezen előnyöket mostantól még gyorsabb és modernebb vonatút keretében élvezhetik azok, akik Mezőzombor és Sátoraljaújhely között közlekednek, hiszen uniós fejlesztésnek köszönhetően befejeződött a két település közötti vasútvonal teljes korszerűsítése és villamosítása. A változást az utasok már a vasútállomásra érkezéskor érzékelhetik: a megállóhelyeken új, 55 centiméter magas peronok épültek, kényelmesebb beszállást biztosítva. Megújultak a

Elolvasom »
EFOP

Korszerű eszközökkel javul a betegellátás Tiszaújvárosban

Tiszaújváros Városi Rendelőintézete sikeres pályázást követően egy uniós társfinanszírozású projekt keretében fejleszthette járóbeteg-ellátási eszközparkját. A beruházás célja a betegellátás minőségének javítása, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása volt az ellátási körzet lakói számára. A rendelőben évente átlagosan 180 ezer látogatást regisztrálnak, területi ellátási kötelezettsége pedig szakterülettől függően 18–35 településen élő, 29–65 ezer ember egészségügyi ellátására terjed ki. A beruházás szükségességét az indokolta, hogy a betegellátás korábban döntően 10–20 éves, elavult berendezésekkel zajlott,

Elolvasom »
EFOP

Levendula Gyerekház: középpontban Cigánd legkisebbjei

Cigánd Város Önkormányzata az EFOP-1.4.3-16 konstrukció keretében valósította meg azt a projektet, aminek elsődleges feladata a korai gyermekfejlesztési szolgáltatásokhoz való egyenlő és minőségi hozzáférés biztosítása volt. Ennek részeként jött létre a Levendula Biztos Kezdet Gyerekház, mely elsősorban a 3 év alatti, intézménybe nem járó gyermekek és szüleik számára nyújt komplex támogatást. A Cigándi járás jelenleg az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térsége, a központi település, Cigánd a Bodrogköz egyetlen városi rangú települése. Az itt élő lakosság

Elolvasom »
EFOP

Új lendületet kapott a Boldog Sándor István Iskola

A XXI. század követelményeinek megfelelő, korszerű és befogadó oktatási környezet kialakítása érdekében átfogó fejlesztés valósult meg a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában, amely 2016 óta az Egri Főegyházmegye fenntartásában működik. Az intézmény két épületben látja el feladatát: a múlt század elején épült régi iskolaépület és az 1991-ben emelt új szárny – benne a tornateremmel – az elmúlt évtizedek során jelentősen elhasználódott. A burkolatok, a fűtési rendszer, a vizesblokkok, a villamoshálózat, valamint a tantermek

Elolvasom »
EFOP

Fókuszban a gyermek: komplex esélynövelő program 177 településen

Magyarországon a mai napig több száz településen élnek emberek nagyfokú szegénységben, gyakran generációkon átívelő hátrányok között. A gyermekszegénység, a szolgáltatáshiány, a rossz lakhatási körülmények és a szegregáció együttesen gátolják a gyerekek egészséges fejlődését. Ennek a kihívásnak a kezelésére indult el 2021-ben a Fókuszban a gyermek elnevezésű, 20,8 milliárd forintos, országos szintű projekt. Az európai uniós támogatású fejlesztés megvalósítói a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és konzorciumi partnerei voltak. Azt vállalták, hogy a szegregációval leginkább sújtott településeken

Elolvasom »
Top

Miskolctapolca új arca

Miskolctapolca a helyi lakosok egyik, ha nem a legkedveltebb városrésze, ahová szabadidejükben szívesen látogatnak ki, legyen szó egy kellemes sétáról vagy aktívabb kikapcsolódásról. Az Európai Unió támogatásának köszönhetően komplex zöldfejlesztés valósulhatott meg, ezzel is javítva a helyiek életminőségét és növelve a városrész turisztikai vonzerejét. A projekt keretében új beton térkőburkolatot kapott Miskolctapolca egyik legfrekventáltabb utcája, a Barabits sétány, valamint korszerűsítették a teljes közműhálózatot. Modern kandelábereket és utcabútorokat helyeztek ki, a sétány keleti oldalán pedig a

Elolvasom »
Kehop

Megújuló energiával a mentés szolgálatában – napelemes fejlesztések az Országos Mentőszolgálatnál

A mentők mindennapi munkáját a legtöbben csak akkor tapasztaljuk meg, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. Kevesen gondolunk bele, hogy az Országos Mentőszolgálat – amely 1948 óta egységes szervezetként működik – nemcsak az életmentésben jár élen, hanem a fenntarthatóság és környezetvédelem területén is egyre nagyobb hangsúlyt kap a tevékenységük. Uniós támogatású projektnek köszönhetően országszerte kilenc mentőállomás tetején, valamint a budapesti Róbert Károly körúti központi irodaházban korszerű napelemes rendszerek épültek ki, Budapesten kívül Kaposvár, Eger, Miskolc,

Elolvasom »
EFOP

A gyermekek lelki egészségéért

Az egészségügy egyik gyakran háttérbe szoruló területe a gyermekpszichiátria, noha a lelki egyensúly megőrzése legalább olyan fontos, mint a testi gyógyulás. Ennek szellemében jött létre egy példaértékű fejlesztési folyamat Magyarországon, amely országos szinten próbálta modernizálni a 18 év alattiak pszichiátriai ellátásának szakmai hátterét és infrastrukturális körülményeit. Az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a vezető egyetemek – a Debreceni, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem – konzorciumi partnerségében megvalósult uniós projekt célja a gyermekpszichiátriai ellátórendszer területi egyenlőtlenségeinek

Elolvasom »