Már van elég hely tanítani és tanulni

A bajai Szent László ÁMK Általános Iskola pedagógusai régóta tapasztalhatták, hogy az iskola korábbi termei már nem minden esetben biztosítottak elegendő helyet a tanórákhoz, a csoportbontásokhoz és az egyéni fejlesztésekhez. Az új épületszárny elkészültével több, korszerű és jól használható tanterem áll rendelkezésükre, valamint nőtt a csoportszobák és a fejlesztőhelyiségek száma is. Az iskola a város belvárosában, a Tóth Kálmán utca, a Katona József utca és a Hattyú utca találkozásánál található. Egy uniós projekt során egy...

Energiatakarékos kollégium

Uniós támogatással korszerűsítették a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium kollégiumának energetikai rendszerét. A fejlesztés célja az volt, hogy az intézmény fenntarthatóbban működjön, miközben kellemesebb környezetet biztosít a diákoknak és az ott dolgozóknak. A nagy múltú intézmény fenntartását 2017-ben vette át a Nyíregyházi Egyházmegye. Az iskolában általános iskolai, gimnáziumi és kollégiumi nevelés-oktatás is zajlik, a kollégium pedig 172 tanuló számára biztosít lakhatást és mindennapi támogatást. Az 1975-ben épült, négyszintes, több mint 5300...

Korszerűbb tanulási környezet a gyakorlóiskolákban

Megújult környezet, modern eszközök és jobban használható iskolai terek segítik a tanulást több gyakorlóiskolában. A Széchenyi István Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös fejlesztése olyan intézményeket érintett, amelyek a köznevelés mellett a pedagógusképzésben is fontos szerepet töltenek be. A gyakorlóiskolák egyszerre szolgálják a tanulók fejlődését és a jövő tanítóinak, tanárainak szakmai felkészítését. A projekt célja az volt, hogy javuljanak az oktatás mindennapi feltételei, és a diákok, a pedagógusok és a pedagógusjelöltek modernebb, kényelmesebb és...

Ősi világok nyomán születő jövő

A nevadai sivatagban, az egyik keleti parti híres egyetem paleontológus ösztöndíjasaként söprögettem a sziklákat, amikor a déli meleg elől a hűtött lakókocsiban kerestem menedéket, és az interneten a magyar oldalakat böngészve egy érdekes cikkre lettem figyelmes: Ajka, „Barangolás az őslények és ásványok között” című fejlesztés, beszámoló. Meghatódva olvastam végig a hírt, miközben futkosott a hátamon a hideg, és nem a klíma hűse miatt, hanem a rám törő emlékek borzongató szelétől. Azt írták, hogy Európai Uniós...

A központ, ahol hivatássá forr a főzés

Amikor mártást húzol a tányérra, fűszeres olajat pöttyintesz a leves tetejére, az nem valami hókuszpókusz. Ezekkel az elemekkel azt fejezed ki a vendégnek, hogy fontos neked, és nagyon odafigyelsz rá, amikor tálalod neki az ételt. Nem mellesleg szebb is lesz tőle a fogásod. Nem csak felkapott, divatos belvárosi helyeken lehet ezzel a szemlélettel dolgozni, de egy napi menüt felszolgáló, tanulók által működtetett vidéki étteremben is. Ahogy teszik ezt a Miskolci Gasztro Centrumban. A vendéglátóipari képzést...

Testközelben a jövő szakmái

Mi lett volna, ha középiskolásként nem csupán azt hallod, hogy a matematika, a fizika vagy az informatika fontos, hanem egyszer csak ott találod magad egy laborban, robotot építesz, cégeket látogatsz, kérdezhetsz, kipróbálhatod magad, és hirtelen valódi értelmet nyer mindaz, amit addig leginkább csak a tankönyvek lapjain láttál? A Dunaújvárosi Egyetem és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség közös projektje éppen ebben bizonyult példaértékűnek, hiszen kézzelfogható közelségbe hozta a fiatalok számára az MTMI-területek világát. Az uniós...

Milyen a jövő iskolája Szarvason?

Elgondolkodott már azon, milyen környezetben formálódik a jövő generáció tudása? Vajon elegendőek a hagyományos oktatási terek, vagy a 21. század kihívásai már egészen más megközelítést kívánnak? Szarvason egy olyan fejlesztés valósult meg, amely valós megoldásokat kínált ezekre a kérdésekre, miközben jelentősen hozzájárult az oktatás színvonalának emeléséhez. A projekt középpontjában a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda állt, ahol a beruházás eredményeként korszerű és inspiráló tanulási környezet jött létre az ide járó diákok...

Amikor a kíváncsiság jövőt formál – gyerekek bevonásával épít társadalmi vállalkozást egy szociális szövetkezet

Mi lenne, ha a gyerekek már egészen kicsi korban természetesnek vennék, hogy kérdeznek, megfigyelnek, kísérleteznek, és közben azt is megtanulnák, honnan jön az étel, miért fontos a természet, vagy hogyan működik a világ körülöttük? Egy hazai szociális szövetkezet erre a felismerésre építette fel uniós támogatást nyert programját. A Bugyulófalva Készségfejlesztő Központ Szociális Szövetkezet „Kíváncsi gyümölcs” című projektjének középpontjában egy már működő, 5–12 éves gyermekek számára kidolgozott interaktív természettudományos program, a Kíváncsiak Klubja állt. A kezdeményezés...

„Másnak lenni, ugyanúgy élni” – komplex fejlesztési program a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek támogatására Somogyváron

A Siófoki Tankerületi Központ elkötelezett amellett, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára a lehető legjobb szakmai környezetet és fejlődési lehetőségeket biztosítsa. Ezt az elhivatottságot erősíti a „Másnak lenni, ugyanúgy élni” című projekt, amely európai uniós támogatásból valósult meg a Somogy vármegyei községben. A komplex szakmai program célja az volt, hogy megerősítse a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó intézmények szakmai munkáját, fejlessze a családok kompetenciáit, valamint elősegítse a társadalmi elfogadást és a befogadó szemlélet...

MTMI élményprogram: több mint tanulás

A XXI. század gazdasága és társadalma olyan alapvető folyamatokra épül, mint a digitális átalakulás, az automatizáció és az innováció. Ezeknek a jelenségeknek a megértéséhez és alakításához elengedhetetlen az MTMI-területek – vagyis a matematika, a természettudományok, valamint a műszaki és informatikai ismeretek – tudatos fejlesztése és a tanulásra való ösztönzésük. E szemlélet mentén a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány uniós támogatásból megvalósult projekt keretében célzottan járult hozzá a diákok reál tantárgyi kompetenciáinak fejlesztéséhez, valamint továbbtanulási céljaik megalapozásához....

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás