Csongrád-Csanád megye

Top

Ahol a film körülvesz

Belebámultam a célkeresztbe. Ugyanabba a célkeresztbe, amelyen keresztül Mike Vronsky figyelte a hegyek között húzódó vadont A szarvasvadász legendás jelenetében. Már szinte éreztem a pólóm alá bekúszó hideg erdei levegőt, amikor valami nem stimmelt. A fenyők helyén egy hatalmas, ragyogó vetítővászon jelent meg, körülöttem pedig egy százéves filmszínház falai rajzolódtak ki. Ekkor esett le, hogy nem Hollywoodban vagyok, hanem a szegedi Belvárosi Mozi egyik legújabb látványosságában, az Időgép nevű virtuális installációban. A Napfény városának klasszikus

Elolvasom »
Ginop

Legyen a hulladék másodlagos alapanyag!

A fenntarthatósági szempontok a modern társadalmakban ma már átszövik a mindennapokat, hatással vannak a vállalatok fejlesztéseire és a lakosság fogyasztási szokásait is befolyásolhatják. A cégeknek gondolniuk kell termékeik csomagolásának sorsára, hogy azok mekkora terhet jelentenek a környezetre, a bolygóra, illetve kutatásaikkal, fejlesztéseikkel elő kell segíteniük a lakosság környezetért felelős választását. Szentesen egy olyan példamutató fejlesztés valósult meg, ahol a termék csomagolása többé nem hulladékként végzi, hanem új termékek kiindulópontjává válik. A Coala Hungary Kft. „Szemléletváltás

Elolvasom »
Kehop

Korszerűbb szennyvízcsatorna-hálózat Mórahalmon

Fontos közműfejlesztés valósult meg Mórahalmon: biztonságosabban és hatékonyabban működik a település szennyvízelvezető rendszere. A beruházás középpontjában a meglévő csatornahálózat korszerűsítése állt, különös tekintettel az idegenvíz beszivárgásának csökkentésére és az üzemeltetési problémák megelőzésére. A település uniós pályázati forrásból finanszírozta a fejlesztést, amely közel 2500 méter hosszú szennyvízgyűjtő-hálózat szakaszt és hat utcát érintett. Korszerűsítették a csatornaszakaszokat, átépítették a hibás vagy kockázatos bekötéseket, csatlakozásokat és sérült hálózati elemeket. A projekt előkészítésekor az önkormányzat, együttműködve az Alföldvíz Regionális Víziközmű-szolgáltató

Elolvasom »
EFOP

Könyvtár a közösségért

A mórahalmi könyvtár látogatói nagy változásnak lehettek tanúi egy uniós fejlesztésnek köszönhetően. Az intézmény terei teljesen átalakultak, ma már nem csupán csendes olvasóterem várja itt a könyvek rajongóit, hanem egy pezsgő közösségi központ, ahol a tudás mellett a találkozások és az élmények is főszerepet kapnak. Korszerű oktatóterem nyílt és szolgál tanfolyamok, foglalkozások, előadások és digitális képzések helyszínéül. Emellett átrendezték a fogadóteret és az ifjúsági részt is, hogy a fiatalabb generációk számára is még vonzóbb legyen

Elolvasom »
Ginop plusz

Tető alá hozott innováció

Egy szentesi hazai vállalkozás, a HK-Ceram Kft. a Szegedi Tudományegyetemmel konzorciumban indított fejlesztést arra keresve a választ, hogyan lehet az egyre komolyabb környezetvédelmi kihívások előtt álló kerámiaipar működését eredményesebbé tenni. A kemencék működtetése jelentős energiafelhasználással és szén-dioxid-kibocsátással jár. A kerámiaiparban a következő időszakban mind gazdasági, mind környezetvédelmi okok miatt egyre fontosabbá válik a fosszilis energiafelhasználás csökkentése, amely nem egyszerű feladat, és szükségessé teszi az égetési segédeszközök megújulását is. A HK-Ceram Kft. 2005 óta gyárt agyag

Elolvasom »
Top

Örülnek a helyi termelők Székkutason

A Dél-Alföldi régióban a mezőgazdaság évszázadok óta meghatározó szerepet tölt be, és ez alól Székkutas sem kivétel. A település lakosságának jelentős része a mezőgazdaságból él, így a helyi piac mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a közösség életében. Ezt szem előtt tartva valósult meg uniós támogatás segítségével a helyi piac infrastrukturális fejlesztése Székkutason, amelynek eredményeként a kiszolgáló terület teljes ráncfelvarrást kapott. A korábbi piactér nem tudta teljes körűen kiszolgálni sem a helyi termelők, sem a látogatók igényeit.

Elolvasom »
Kehop

Szabályozott víz, élő ártér – sikeres természetvédelmi beavatkozás a Tisza mentén

A Tisza évszázadok óta formálta környezetét, az elmúlt másfél évszázad folyószabályozásai azonban mélyreható változásokat idéztek elő. A mederbevágódás következtében az ártéri területek egyre ritkábban jutottak vízhez, ami jelentős hatással volt a táj arculatára és az itt élő fajok fennmaradási esélyeire egyaránt. A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben uniós támogatással megvalósult élőhelykezelési és -helyreállítási projekt erre a kihívásra adott komplex választ, miközben egyszerre érvényesítette a természet- és az árvízvédelem, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás szempontjait. A Tiszántúlon, a Tisza

Elolvasom »
Top

Több és jobb hely a kicsiknek Algyőn

Jó hír az algyői kisgyermekes családok számára: a Bóbita Bölcsőde nemcsak szebb, hanem nagyobb is lett! Ezzel még több pici korszerű bölcsődei ellátása valósulhat meg, ami a szülőknek hatalmas segítség. Algyő nagyközség – ahogyan sok más növekvő lélekszámú település is – a közelmúltban szembesült a bölcsődei helyhiánnyal. A csaknem 10 százalékos növekedés nagy részét fiatal családok adják, akik vagy kisgyermekkel érkeztek a településre, vagy most terveznek családot alapítani. Az önkormányzat sikerrel pályázott uniós forrásra, hogy

Elolvasom »
EFOP

Fókuszban a gyermek: komplex esélynövelő program 177 településen

Magyarországon a mai napig több száz településen élnek emberek nagyfokú szegénységben, gyakran generációkon átívelő hátrányok között. A gyermekszegénység, a szolgáltatáshiány, a rossz lakhatási körülmények és a szegregáció együttesen gátolják a gyerekek egészséges fejlődését. Ennek a kihívásnak a kezelésére indult el 2021-ben a Fókuszban a gyermek elnevezésű, 20,8 milliárd forintos, országos szintű projekt. Az európai uniós támogatású fejlesztés megvalósítói a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és konzorciumi partnerei voltak. Azt vállalták, hogy a szegregációval leginkább sújtott településeken

Elolvasom »
Ikop

Hódmezővásárhely északi elkerülő útja fontos térségi fejlesztés

A 47-es számú főút Hódmezővásárhelyt északról elkerülő, uniós támogatásból megvalósult 12,7 kilométer hosszú szakasza tehermentesíti a város belső területeit a napi átmenő forgalom alól. Az elkerülő út 2×1 sávos kialakításban épült meg. Öt szintbeni csomópont készült – ezek közül kettő körforgalom –, továbbá egy különszintű csomópont, egy vasút feletti felüljáró és egy kerékpáros aluljáró is létesült. A Szeged felőli végcsomópontban egy 60 méter átmérőjű körhíd biztosítja a közút és a vasút különszintű keresztezését. A fejlesztéshez

Elolvasom »
EFOP

A gyermekek lelki egészségéért

Az egészségügy egyik gyakran háttérbe szoruló területe a gyermekpszichiátria, noha a lelki egyensúly megőrzése legalább olyan fontos, mint a testi gyógyulás. Ennek szellemében jött létre egy példaértékű fejlesztési folyamat Magyarországon, amely országos szinten próbálta modernizálni a 18 év alattiak pszichiátriai ellátásának szakmai hátterét és infrastrukturális körülményeit. Az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a vezető egyetemek – a Debreceni, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem – konzorciumi partnerségében megvalósult uniós projekt célja a gyermekpszichiátriai ellátórendszer területi egyenlőtlenségeinek

Elolvasom »
Ikop

Új lendület az 55-ös úton – megerősített burkolat és biztonságos kerékpárút Mórahalom környékén

Az 55-ös főút Mórahalom környéki szakaszán is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az Európai Unió támogatásával. A beruházás célja a közlekedés biztonságának növelése és a fenntartható, környezetbarát közlekedés elősegítése volt. Ezzel új lehetőségek nyílnak a helyi gazdaság és közösség fejlődése előtt. A beruházás keretében 15,7 kilométeren erősítették meg az útburkolatot, amely most már 115 kN tengelyterhelésű járműveket is elbír. Ez az útszakasz Mórahalom és a megyehatár között fut, ott csatlakozik a korábban már felújított, Kelebia felé

Elolvasom »