Kerékpáros-barát fejlesztések valósultak meg Komárom-Esztergom vármegyében

2024. 04. 01.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával építették ki azt a kerékpárutat Oroszlány és Tatabánya között, mely megteremti a lehetőségét, hogy Oroszlány bekapcsolódhasson az európai kerékpáros vérkeringésbe. Az utat Tatabánya és Környe közigazgatási határától indulva Oroszlányig (Majkig) alakították ki, és Környe, Kecskéd valamint Oroszlány települések közigazgatási területén valósult meg, az Által-ér vízfolyás és mellékágainak mentén.

A projekt keretében közel 13 kilométernyi településeket összekötő és településen belüli kerékpárforgalmi útvonalat alakítottak ki. Az érintett szakasz többször keresztez országos közút- és vasútvonalat, a biztonságos átkelés feltételeit azonban mindenhol megteremtették. A nyomvonal és a kapcsolódó kerékpározható utak forgalmas létesítményeihez kerékpártámaszokat és B+R kerékpártárolót helyeztek ki, kerékpáros pihenőt alakítottak ki, valamint akadálymentesítették az érintett felületeket. Bizonyos szakaszokon járdát is építettek, ahol műszakilag indokolt volt. A kerékpárút érdekessége, hogy közvilágítását és az útburkolati prizmák működését napelemek segítségével oldják meg, melyeket szintén a projekt keretében építettek ki. Emellett a fenntarthatóság biztosítása érdekében környezetvédelmi és növénytelepítéssel kapcsolatos tevékenységek is megvalósultak.

A kerékpárút egyszerre kínál ingázási és szabadidős lehetőségeket, az Által-ér és a kis tavak mentén, melyet még hétköznap is több mint hatszázan használnak munkába járás vagy szabadidős tevékenység céljából. A projekt megteremti annak a lehetőségét, hogy Oroszlány bekapcsolódhasson az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a már meglévő kerékpárút szakaszok Tatabánya, Tata, Dunaalmás irányába közvetlen összeköttetést teremtenek az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózattal.

Az EuroVelo egy 16 útvonalból álló hálózat, amely az egész kontinenst behálózza. Ezeket az útvonalakat kerékpáros turisták és a helyi lakosok is használhatják mindennapos közlekedésre. Az EuroVelo 6 – amelyet a Folyók útvonalának is neveznek – az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig húzódik, és az egyik legnépszerűbb EuroVelo útvonal.

7.-kep_12842519

kép 5 / 9

A program a TOP-3.1.1-15-KO1-2016-00004 projektnek köszönhetően, európai uniós forrás bevonásával valósulhatott meg.

További részletek a támogatott projekt keresőben:tovább

Hírlevél

© 2024 Együtt fejlődünk

Megszakítás