VEKOP

Vekop

Tartalmas kirándulás Budapest közelében

Budapestről tömegközlekedéssel csupán egy óra utazással, autóval pedig még rövidebb idő alatt érhetünk el Zsámbékra, a budai hegység mögött elterülő Zsámbéki-medence névadó településére. Mind Zsámbék, mind a környező terület bővelkedik látnivalókban, ezért közkedvelt kirándulóhely. A Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület tevékenységének célja, hogy a térség természeti, kulturális és épített értékeit megőrizze, fejlessze, és turisztikai szempontból vonzóvá tegye. E célok elérésének érdekében az egyesület a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében európai uniós támogatásból hajtott végre komplex turisztikai fejlesztést,

Elolvasom »
Vekop

Lépcsők az iskolaelhagyástól a felsőfokú végzettségig

Napjainkban egyre több olyan hátrányos helyzetű, különböző tanulási, magatartási, beilleszkedési problémákkal küzdő, lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló kerül be az iskolákba. A Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Európai Uniós támogatással nyújt segítő kezet és kiszámíthatóbb jövőképet ezeknek a diákoknak.  A Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (BTAG) kiemelt feladatként kezeli a középiskolákból kimaradt, kallódó, beilleszkedési és magatartás zavaros 16 és 25 év közötti fiatalok oktatását és személyre szabott mentorálását. Az iskola célja, hogy ezek a hátrányos helyzetű fiatalok sikeresen leérettségizzenek

Elolvasom »
Vekop

Versenyképesebbé vált az egyedi orvosdiagnosztikai eszközöket gyártó cég

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával bővítette eszközparkját a budapesti székhelyű Norma Instruments Zrt. A vállalat fő tevékenysége hematológiai analizátorok fejlesztése és gyártása, amit főként a teljes vérkép elvégzésére használnak bizonyos betegségek diagnosztizálása céljából. A Norma Instruments Zrt. a világ legkisebb hematológiai elemző készülékeit gyártja, amelyek világszerte mintegy 80 országban érhetőek el. A projekt keretében beszereztek egy vízkezelő rendszert, amivel a fejlesztett és a gyártott hematológiai sejtszámláló analizátoraikoz tudnak előállítani hematológiai oldatokat, reagenseket. Ezek nagytisztaságú,

Elolvasom »
Vekop

Okos eszköz teszi könnyebbé a kerekesszékesek életét

Szerte a világban és sajnálatos módon hazánkban is jelentős számú mozgáskorlátozott él, a 2022-es népszámlálási adatok alapján számuk meghaladja a 110 000 főt. Ezeknek az embereknek egy része kerekesszékben éli életét, jelentősen megfosztva a mozgás adta szabadság érzésétől, de vannak eszközök, amelyek enyhíthetik a korlátozottságot. Egy ilyen eszköz a NowTechnologies Zrt. által kifejlesztett Gyroset Guide okos eszköz. A termék ötlete a NowTechnologies Zrt. egyik alapítójától, Juhász Mártontól származik, aki a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja mellett dolgozott,

Elolvasom »
Vekop

Új kerékpárutak Kőbányán

A budapesti X. kerületben megvalósított közlekedési fejlesztések jelentősen javították a kerékpárosok, valamint a gyalogosok biztonságát és kényelmét. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával létrejött beruházásoknak köszönhetően számos új kerékpárút és biciklisáv létesült. A beruházás során a Budapesti Közlekedési Központ kerékpársávokat alakított ki a kerület több utcájában, például a Gitár utcában és a Kőér utcában, a Gyömrői út és a Sörgyár utca közötti szakaszon, valamint biztonságosabbá és könnyebbé tette a kerékpáros áthaladást a Kőér utcai vasúti

Elolvasom »
Vekop

Digitális eszközökkel támogatott módszertanok fejlesztése négy Pest vármegyei köznevelési intézményben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében a Monori Tankerületi Központ által megvalósított fejlesztés eredményeként négy köznevelési intézményben minőségi javulást sikerült elérni a digitális oktatás színvonalában. A 4M – Motiváció, Modernizáció és Módszertani Menőség a Monori Tankerület intézményeiben című projekt szakmai megvalósításában a Gubányi Károly Általános Iskola (Pilis), a Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Gyömrő), a József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium (Monor) és a Nemzetőr Általános Iskola (Monor) vettek részt. A

Elolvasom »
Vekop

Csökkent a generációk közötti szakadék Pest vármegye négy iskolájában

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával valósult meg a tanulást-tanítást támogató digitális kompetenciák fejlesztése a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ négy iskolájában. A projekt keretében közel ötven pedagógus továbbképzésére került sor, akik a megszerzett tudás birtokában és az új digitális eszközöket használva élményszerű tanórákat tarthatnak. A mai internet-központú világban nagyon fontos, hogy a pedagógusok is naprakész képzéseket kapjanak a digitalizáció területén. A digitális fejlődés segítése fejlődésre nyitott iskolákban című projekt célja az volt, hogy a szigetszentmiklósi tankerület

Elolvasom »
Vekop

Száz férőhelyes óvodával gazdagodott Szigetszentmiklós

Szigetszentmiklóson közel negyvenezer ember él, mellyel Pest vármegye harmadik legnépesebb települése. Ezért bír nagy jelentőséggel a Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program támogatásával kialakított száz férőhelyes Cserbóka Óvoda, ami 2023 decemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt. A Csepel-szigeten fekvő település az agglomerációt választók egyik kiemelt célpontja, így a növekvő gyermekszám szükségessé tette a város óvodai férőhelyeinek bővítését. A Temesvári utca 5. szám alatti ingatlanon létesült új épületegység a Szigetszentmiklósi Pitypang Óvoda tagintézményeként, Cserbóka Óvoda néven jött

Elolvasom »
Vekop

Közlekedésbiztonsági fejlesztések valósultak meg Pilisborosjenőn

A Pest vármegyei község infrastruktúrájában jelentős előrelépést jelent a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával megvalósult fejlesztés. A projekt keretében lámpás gyalogos-átkelőhelyet és parkolókat építettek, valamint buszmegállókat, utcákat és járdákat újítottak fel. A külső településrészen a kivitelezési munkálatok során felújították a Kövesbérci utcát, a buszmegálló párral együtt, amihez lámpás gyalogos-átkelőhelyet is létesítettek, és párhuzamos parkolót alakítottak ki.  Az út egy nagyobb szakaszán csak a gyalogos forgalom lehetséges, ezt több mint kétméteres szélességgel alakították ki. A másik szakasz

Elolvasom »
Vekop

Biztonságosabb és élhetőbb lett Budapest-Józsefváros két negyede

A Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program támogatásával valósult meg a Magdolna-Orczy Negyed Program, ami a józsefvárosi lakosok és a kerület igényeire egyaránt reagált. A projekt egy olyan fejlődést elősegítő, komplex városrehabilitációs program volt, mely tartalmazott lakhatást és foglalkoztatást támogató, gazdaságélénkítő, közterületi valamint közbiztonságot növelő elemeket is. A Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program című projekt célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészben koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák kezelése, illetve az akcióterületen élők társadalmi integrációjának elősegítése. A tervezésbe

Elolvasom »
Vekop

Nem mindennapi kísérletet valósítottak meg magyar kutatók a világűrben

Az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósulhatott meg az a projekt, melynek során hazai fejlesztésű, űrtechnikában használt speciális szigetelőanyag tesztelését végezték el a kutatók. Nem is akármilyen módon a projekt keretében fejlesztett kisméretű műhold Föld körüli pályára állításával szereztek fontos információkat a hazai szakemberek. A világűrbe kerülő, ember által készített berendezések a földi körülményektől eltérő környezetben üzemelnek. A legnagyobb eltérés a vákuum, amelynek hatására egészen más lesz a berendezések hőtechnikai viselkedése, hiszen

Elolvasom »
Vekop

Ismét sokszínű növény- és állatvilágnak ad otthont Pest vármegye korábban szikes tája

A természet-megőrzést célozta meg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának projektje, ami a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával valósult meg. Ennek során egyrészt fejlesztették az Egreskátai-major állattartó telepét, másrészt a pályázat keretében kialakított, csatornákra épített létesítmények megtarthatják a tájban a vizet, ami újra élő- és pihenőhelyül szolgál a különböző növény- és állatfajok számára. „A kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója Gerje-Perje-síkon” című európai uniós projekt keretében Jászkarajenőtől Galgahévízig összesen 13 helyszínen, 9

Elolvasom »