A helyi identitás és kohézió erősítése Mátraderecskén

2025. 08. 01.

Mátraderecske község olyan fejlesztési folyamat részese lehetett, amelynek legfontosabb célja a helyi identitás erősítése és a közösségi élet fellendítése volt. A település vezetése a Forti Pectore Egyesülettel közösen dolgozott azon, hogy a lakókat közelebb hozva egymáshoz, hosszú távon is érezhető pozitív helyi társadalmi folyamatokat indítson el.

Mátraderecske Heves megyében, a Pétervásárai járásban található. Ez a térség a kormányzati besorolás alapján fejlesztendő járásnak számít, ahol talán még nagyobb szükség van a közösségi kezdeményezésekre és a helyi összefogásra.

Az uniós támogatással megvalósult projektbe a község teljes lakosságát bevonták, fontos volt, hogy minden korosztályt megszólítsanak – az óvodásoktól kezdve a diákokon át egészen az aktív korúakig és a nyugdíjasokig. Emellett külön figyelmet kaptak a helyi nemzetiségi, etnikai és kisebbségi csoportok is, hiszen egy közösség csak akkor tud igazán megerősödni, ha a folyamatnak a közösség minden tagja aktív részese. A fejlesztés során az esélyegyenlőség elve tehát kiemelt szerepet kapott, a programok mindenki számára nyitottak és elérhetőek voltak.

A projekt előkészítése széles körű helyzetelemzésre és közösségi tervezésre épült. Együtt térképezték fel, hogy melyek a legfontosabb helyi igények és szükségletek. Ennek eredményeként egyértelműen kirajzolódott, hogy Mátraderecskén komoly igény mutatkozik közösségi eseményekre, kulturális és hagyományőrző programokra és szükség van ehhez megfelelő infrastrukturális háttérre.

A projekt keretében számos olyan programelem valósult meg, amelyek komplex módon, egymásra épülve segítették a helyiek összetartozását. Negyedévente közösségi akciók és események valósultak meg, emellett félévente új programok indultak el, amelyek folyamatosan életben tartották a közösségi lendületet. A település történeti bemutatása is szerepet kapott, hiszen a múlt megismerése erősíti a helyi kötődést és a büszkeséget. A közösségi találkozók, kiállítások, a generációk közötti tudásátadás, előadások és egyéb kulturális programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy minőségi változást eredményezzenek a település szociális életében. A közösségi eseményekhez és programokhoz szükséges eszközöket szintén beszerezték.

A teljes folyamat során komoly szerep hárult a civil szervezetekre, ezek aktív jelenlétükkel, hagyományőrző tevékenységükkel és a közösségért végzett munkájukkal nélkülözhetetlen szerepet töltöttek és töltenek be Mátraderecske fejlődésében.

A közösségi élet megerősítésével párhuzamosan figyelem irányult azokra is, akik nehezebb helyzetben élnek. A program a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő lakosok életkörülményeinek javításához is hozzá kívánt járulni. A bűnmegelőzést és közbiztonság javítását célzó programok tovább növelték a település élhetőségét és a lakók biztonságérzetét. Fontos eleme volt a fejlesztésnek egy információs pont kialakítása is, amely segíti a lakosok tájékozódását, valamint különböző képzések és tanulmányutak szervezése, a résztvevők jó gyakorlatokat ismerhettek meg más településekről.

A projekt során áttekintették és megújították a település társadalmi és gazdasági fejlődését meghatározó dokumentumokat, így a fejlesztések hosszú távon is fenntarthatóak maradhatnak.

A helyi lakosok, intézmények, civil szervezetek és vállalkozások közös összefogása révén egy olyan közösségi folyamat indult el, amely hosszú távon is erősítheti a település identitását, kohézióját, és hozzájárul egy élhetőbb, összetartóbb falu mindennapjaihoz.

A program a TOP-5.3.1-16-HE1-2017-00007 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás