Az évszázadokon át huncutul kacskaringózó Mura folyó nem csak az egyik legtréfásabb országhatárt rajzolta térképre Magyarország és Horvátország közé, de kialakította azt a természeti környezetet is, ami mind talajminőségét, mind élővilágát tekintve az ország egyik legértékesebbévé tette. Aztán az emberi tevékenység mindezt veszélybe sodorta. Felelős beavatkozásra volt szükség.
A Zala megye délnyugati szegélyén kanyargó folyó anno időszakos árvizeivel zátonyokat, holtágakat, szigeteket formált, majd bontott le újra és újra. Ez a folyamatos változás hozta létre azt a különleges, mozaikos ártéri tájat, amely erdők, gyepek és vizes élőhelyek finom egyensúlyára épült. Ennek a különleges tájnak a megőrzése állt a középpontjában annak a fejlesztésnek, amelyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság valósított meg uniós projekt keretében. A beruházás a 2014–2020-as uniós költségvetési időszak egyik eredményes természetvédelmi projektjeként valósult meg, illeszkedve a pályázati felhívás azon céljához, hogy javítsuk a közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetét, különösen a Natura 2000 területeken.
Ugyan a Mura ártere a Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum részeként már korábban is védelem alatt állt, azonban az elmúlt évtizedekben a hagyományos tájhasználat visszaszorulása komoly problémákhoz vezetett. A kaszálás és legeltetés elmaradásával ugyanis a gyepek becserjésedtek, helyenként erdősültek, idegenhonos özönfajok jelentek meg. Ezzel párhuzamosan csökkent a biodiverzitás, és romlott az ártér vízlevezető képessége is. Mindez ellentétes volt a természetvédelmi kezelési tervekkel, így a folyamat megállítása beavatkozást igényelt.
A projekt ennek megfelelően komplex megközelítést alkalmazott. Célja az volt, hogy helyreállítsa a hagyományos extenzív tájhasználat során kialakult ártéri élőhelyeket, javítsa az élőhelyek állapotát, megerősítse a visszaszorult növény- és állatfajok populációit, nem utolsó sorban pedig hosszú távon fenntartható kezelési formát teremtsen a területen. Ennek kulcsa a tradicionális legeltetés újbóli bevezetése lett, amely azelőtt évszázadokon át alakította a tájat.
| Az extenzív tájhasználat alacsony intenzitású, a természeti adottságokra építő, kevés ráfordítást igénylő gazdálkodási forma. Jellemzője a legeltetés és kaszálás alkalmazása, a műtrágyák és vegyszerek mellőzése, valamint a biodiverzitás megőrzése. Általában nagyobb területeken valósul meg, környezetbarát módon, hosszú távon fenntartható egyensúlyt teremtve gazdálkodás és természetvédelem között. |
A fejlesztés keretében cserjésedett, befásult gyepterületeket állítottak helyre, visszaszorították az agresszíven terjedő tájidegen fafajokat, és természetesebb, őshonos állományokkal újították fel számos területen. Letenye térségében pedig megépítettek egy gazdálkodási centrumot, ahol szürkemarhákat tartanak. Ez a háttérinfrastruktúra nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a természetvédelmi szempontból talán legkedvezőbb tájhasználati mód, a legeltetés elegendően nagy volumenben újra megvalósulhasson.
Gondoltak arra is, hogy az érdeklődőknek bemutatható legyen a vidék, ezért az újonnan kialakított gazdálkodási központ környezetében egy mintegy 3,5 kilométer hosszú tanösvényt létesítettek. Így a látogatók megismerhetik az ártéri élőhelyeket, a fás legelőket és a hagyományos rideg állattartás módját és szerepét. Ezzel a természetvédelmi szemléletformálás kézzelfogható élménnyé válik.
A Mura-menti projekt megmutatta, hogy a fejlesztés sok esetben nem az adott terület átalakítását, átformálását jelenti, hanem éppen az eredeti állapot megőrzését. A hagyományos legeltetéssel megújultak az élőhelyek, újjáéledt egy letűnőben lévő tájhasználati kultúra, bizonyítva, hogy a természetvédelem és a múlt tudása együtt új jövőképet kínálhat.
A program a KEHOP-4.1.0-15-2016-00057 projekt keretében, európai uniós forrás bevonásával valósult meg.
További részletek a támogatott projekt keresőben:Tovább
